Debrecen, 1774
Ráday Pál, 1677–1733
1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség,
Szentháromságban ki vagy egy Istenség.
Csak téged illet minden tisztesség,
Mert téged ural az egész föld s ég.
2. Imád a nagy ég ő teljességével,
Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével!
Teljes a föld s ég dicsőségével,
Seregek Ura erősségével!
3. Imád a földnek kiterjedt nagysága,
Mind e világnak nagy hatalmassága;
A sok népeknek minden országa,
Roppant táborok sűrű soksága.
4. Imád téged a napnak fényessége,
Az éjszakának titkos setétsége;
Imád a holdnak ő teljessége:
A csillagoknak szép ékessége.
5. Imád a tenger s a vizek folyása,
A sok hegyeknek magas fennállása;
Minden szeleknek széjjeloszlása,
S a madaraknak ékes szólása.
6. Imádlak én is téged, Teremtőmet,
Gondviselőmet és Idvezítőmet,
Megszentelőmet s erősítőmet:
Én Istenemet, egy Segítőmet.
7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek,
Urát végemnek s egész életemnek,
Fő szerző okát a természetnek,
Halálnak Urát és kegyelemnek.
8. Imádlak téged, egyedül Uramat,
Nem vetem másban én bizodalmamat;
Mikor imádlak, halld meg én szómat,
Írd be könyvedbe hódolásomat.
(Református énekeskönyv 251. dícséret; 21-es református énekeskönyv 223. dicséret; forrás: www.koralkonyv.hu)