Holéczy Sámuel; Psalmodia, 1818
Szőnyi Benjámin, 1762
1. Az én időm, mint a szép nyár,
Menten eljár,
Nem messze tőlem a vég.
Ám a lélek el nem enyész,
Sőt bére lész
Jó, vagy jaj: pokol, vagy ég.
2. Nem szükség hát veszteg ülnöm,
Kell készülnöm:
Égjen jól a szövétnek,
Mert majd amaz öt szüzekkel,
Mint ezekkel,
Vélem is számot vetnek.
3. Ó, Uram, hová kell lennem,
Ha kell mennem
Veled, bírámmal szemben!
Már ezt is alig állhatom,
Ha forgatom
Ezt előre eszemben.
4. A kürtzengés máris hallik,
Már hajnallik,
Útban már az angyalok.
Életem csak egy tenyérnyi,
S számon kéri
Jézusom, ha meghalok.
5. Taníts meg, Uram, hogy holtom
S rövid voltom
Soha el ne felejtsem,
És a jövendő életet,
Ítéletet
Szívemből ki ne ejtsem.
6. Lelkem, mondj le hát e testről,
Jóra restről;
Egy úton ezzel futnál?
Kérlek, vedd ezt jól szívedre:
E vér vedre
Majd eltörik egy kútnál.
7. Segíts ezt megfeszítenem,
Ó, Istenem!
Magam nem bírok véle,
Mert ha ma megöldöklöttem,
Ura lettem:
Holnap felkél új mérge.
8. Uram, ha arra kell mennem,
Hogy kell lennem
Tanúnak a hit mellett:
Láttass nyílt eget lelkemmel,
Így testemmel
Ám ne légyen kímélet.
9. Mindebből észre vehetem:
Harc életem,
Sok ellenségim vernek,
Lelkem sok ütközet vérzi,
Ki nem érzi
Vágtát ennyi fegyvernek?
10. Időm kevés, de sok a baj,
Három a jaj,
Ki ne kívánná végét?
Boldog, aki pályát futott,
Célra jutott
S megtartotta hűségét.
11. Kezem én is feléd nyújtom,
Szabadítóm,
Jézusom, hozzád tartok!
Bízzál, lelkem, nem süllyedsz itt,
Kormány a hit,
Várnak már a révpartok.
(Református énekeskönyv 366. dícséret; forrás: www.koralkonyv.hu)