Zélos és fthonos - Féltékenység és irigység

A „zélos”-t és a „fthonos”-t együtt kell megvizsgálni, mert gyakran együtt fordulnak elő, és egyes esetekben szembe kell állítani őket, hogy meghatározhassuk jelentésüket. Általában a „zélos” szónak pozitív és negatív jelentése is van, míg a „fthonos” szó mindig negatív jelentésű.

A görög Ószövetségben a „zélos” mindkét értelemben előfordul. Pozitív értelemben a Septuagintában ismételten Istenre vonatkozik. „Ilyet az Úr féltékenysége tesz”. Itt a „zélos” az Isten fáradhatatlan törekvése, hogy szándékait véghez vigye és a tulajdonát megvédje. Más szóval: a „zélos” Isten sohasem lanyhuló lelkesedése e világban való szándékainak kivitelezésére.

A „zélos” gyakran Istennek szent féltékenységét jelenti. Ha Izrael elfordul Istentől, hogy más isteneket szolgáljon, odaadja magát hamis szeretőknek. Ilyen helyzetben a próféták Isten féltékenységéről beszélnek, aki az igazi társa Izraelnek. Isten féltékenységét összehasonlítják egy szerető féltékenységével, kinek szerelme esztelenségből hűtlen lett hozzá. Ahogy Istenre, úgy az emberekre is lehet a „zélos” kifejezést pozitív értelemben alkalmazni. A zsoltáros azt mondja: „a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem” (Zsolt 69,10). „Buzgóságom megemészt engem” (Zsolt 119,139). Ez a sóvárgás, szenvedély Istenért, ki egy embert elsorvaszt és Istenért felgerjeszt.

A görög Ószövetségben „zélos” negatív értelemben is alkalmazva volt, az irigységre és a féltékenységre, mely az emberi viszonyokra széttörően és személyes szerencsére hat. Elifáz azt mondja Jóbnak: „az esztelent megöli a kedvetlenség és tönkreteszi az igyekezet, buzgalom” (Jób 5,2). „A féltékenység haragra lobbantja a férfit” (Péld 6,34). „Láttam, hogy minden fáradozást és sikeres munkát az emberek kölcsönös irigysége kísér” (Préd 4,4). „Szeretetük is, igyekezetük is, gyűlöletük is tovatűnik” (Préd 9,6).A „zélos” tehát gonoszt, életellenest is jelent.

Pál apostol leveleiben kilencszer jön elő a „zelon”, ebből hatszor pozitív értelemben (Rm 10,2). Pál a törvény iránti igyekezetében a gyülekezet üldözője lett (Fil 3,6). Pál beszél a korintusiak kívánságáról és igyekezetéről (2Kor 7,7.11). Ő szól a korintusiak igyekezetéről a jeruzsálemi szegényekért való gyűjtésükben (2Kor 9,2; 11,2; Rm 13,13). A féltékenység, irigység és civakodás azt bizonyítják, hogy a korintusiak még mindig az alacsonyabb rendű természetre hallgattak (1Kor 3,3). A féltékenység egyike volt a hibáknak, melytől Pál félt, hogy Korintusba való visszatértekor az ottani gyülekezetben találni fog (2Kor 12,20).

Vizsgáljuk meg a „zélos” és a „fthonos” jelentését a görög irodalomban, így sokkal közelebb juthatunk mindkét fogalom megértéséhez. Különösen három író lényeges itt: Platon, Aristoteles, Plutarchos.

  1. Platon minkét szót gyakran együtt használja. Harag, félelem, vágy, bánat, szeretet, féltékenység (”zélos”), irigység (”fthonos”) a lélek gyötrelmei. Egy társadalomban, amelyben sem gazdagság, sem szegénység nincs — ez az egyedüli társadalom, amelyikben jogkövetelőzés, jogtalanság, perlekedés és féltékenység nem fejlődhet ki. Mihelyt gazdagság lesz, lesznek féltékeny pillantások. Különösen érdekes a következő összefüggés: Athénnak a barbárok ellen viselt hadi sikerei után és miután Athén Görögországot megmentette, kikerülhetetlenül jött a büntetés a siker után. Először a féltékenység (”zélos”) ragadta meg a várost, és azután az irigység (”fthonos”), amit a háború hozott magával. Platon úgy tekintette tehát a „zélos”-t, mint a „fthonos” előzményét. A „zélos” az irigység, amely irigy pillantásokat vet, a „fthonos” az irigység, amely ellenséges cselekedetekre késztet. A továbbiakban még egy különbséget állapítunk meg.
  2. Annyi világos: a „zélos” kevésbé komoly, kevésbé keserű, kevésbé rosszindulatú, mint a „fthonos”. A „fthonos” jelzi a „zélos” lehetséges tetőpontját, eléri az embert, ha irigykedő szívét előbb nem tisztította meg.

