Kolozsvár, 1744
„Táborba szálláskor”, Debrecen, 1620
1. Jővel, légy vélünk, Úr Isten,
Segíts meg minket ügyünkben;
Adj erőt az ellenségen,
Mely reánk tör mind szüntelen,
Háborgat minket hitünkben.
2. Bízik ő sokaságában,
Fegyverében, jó lovában,
Elhitte már ő magában,
Hogy nincsen már e világban,
Ki megrontsa hatalmában.
3. Bátran kergeti népedet,
Ostorozza híveidet,
Pusztítja örökségedet,
Ostromolja seregedet,
Nem féli büntetésedet.
4. Azért tenéked könyörgünk:
Támadj fel most mi mellettünk,
Emeld fel zászlódat köztünk,
Viadalmunkban légy velünk:
Biztass, hogy meg ne rettenjünk.
5. Bátorítsad mi szívünket,
Igazgassad fegyverünket,
Tőlünk el ne vedd eszünket,
Egyengessed seregünket:
Rettentsd meg ellenségünket.
6. Nékünk nincs annyi hatalmunk,
Hogy ő ellene állhassunk;
Te légy azért mi oltalmunk,
Fegyverük ellen paizsunk,
Erősségünk, diadalmunk.
7. Nem sokaság a mi erőnk:
Egyedül te vagy reményünk!
Noha sokan nem lehetünk,
Ha te velünk vagy, nem félünk:
Sokat kevesen megverünk.
8. Gyakorta kevés nép által
Nagy hadakat levágatál,
Erőseket letapodtál,
Kevélyeknek torkán jártál,
Kegyetleneket rontottál.
9. Ők vívnak uralkodásért,
Prédáért, ragadományért;
Mi hitünkért, szent nevedért,
Özvegyekért és árvákért,
Megromlott édes hazánkért.
10. Ne mondják azt mi felőlünk,
Hogy nékünk nincsen Istenünk:
Mutasd meg erődet bennünk,
Viaskodjál együtt velünk,
Magasztald fel kezed köztünk!
11. Hogy mindenek, kik ezt hallják,
Győzedelmedet csudálják,
Jóvoltodat magasztalják,
Hatalmasságodat áldják,
Erődet meg ne útálják.
12. Mi is innen visszatérvén,
Jó szerencsénken örülvén
Adunk hálát, felemelvén
Szemeinket, és dícsérvén
Téged mind örökké, ámen.
(Református énekeskönyv, 389. dícséret)