Dallam: Kolozsvár, 1574
Szöveg: Sztárai Mihály, 1575
1. Mindenkoron áldom az én Uramat,
Kitől várom én minden oltalmamat.
Benne vetem minden bizodalmamat:
Mindenkoron dicsérem, mint Uramat.
2. Igen vígad és örvendez én lelkem,
Az Istennek segedelmét hogy kérem,
Nyomorultak meghallják, azt örvendem,
Vígadjanak Istenben, arra intem.
3. Én mikoron Istenhez kiáltottam,
Kegyelmesen tőle meghallgattattam,
Ő általa hamar megszabadultam,
Háborúságimban is megtartattam.
4. Lám Istennek angyala mind tábort jár,
Az istenfélő emberek körül jár.
Az Istentől azért ki oltalmat vár,
Útaiban mindenütt az nagy jól jár.
5. Segítségül azért Istent hívjátok,
Ő jóvoltát kóstoljátok, lássátok!
Igen nagy jó, azt bizonnyal tudjátok:
Benne bízó emberek mind boldogok.
6. Valamiglen élsz ez árnyék világban,
Szánt-szándékkal ne élj a gonoszságban,
Sőt életed foglaljad minden jóban,
Hogy lakozzál Istennek oltalmában.
7. Sok jók közt a békességet szeressed,
És éltedben mindenkor azt keressed:
E világnak békességét ne nézzed,
Az ördöggel ne legyen közösséged.
8. A felséges Isten szemei vannak
Igazakon, kik csak őbenne bíznak:
Mindazok, kik tőle oltalmat várnak,
Kérésükben mindig meghallgattatnak.
9. Igen közel az Úr Isten azoknak,
Töredelmes szívvel akik óhajtnak;
Alázatos lélekkel akik járnak,
Sok ínségből bizton megszabadulnak.