  3. Aristoteles pontosan a két fogalom közti különbséggel foglalkozott: a „zélos” versenyzés: egy embernek dicséretre méltó és szükséges érzése, ami valami jót lát másnak birtokában, de ami azon nem szomorkodik, hogy a másiknak jó jutott, hanem azon, hogy ő magának az nem jutott. A „zélos” egy erény és karekterisztikus tulajdonsága a becsületes embernek. Irigység nélkül való és serkentés egy még el nem ért tulajdonságra való törekvésre. A „fthonos” ezzel szemben a fájdalom másnak a birtoka fölött, ahogy a sztoikusok definiálták azt. Ez a fájdalom nem azért jön, hogy a megfigyelőnek valami jó hiányzik, hanem azért mert a másiknak van. Az az ember, akinek szívében „fthonos” van, nem a jó lélektől áthatott, hanem egyszerűen azért elkeseredett, mert a másiknak valamilye van, ami neki nincs és mindent megtesz azért, hogy nemcsak hogy neki is legyen ugyanaz, hanem hogy a másikat akadályozza valminek birtoklásában. A „fthonos” valami alacsonyabb rendűt mutat és egy alacsonyabb rendű embert a saját valóságában. A „zélos” lehet nemes törekvés, a „fthonos” mindig gonosz és elkeseredett féltékenység.
  4. Az irigy nem érez fájdalmat barátja szerencsétlenségén, hanem a saját eredményén. A „fthonos” ocsmány, ellenszenves tulajdonság.

  5. Plutarchos nagyon iparkodott ezeknek a szavaknak jelentését megmagyarázni. A „zélos”, az a kívánság, vágy, ami arra törekszik, amit dicsőítünk, és nem azt tenni, sőt nem is tűrni, amit mi helytelenítünk. Ez utánzása annak, ami kitűnő, tökéletes. Azt mondja, a szeretet valaki iránt nem lehet eleven, ha nincs féltékenység is (”zélos”) abban. Az erkölcs igazi szeretete akkor lesz hatásos, ha az igyekezetet (”zélos”-t) kelt bennünk a becsületesség iránt, s nem írigységet (”fthonos”-t). A „zélos” nem viszálykodás, hanem versengés a jóért. Ezzel szemben a „fthonos” irigyel minden jólétet és minden sikert, kerüli a világosságot, „mint gyulladásos szem, melynek minden világosság fájdalmat okoz”. A „fthonos” mérgelődik a jómódon, megtámadja a jót és azt, aki az erkölcsben, tisztességben gyarapodik. Irigység, mondja Euripides, a legnagyobb betegség az emberek között.

Két görög történet a „zélos” és a „fthonos” közti különbséget teszi érthetővé. Themistokles nem talált nyugalmat, ha Miltiadesnek a nagy marathoni győzelmére gondolt. Szívét eltöltötték nemes büszkeséggel és nem nyugodott addig, míg ő ugyanolyan győzelmet nem ér el Salamisnál, és így tettét a Miltiadesé mellé nem állíthatta. Nem sajnálta Miltiadestől a nagyságát, hanem inkább vágyódott azután, hogy egyenértékűt tegyen. Ez a „zélos”.

Aristides, melléknevén az igazságos bíróság előtt állt. Odajött hozzá egy ember, aki őt nem ismerte és arra kérte, hogy száműzzék Aristidest. „Mit tett Aristides?” — kérdezte a megszólított. „Elegem van abból, hogy őt igaznak nevezik.” Ez nem nemes becsvágy volt, aki maga nagyot szeretett volna tenni, hanem csak keserű gyűlölet amiatt, hogy valaki nagy volt. Ez a „fthonos”.

A „fthonos” az Ószövetség kanonikus könyveiben nem fordul elő, hanem csak az apokrif könyvekben. „Az ördög irigysége által jött a halál a világba, és azt mindannyian tapasztalják, akik oda tartoznak” (Bölcs 2,24). Az irigység tehát ördögi.” „Nem akarok együtt menni az irigységgel, mert annak semmi köze az igazsághoz!” (Bölcs 6,25) A Makkabeusok első könyvében a rómaiakról azt mondja az író: „Évente egy emberre bízzák a vezetést, hogy az igazgassa az ország minden ügyét: ennek az egynek engedelmeskednek; nincs köztük sem irigység, sem féltékenység” (1Makk 9,16).

Pál a „fthonos”-t csak kétszer használja. A Rm 1,29-ben a karakterisztikus bűne a pogány világnak. A Fil 1,15-17-ben motiválás azoknak, akik Krisztust nem nagyon hirdetik, hogy lelkeket nyerjenek, hanem sokkal inkább, hogy Pálnak kárt okozzanak. Ők nem dolgoznak, hogy hasonló sikert érjenek el, hanem Pál sikerét akarták vitatni.

A pogányságban a „zélos”-nak ez a kettős jelentése volt: jelentette a romboló féltékenységet, de a nagy tettekre sarkalló igyekezetet is a jóra. Később mégis a római Kelemen minden bűnt az emberi szívnek erre az indulatára vezetett vissza.

Irigység („zélos”), úgy írta a korintusiaknak, alapja volt Káin testvérgyilkosságának, Jákob menekülésének, József Egyiptomba történő eladásának, Saul Dávid elleni gyilkos terveinek és a gyűlöletnek, mely a keresztyéneket mártírhalálra vitte.

Itt látjuk, hogy az ember magától nem képes a jóra. A „fthonos”-nak mindig negatív jelentése volt, míg „zélos”-t a jó motívuma jellemezte, ami az idők folyamán bűnné lett. Talán az embernek a reakciója a nagyságra és a másik sikerére mutatja meg legjobban a jellemét.

Ha őt a „zélos” által dicséretre méltó becsvágyra sarkalja, akkor a „zélos” a lélek gyümölcse, keserű és irigy haragra indítja, akkor a „zélos” a testnek a munkája és ami a jóra kellene, hogy sarkallja, most őt a bűnre csábítja.