Darmstadt, 1687
Albinus J. Gy., 1624–1697
1. Minden ember csak halandó,
Minden test, mint fű, virág; :/:
Itt ami van, mind romlandó,
És elmúlik e világ.
Porrá kell e testnek lenni,
Hogyha el akarja venni
Az örök dicsőséget,
Melyet Isten készített.
2. Azért e testi életem,
Ha jön a sír éjjele, :/:
Bátran s örömmel leteszem,
Semmit sem vesztek vele;
Mert a Krisztus drága vére
Utat nyit egy dicsőbb létre;
A halálban biztatóm
Jézus, az én Megváltóm.
3. Ki szakaszthat el őtőle?
Enyém ő, s övé vagyok. :/:
Tudom, el nem vet előle,
Ígéreti mert nagyok;
Sőt felvisz engem az égbe,
Dicsőültek seregébe,
Hol az Istent meglátom
És mindörökké áldom.
4. Ott van öröm s örök pálma,
Hol sok ezren az égben, :/:
Isten trónja előtt állva
Tündöklő fényességben,
A dicső szent angyalokkal,
Minden megboldogultakkal
A Jézust magasztalják,
Megtartójuknak vallják.
5. Nagy keresztet kik hordoznak,
S harcolják a hit harcát, :/:
Győzelemben vígadoznak
S zengnek ott halléluját.
Ott öröm s dicső korona
És fejemet körülfonja;
Ott élem az életet,
Melynek vége nem lehet.
(Református énekeskönyv, 405. dícséret)