A Lélek gyümölcsének ötödik sajátossága, tulajdonsága a „chrestotes.” Luther a Gal 5-ben és más helyeken (2Kor 6,6; Kol 3,12; Tit 3,4) barátságosságnak, az Ef 2,7-ben jóságnak fordítja. A legtöbb más fordításban kedvesség, jóság, szívesség.
A „chrestotes” egy csodálatos erény kifejezője. Ez az ismertetőjel azokra az emberekre vonatkozik, akik megértő természetűek, akik másokra jótevően hatnak, nem okoz fájdalmat. Jóság, jóakarat, barátság, nyájasság elnevezés a „chrestotes”-be foglalható.
Ennek már megvolt a nagy történelmi háttere, még mielőtt a keresztyén szókincsbe került. Marcus Aurelius Isten ábrázolására használta. Arról a jóságról beszél, amivel Isten az embert úrrá tette (Önszemlélet 8,34). Az emberek kötelessége a bűnözőknek, elvakítottaknak megbocsátani. Ez kötelesség, mert az istenek „chrestoi”, jóságosak, és ennélfogva ők is megbocsátanak a bűnösöknek. A pogány filozófusok is dicsérték a jóság erényét. Marcus Aurelius azt mondja, hogy a jóság ellenállhatatlan, ha az komoly és nem megjátszott (Önszemlélet 11,18). Epiktetosnál olvashatjuk, hogy az ember emberségét elvesztette, olyan tulajdonság, amely emberré emeli, ha elvesztette jóságát és hűségét. Azt mondja: „egy pénzérmét és a tulajdonosát felismerjük a jellegzetes veretéről, amelyet visel. Ugyanígy tudjuk, hogy ember Istenhez tartozik, ha jóság, nagylelkűség, türelem és együttérzés jellemzi.”
- A „chrestotes” tulajdonképpeni jelentésének hátterét az Újszövetségben a Septuaginta képezi. A „chrestotos” és „chrestotes” inkább Istenre vonatkozik, mint az emberre. Majnem mindenütt, ahol az Ószövetség Istent jónak nevezi, a görög eredeti szövegben „chrestos” van. „Jó” tehát Istenre vonatkozik, nem morális, hanem jóságos, barátságos értelemben.
- Megmutatja magát a természetben. Azt mondja a zsoltáríró: „az Úr is megad minden jót” (Zsolt 85,13). „Megkoronázod az évet javaiddal” (Zsolt 65,12). A természet bősége Isten jóságának kifejeződése.
- A történelem eseményei is Isten jóságát mutatják. A zsoltáréneklő hálát ad Istennek a tetteiért, a kegyetlen Saul királytól való megmenekülés is Isten jósága. „Nevedben reménykedem, mert jó vagy híveidhez” (Zsolt 52,11).
- Isten jóságáról tanúskodnak az ítéletei is. A zsoltáros így imádkozik: „fordítsd el tőlem a gyalázatot… mert jók a te döntéseid” (Zsolt 119,39). Ha Isten ítéletei csak morálisam lennének jók, akkor csak félelmet okoznának. Azonban Isten ítéletei jóságosak, és abban van a mi reménységünk.
- Isten tanításaiban is kifejezésre jut jósága. A zsoltáros így szól Istenhez: „jó vagy te és jót teszek, taníts engem rendelkezésidre” (Zsolt 119,68); „jó és igaz az Úr” (Zsolt 25,8). Isten jóságát számunkra az ő akaratának látható megjelenésében és szentségében találjuk.
- Különböző embereknek különösen megmutatkozik Isten jósága. Mindenekelőtt a megtámadottaknak (Náh 1,7). Jóságát ajándékozza a szegényeknek, azoknak, akik a maguk tehetetlenségüknek és testi fogyatékosságuknak tudatában vannak. Isten árváknak atyja és az özvegyek segítője (Zsolt 68,6). Jóságát ajándékozza azoknak, akik benne reménykednek s benne bíznak. A zsoltáros így szólítja meg az embereket: „érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr” (Zsolt 34,9). Jóságát ajándékozza azoknak, akik őt tisztelik és félik. „Milyen nagy a te jóságod, Uram” (Zsolt 31,20).
- Nem csodálkozhatunk, hogy aki ennek a jóságnak a birtokában van, az az embernek „jót” tesz, és ennek hiánya a kárhozatra visz. A zsoltáros panaszkodik, hogy „senki sem tesz jót” (Zsolt 53,4). A Zsolt 37,3-ban: „bízzál az Úrban és tégy jót”, „senki sem tesz jót, egyetlen ember sem” (Zsolt 14,1.3). „Jó (”chrestos”) annak, aki irgalmas és szívesen kölcsönöz” (Zsolt 112,5).
