Wittenberg, 1523
Luther Márton, 1483–1546
1. Jer Krisztus népe, nagy vígan,
Mind egy örömre keljünk, :/:
És egybeforrva, boldogan
Csak arról énekeljünk,
Hogy könyörülő Istenünk
Mily áldott csodát tett velünk,
Mit drágán szerzett nékünk.
2. A Sátán tett rám rabigát
És már halálba vesztem, :/:
A bűn gyötört éj- s napon át,
Mert benne gyökereztem.
Mind jobban elsüllyedtem én,
Nem volt számomra már remény,
Megült a bűnnek átka.
3. Nem használt, sőt káromra lett,
Ha bármi jót is tettem, :/:
Mert az égi ítéletet
Önkényből megvetettem.
Mégis kínzott a félelem,
Hogy csak a halál van velem
És a poklokra jutok.
4. Ám az örök szent irgalom
Nagy ínségem megszánta, :/:
És könyörülvén ily bajon,
Megenyhítni kívánta.
Mint jó Atya, szívébe vett,
Nem játék volt, amit megtett
Legfőbb kincsével értem.
5. Így szólott Egyszülöttihez:
Jöjj irgalomnak éve, :/:
Én diadalmam, menj, siess,
Légy népem üdvössége.
Bűn átkából segítsd ki hát,
Fojtsd meg a ráleső halált:
Az embert térítsd hozzád.
6. S ím az Atyának engedett
A Fiú, hozzám jőve, :/:
Egy tiszta szűztől született
Testvéremül a földre.
Járt, mint nagytitkos hatalom,
Felölté önnön alakom,
Hogy a Sátánt lebírja.
7. Szólt hozzám: tarts ki már velem,
Most célod el kell érned, :/:
Immár enyém a küzdelem,
Kiállok egészen érted.
Te az enyém, én a tied,
S hol én vagyok, ott lesz helyed:
Szét nem választ az ellen.
8. És bár kioltja életem,
És bár kiontja vérem: :/:
Mindezt javadra szenvedem,
Hű légy e hitben vélem.
A halált éltem megveszi
És szentségem jóváteszi
A bűnt, hogy üdvözülhess.
9. Én az Atyához felmegyek,
Ha végeztem a földön, :/:
Hogy aztán Mestered legyek,
A Lelket rád kitöltöm,
Ki félelmedben bátorít,
S hogy engem ismerj, megtanít
És igazságban járat.
10. Mit tettem és hirdettem én,
Azt kövesd szóban, tettben, :/:
Az Úr országát építvén
És dicsőségét egyben.
Ne hagyd, hogy hívság s emberek
Megrontsák lelki kincsedet:
Ez légyen örök részed!
(Református énekeskönyv 298. dícséret; 21-es református énekeskönyv 228. dicséret; forrás: www.koralkonyv.hu)