2020 10 25 Decs

Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő Fiától, az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.

Fennálló ének: 170. dicséret 1. vers „Jövel, ó áldott Szentlélek! …”

1. Jövel, ó, áldott Szentlélek! Gerjeszd fel híveidet, És szent munkájokban vélek Közöld kegyelmeidet, Hogy szívünk egyenesen Az Úrra függesztessen.

Derekas ének: 84. zsoltár 1,5,6. vers „Ó seregeknek Istene, …”

1. Ó, seregeknek Istene, Mely kedves gyönyörűsége A te szerelmes hajlékidnak! Az én lelkem fohászkodik, Tornácodba kívánkozik. Ó, Istene a magasságnak! Áhítozik testem, lelkem Tehozzád, élő Istenem!

5. Mi paizsunk, ó, Úr Isten, Fölkentedre nézz kegyesen, Mert jobb egy nap a te házadban, Hogynem ezer nap egyebütt! Az Isten tornáca előtt Kapunálló lennék inkábblan, Hogynem mint sok időt éljek Házukban a hitleneknek.

6. Mert minékünk fényes napunk Az Isten, és mi paizsunk, Nagy dicsőséggel szeret minket. Azokkal kegyelmet tészen, Kik járnak a jó ösvényen: Sok javaival áldja őket, Boldog az ember éltében, Ki bízik az Úr Istenben.

A mi segedelmünk, istentiszteletünk megszentelése az Úrtól van, aki teremtett, fenntart és az Ő bölcsességével igazgat mindeneket. Ámen.

Lekció: Lk 9:28-36
„És lőn e beszédek után mintegy nyolcadnappal, hogy maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni. És imádkozása közben az ő orcájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn. És ímé két férfiú beszél vala ővele, kik valának Mózes és Illés; Kik dicsőségben megjelenvén, beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni. Pétert pedig és a vele lévőket elnyomá az álom; de mikor felébredtek, látták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele állanak vala. És lőn, mikor azok eltávoztak őtőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot, egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond. És mikor ő ezeket mondá, felhő támada és azokat beárnyékozá; ők pedig megfélemlének, mikor azok bementek a felhőbe. És szózat lőn a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam, őt hallgassátok. És mikor a szózat lőn, találtaték Jézus csak maga. Ők pedig hallgatának, és semmit abból, amit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban.”
Imádság
Igehirdetés előtti ének: 172. dicséret 1. vers „Szűkölködünk nagy mértékben …”

1. Szűkölködünk Nagymértékben Segedelem nélkül, Reménykedünk, Örök Isten, Te légy segítségül. Dicsérhessünk és lehessünk Jézus szava hallgatói, Igaz megtartói.

