Az igazi hálaáldozat
50. zsoltár, Bourgeois L., Lyon, 1547
Marot K., 1496–1544
1. Az erős Isten, uraknak Ura,
Szól és e földet mind előhívja,
Támadatról és napenyészetről,
Nagy szépséggel a Sion hegyéről
Eljő az Isten ő fényességében,
Semmit el nem hallgat ítéletében.
2. Emésztő tűz mégyen ő előtte,
Nagy forgó szélvész lészen körüle;
Szólítja az eget és a földet,
Hogy megítélje minden ő népét,
Mondván: gyűjtsétek ide a híveket,
Kik áldozattal vették kötésemet!
3. Az egek hirdetik igazságát
Az Istennek, mert ítél igazat.
Én népem, hallgasd meg, szólok neked,
Mert bizonyságot teszek ellened,
Én tenéked erős Istened vagyok,
Áldozatiddal keveset gondolok.
4-5. – – –
6. Szükségben tőlem segítséget kérj,
Én megsegítlek, hogy engem dícsérj!
A gonosznak mond Isten: de mire
Vészed törvényem a te nyelvedre?
Kötésem szájjal vallod, de gyűlölöd
Intésemet, és ígémet megveted.
7. És mikoron a lopót te látod,
Együtt futsz véle, dolgát javallod;
A paráznákkal örömest mulatsz,
Rossz társaságnak gyakran helyet adsz;
Szájaddal szólasz nagy sok gonoszságot,
Nyelveddel szerzesz sok háborúságot.
8. Leülsz és atyádfiát megszólod,
Az anyád fiát is rágalmazod;
Ezt míveled, de én csak hallgatok.
Azt véled, én is csak olyan vagyok,
Mint szintén te, de téged előveszlek,
És szemlátomást bűnödről megfeddlek.
9. Ezt mostan eszetekbe vegyétek,
Kik az Istenről elfelejtkeztek,
Hogy mentség nélkül el ne rántsalak!
Az becsül engem, aki hálát ad;
Mond Isten: az ily ember jár jó úton,
És segedelmem néki jelen vagyon!