- Végül a „chrestos” az Ószövetségben is használatos lett, valami nagyon értékes dolog leírására.
Nem közömbösnek lenni a felebaráttal szemben, gondoskodni róla, jóságosnak lenni, ez a jó élet lényege.
Ezékiel pl. hétszer is használja drágakövekre vonatkozóan (Ez 27,22; 28,13); Jeremiás is jó fügét a rossztól, az élvezhetetlentől való megkülönböztetésre használja (Jer 24,2-5). Ezek a tények gazdagítják a szó jelentését, mivel van gyengítő, fárasztó jóság is, de a jóság, melyet az Ószövetség az embertől elvár és állandóan Istenre alkalmazza értékes, hasznos és gyógyító.
- Vizsgáljuk meg most a „chrestos” és a „chrestotes” szavak használatát és jelentését az Újszövetségben.
- Az Újszövetség is Isten jóságáról beszél. Pál a kárhozatot prófétálja annak az embernek, aki nem akarja látni, hogy Istennek jósága bennünket bűnbánatra vezet (Rm 2,4). Istennek ez a jósága a keresztyénnek erőt ad, hogy maga is jóságos legyen, mert az emberek Istennek ezt a jóságát megtapasztalták, ezért a bűnös valójukat elhagyják (1Pt 2,1). Isten jóságát ne úgy értsük mint alkalmat a bűnre.
- Amint az az Ószövetségben, úgy az Újszövetségben is jellemzője a jóság a jó életnek. Pál idézi a zsoltárost, aki az ember tragédiáját a következő szavakkal ismerteti: „nincs igaz ember” (Rm 3,10-12). A keresztyének számára fenyegető veszély a rossz társaság, amely a jó erkölcsöket tönkre teheti (1Kor 15,33). A jóság egyike azon dolgoknak, melyet a keresztyén embernek fel kell öltöznie (Kol 3,12).
Isten jósága nem könnyű, érzelgős téma, sokkalinkább Isten szigorúságával van szoros kapcsolatban (Rm 11,22). Isten mindkettőt magában foglalja: szigorúságot és jóságot.
Isten jósága mindent magába foglal. A hálátlansággal és gonoszsággal szemben is jóságos (Lk 6,35). Az ember nem élhet ezen a világon és a nap fényében sem örvendezhet anélkül, hogy emellett Isten jóságát ne tapasztalná. Minden embert kötelez ez a jóság, mert ez mindenkinek ajándék, nem szolgált rá, hanem Isten áldásos jóságának köszönhető. Istennek eme jóságában benne van a megmentő erő.
Mint Istennek barátsága, a mi üdvözítőnk megjelent, így meg lettünk mentve (Tit 3,4). Ez a jósága, amely a múlt bűneit megbocsátotta és az embert a Szentlélek erejével megtöltötte, hogy a jövőben maga is jóságos legyen. Ő nemcsak megbocsátott a bűnösöknek, hanem jobb emberré tette őket.
Ezért mutatkozik Istennek jósága irántunk túláradóan Jézus Krisztusban (Ef 2,7). Jézus eljövetele e világba Isten jóságának legnagyobb tette, és ez a jóság Jézus Krisztusban megtestesült.
Ismételten énekli a zsoltáros: „Dicsérjétek az Urat, mert barátságos és jó!” (Zsolt 106,1; 107,1; 136,1) Ami őt nagyon meghatja, az az Istennek őszinte jósága. Imádsága az isteni kegyelemért, a meghallgatásért, megbocsátás reménységéért egyedül Isten jóságán és kedvességén alapul (Zsolt 69,17; 86,5; 100,5; 109,21). „Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, Uram!” (Zsolt 25,7). Isten jósága nem morális szentség, melytől az embernek félelemmel kell visszariadni. Az egy olyan jóság, mely az embert a szeretet kötelékével magához húzza. Az Ószövetség írói Isten jóságának kifejeződését sok dologban látják.
Ebben a jóságban a keresztyének egymásnak meg kell bocsássanak, mivel nekik Isten megbocsátása példakép. „Bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten nektek megbocsátott” (Ef 4,32).
A Mt 11,30-ban azt mondja Jézus: „az én igám boldogító” („chrestos”). Itt a „chrestos” jót vagy jól illeszkedőt (odaillőt) jelent.
A Krisztusért való szolgálat nem lett az emberre kényszerítve, az ember nem rabszolgája ennek a szolgálatnak. Sokkal inkább könnyű ez a szolgálat, az a feladat, melyet Krisztus egy embernek ad, most az pontosan rászabott.
A keresztyén jóság barátságos és szelíd. Az úgy hat az embertársra, ahogy Isten jósága először megmutatkozott.