Kodály Zoltán
Psalmus Hungaricus, az 55. zsoltár alapján
Kecskeméti Vég Mihály, 1565
1. Mikoron Dávid nagy búsultában,
Baráti miatt volna bánatban,
Panaszolkodván nagy haragjában,
Ilyen könyörgést kezde ő magában:
2. Istenem Uram, kérlek tégedet:
Fordítsad reám szent szemeidet;
Nagy szükségemben ne hagyj engemet,
Mert megemészti nagy bánat szívemet.
3. Csak sírok-rívok nagy nyavalyámban,
Elfogyatkoztam gondolatimban,
Megkeseredtem nagy búsultomban,
Ellenségemre való haragomban.
4. Hogyha énnekem szárnyam lett volna,
Mint az galamb, elrepültem volna;
Hogyha az Isten engedte volna,
Innét én régen elfutottam volna.
5. Akarok inkább pusztában laknom,
Vadon erdőben széjjel bujdosnom,
Hogynem mint azok között lakoznom,
Kik igazságot nem hagynak szólanom.
6-8. – – –
9. Egész e város rakva haraggal
Egymásra való nagy bosszúsággal;
Elhíresedett a gonoszsággal,
Hozzá fogható nincsen álnoksággal.
10. Gyakorta köztük gyűlések vannak;
Özvegyek, árvák nagy bosszút vallnak.
Isten szavával ők nem gondolnak,
Mert jószágukban felfuvalkodtanak.
11-14. – – –
15. Én pedig, Uram, hozzád kiáltok,
Reggel és délben s estve könyörgök;
Megszabadulást tetőled várok,
Az ellenségtől mert én igen félek.
16-17. – – –
18. Te azért, lelkem, gondolatodat,
Istenbe vessed bizodalmadat;
Rólad elvészi minden terhedet,
És meghallgatja te könyörgésedet.
19. Igaz vagy, Uram, ítéletedben:
A vérszopókat ő idejükben
Te meg nem áldod szerencséjükben;
Hosszú életük nem lészen a földön.
20. Az igazakat te mind megtartod,
A kegyeseket megoltalmazod,
A szegényeket felmagasztalod,
A kevélyeket aláhajigálod.
21. Ha egy kevéssé megkeseríted,
Az égő tűzbe el-bétaszítod:
Nagy hamarsággal onnét kivonszod,
Nagy tisztességre ismét felemeled.
22. Szent Dávid írta a Zsoltárkönyvben,
Ötvenötödik dícséretében,
Melyből a hívek, keserűségben,
Vígasztalásért szerzék így versekben.
(Református énekeskönyv 263. dícséret; forrás: www.koralkonyv.hu)