Textus: Lk 9:32
„Pétert pedig és a vele lévőket elnyomá az álom; de mikor felébredtek, látták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele állanak vala.”
Református Keresztyén Gyülekezet!
Szeretett Testvéreim a Krisztus Jézusban!
„ideje már, hogy az álomból felserkenjünk” –írta Pál apostol a Rómabelieknek.
Nekünk is ideje lenne már! De tart a „még öt perc!” S a „még öt perc” során sem nem alszunk, sem ébren nem vagyunk, csak úgy történnek velünk a dolgok. Sem részt nem veszünk bennük, sem ellenükre nem teszünk. Szinte alig vagyunk…
Ideje felébrednünk – hogy mi is látóivá legyünk Jézus dicsőségének!
Mert mi történt akkor? A 12-ből 3-at választ Jézus, hogy vele menjenek: Pétert, Jánost és Jakabot. Imádkozni megy Jézus – magával viszi őket; ez is része a tanításnak! De ők elalszanak! Mi meg felháborodunk ezen: Hogyan lehetséges ez! És mi? Mi vagy alszunk – még öt perc! – vagy más vonja el figyelmünket, s nem látjuk meg dicsőségét, nem látjuk meg jelenvalóságát, nem halljuk meg a róla szóló bizonyságtételt. A „még öt perc”-ben élve kárhoztatjuk az alvókat.
Amikor felébredtek, még láthatták Jézus dicsőségét, s a két férfiút. De nem hallották, amit azok Jézussal közöltek: mi vár rá.
Ők csak az általuk látottal voltak elfoglalva, mit sem gondolva a következendőkre! Szerették volna – mennyire emberi! – megállítani az időt, rögzíteni a pillanatot: „Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot, egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond.” A boldog tudatlanság állapotában leledztek!
Jólenne megállni a mában, mert holnap talán zordabb lesz! Mibennünk is félelmek vannak. Tudjuk, nem lehet az időt visszaforgatni, de legalább megállítani, lassítani lehetne! – vágyják oly sokan. Akkor a 3 tanítvány is a pillanatot akarta konzerválni, semmivel és senki mással nem törődve: nekünk jó itt lennünk!
De Jézus tudta, hogy nem a pillanatért jött! Ismerte az elkövetkezendőket, s kapta hozzá a megerősítést: „Ez amaz én szerelmes Fiam, őt hallgassátok.”
„mikor a szózat lőn, találtaték Jézus csak maga. Ők pedig hallgatának, és semmit abból, amit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban.”
Testvéreim! Az álom és a valóság, azok felcserélése sokszor félrevezeti az embert. A valóság, mint az egykori álom megvalósultságának feltüntetése sokakat félrevezet: „Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszan, Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság, Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen-szomjan, Kétségbeesve tengenek.” – mondta egykor Petőfi.
A tanítványok álma egykor az volt: Jézust Messiásnak látni, Isten országa megvalósítójának, dicsőségesnek, igazságosnak. Amit pedig Mózes és Illés jelentett ki, az – emberi szemmel – ennek az ellenkezője volt: Jézus az üldözött, a megvetett, az elhagyott, a hazugság elszenvedője, dicstelen, megalázott, leköpdösött, megfeszített.
A paradoxon: Jézus a mélység elszenvedésével hozza el az álmodni sem mert magasságot: Elszenvedi a bűnök ítéletét, hogy megbizonyítsa: van bocsánat minden mi bűnünkre! A magasság Ura a mélységben élők büntetését szenvedi el, hogy számukra utat nyisson az onnan való szabadulásra, az Ő magasságába való megérkezést lehetővé téve számukra!
Ha mi is lehorgonyozni akarnánk Péter vágyai szerint: „Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot, egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek;” – akkor ezzel attól fosztanánk meg magunkat és mieinket, amiért Jézus az életét adta: Isten országa beteljesedésétől, az üdvösség honának elérésétől. S ezzel a szépnek, kegyesnek tűnő vággyal – csináljunk hajlékot, maradjunk itt, mert itt a jó! – tagadóivá lennénk Jézusnak, sőt: ellenségeivé! Hiszen akkor szinte annak hirdetőivé válnánk: Nem kell Isten országa nekünk, mert nekünk itt a jó!
Nem szabad, hogy a jelen még oly kedvünk szerinti pillanataiban leragadjunk! Mert Jézus elhívásának elfogadása nem megállás, hanem elindulás! Ő nem úgy szólított meg: Állj meg egy percre, tölts velem egy órát, egy estét, egy napot! – hanem azt mondta: Te kövess engem! Ezért a Jézussal való lét nem lehet ácsorgás, letáborozás, hanem haladás – mindenkor Ővele. A célt megismertette velünk: Országát! Az utat meg velünk járja – hogy ne tévedjünk el, hogy ne fáradjunk el, hogy ne adjuk fel. Nem azt mondja: menjetek! Hanem hív: jertek el! Nem azét hív, hogy mi hozzunk létre valamit, hiszen így hív: Jertek el, mert immár minden kész! Biztosra hív, nem bizonytalanra! Mint örökkévaló király hív: „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.” (Mt 25:34)
Felébredve megláthatjuk az Ő dicsőségét! Nem úgy, mint egy kirakatot, ami előtt állva sóvárogva néztük, hogy mi minden nem lehet a mienk, mi minden megfizethetetlen, elérhetetlen a számunkra. Jézus dicsőségét úgy mutatja meg nekünk, mint amiben részünk lehet, amiben már most részünk van!
Ezen az őszön újra egyházi vezetőket választunk: nem Jézus helyett! Nem arról döntünk, kit követünk, kinek engedelmeskedünk, hanem arról, hogy Krisztus seregében kik legyenek az elöljáróink. De sem a parancsot, sem a zsoldot nem tőlük kapjuk – ők csak azt adhatják tovább, mit Urunk reájuk bíz! E választás során is – éppen úgy, mint minden döntésünk előtt – azt kell kérnünk: „Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem…”
Nem hajlékot kell építenünk, nem letáboroznunk kell, mert az álmunkból már felébredhettünk, a még öt perc is régen letelt már. Ideje hát felserkennünk, s indulnunk Mesterünk után! Mert Krisztus kézen fog s vezet világos utakon, míg boldogan a célhoz elérkezünk. Ámen.

Imádság
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN,
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED;
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD;
LEGYEN MEG A TE AKARATOD,
MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZOKNAK,
AKIK ELLENÜNK VÉTKEZTEK;
ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,
DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL.
MERT TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
MIND ÖRÖKKÉ. ÁMEN!
ISTENNEK NÉPE!
ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!
VILÁGOSÍTSA MEG AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TERAJTAD,
ÉS KÖNYÖRÜLJÖN TERAJTAD!
FORDÍTSA AZ ÚR AZ Ő ORCÁJÁT TEREÁD,
ÉS ADJON BÉKESSÉGET NÉKED! ÁMEN.

Hirdetések:

Záróének: 462. dicséret 1 – 3 vers „Csak vezess, Uram, végig, …”

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

„A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az Ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, Ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká!” (1Pt 5:10)