Mint a szép híves patakra (akkordos)

(42. zsoltár)
Burgeois L. – Béza T.
Mint a szép híves patakra (akkordos)
1. Mint a szép híves patakra
A szarvas kívánkozik, :/:
Lelkem úgy óhajt Uramra,
És hozzá fohászkodik,
Tehozzád, én Istenem,
Szomjúhozik én lelkem,
Vajon színed eleiben
Mikor jutok, élő Isten?

2. Könnyhullatásim énnékem
Kenyerem éjjel-nappal, :/:
Midőn azt kérdik éntőlem:
Hol Istened, kit vártál?
Ezen lelkem kiontom,
És házadat óhajtom,
Hol a hívek seregében
Örvendek szép éneklésben.

3. Én lelkem, mire csüggedsz el?
Mit kesergesz ennyire? :/:
Bízzál Istenben, nem hágy el,
Kiben örvendek végre,
Midőn hozzám orcáját,
Nyújtja szabadítását;
Ó, én kegyelmes Istenem,
Mely igen kesereg lelkem!

4. Mert terólad emlékezem
E Jordánnak földéről, :/:
Szent helyedre igyekezem
Hermon s Micár hegy mellől.
Mélység kiált mélységet,
Midőn én fejem felett
A sok sebes víz megindul,
Mint egy erős hab, megzúdul.

5. Sebessége árvizednek
És a nagy zúgó habok :/:
Énrajtam összeütköznek,
Mégis hozzád óhajtok;
Mert úgy megtartasz nappal,
Hogy éjjel vígassággal
Dicséretet éneklek
Néked, erős őrizőmnek.

6. Mondván: Isten, én kőszálam,
Mire felejtesz így el? :/:
Ellenségim vannak rajtam,
Gyászban járok veszéllyel.
Mert az ő hamis nyelvek
Csontjaimban megsértnek,
Mert így bosszantnak ellened:
Lássuk, hol vagyon Istened?

7. Én lelkem, mire csüggedsz el:
Mit kesergesz ennyire? :/:
Bízzál Istenben s nem hágy el,
Kiben örvendek végre.
Ki nekem szemlátomást
Nyújt kedves szabadulást,
Nyilván megmutatja nékem,
Hogy csak ő az én Istenem.