Nem az „epieikes” szó fordításával fogjuk kezdeni, azon egyszerű okból, mert rendkívül nehéz.
Az „epieikes”, mint melléknév, ötször fordul elő az Újszövetségben és a főnév — „epieikeia” — hétszer. A Pattloch-biblia ezen a hét helyen hat különböző szót használ a fordításban. Luther az értelmét két kifejezéssel próbálja visszaadni. A Fil 4,5-ben, ahol a melléknév semleges neme főnévként használatos, a Pattloch-biblia nemeslelkűséget, fennköltséget, nagylelkűséget fordít, az 1Tim 3,3-ban jóságost, a Tit 3,2-ben engedékenyt és az 1Pét 2,18-ben barátságost. Az ApCsel 24,4-ben és az 2Kor 10,1-ben, ahol mindkétszer főnévként fordul elő, ugyanez a fordítás egyszer jóságnak, másodszor szelídségnek értelmezi. A Fil 4,5-ben Luther (enyheség, lágyság) szelídségnek fordítja, az 1Tim 3,3-ban, Tit 3,2-ben, Jak 3,17-ben és 1Pét 2,18-ban (lágy), szelíd, enyhe az ApCsel 24,4-ben és a 2Kor 10,1-ben jóindulat, hajlandóság, készségesség és enyheség, lágyság, szelídségnek. Ez a szó gyakran található a görög etikai írásokban, jóval korábban az Újszövetségben való használata előtt. Trenchy így foglalja össze a jelentését: „Mérséklés, a formális törvények korlátozottságát fejezi ki.” Azt mondja, hogy vannak esetek, amikor a törvényes jog morális jogtalanság lehet. Aristoteles az „epieikeia” szót a „Nikomachosi Etikában” így értelmezi: az „epieikeia” az, ami igaz, becsületes és az, ami gyakran jobb, mint a jogosság, igazságosság. Azt mondja, hogy az „epieikeia” a jogszabályt korrigálja, amikor az elégtelennek bizonyul, ott az csak általánosságban beszélhet. Összehasonlít egy embert, aki „epieikes” egy másikkal, aki „akribodikaios”. Ez utóbbi fellép a törvényes jogainak utolsó pontjáig. Azonban az olyan ember, aki „epieikes”, az tudja, hogy gyakran valami a törvény szerint tökéletesen jogos, ennek ellenére morálisan teljesen hibás lehet. Egy ember, aki „epieikes”, tudja mikor kell a törvényt a kényszer hatása alatt enyhíteni, ami magasabb és nagyobb, mint a jogszabály. Tudja mikor lenne teljesen keresztyénetlen a jogához ragaszkodni.
Valójában és alapjában az „epieikeia” az a tulajdonság, amely Istenhez vezethető vissza. Hol lennénk mi, ha Isten a jogát érvényesítette volna, ha Isten csak a törvény hajlíthatatlan szabályát mérte volna ránk? Isten maga a legjobb példája az „epieikeia” áldásos alkalmazásának. Nehéz lehet ezt a szót lefordítani, de nem nehéz ennek a tulajdonságnak nyomatékos szükségszerűségét belátni. Olyan társadalomban élünk, amelyben mindenki a törvényben gyökerező jog alapján áll, ahol mindenki csak azt teheti, amire kifejezetten kötelezve van, amelyben arra törekszenek, hogy másokra amennyit csak lehet ráerőszakoljanak. Milyen gyakran láttunk már közösségeket, melyek vitatkozás miatt szétszakadnak, és keservesen szenvednek amiatt, hogy a közösség tagjai — választmányok és bíróságok — a törvényt betű szerint értelmezik. Az emberi társadalom minden területén, beleértve az Úr gyülekezetét is, egy új korszak kezdődik, ha az emberek abba hagyják a törvényre és az abban biztosított jogokra való hivatkozást és elkezdik Istent az „epieikeia”-ra kérni.