A „pharmakeia” fogalma az idők folyamán nagyon leértékelődött. A „pharmakon” szó jelentése a drog, és a „pharmakeia” a drog használata. Ennek a szónak három fokozatát különböztetjük meg.
- „Pharmakeia” az orvoslásban negatív tartalom nélkül használatos. Platon különféle orvosi kezelésekről beszél: maratás, vágás, gyógyszerezés (drogok használata) és éheztetés. Nézete szerint a veszélytelen betegségeket nem kell gyógyszerek használatával rosszabbá tenni.
- Később ez a szó a drogokkal való visszaélést, mérgezést és nem gyógyítást jelentett. Már Platónnál olvashatunk a méreggel való gyilkolás törvényéről. Demosthenes a mérgezés és más gonosztettek emberét vádolja. Ez a kezdete a „pharmekeia” negatív használatának.
- Végül ez a szó a varázslattal és boszorkánysággal lett rokon. Az egyiptomi varázslók esetében, kik Mózes vetélytársai voltak, amikor a fáraó nem akarta elengedni a népet, ez a kifejezés ismételten előjön (2Móz 7,11.22; 8,14). A mágia és a varázslat bűn volt Ézsaiás számára, aki megjövendölte Babilon pusztulását (És 47,9.12). A szó a jelentésében tehát teljesen megváltozott.
A keresztyénség egy időben úgy fejlődött ki, mint a mágia és a varázslat. Széles körökben elterjedt és gyakran bűnözési szándékkal használták. A görög irodalom korai évszázadaiban nagyon keveset olvashatunk a szellemidézésről és varázslásról. Plinius elmeséli, hogy a mágiát a perzsa háborúk idején egy Osthanes nevű perzsa hozta be Görögországba. A bűntényszerű varázslásra való első utalásokat Demosthenes egyik beszédében találjuk. Az Aristogeiten elleni beszédében szól Lemnos-i Theorisról, mint „közönséges varázslónő”-ről, akit a gonosz életmódja miatt jogosan halára lett ítéltek.
A rómaiaknál már a tizenkét táblás törvényben találunk utalást, miszerint az aratás elvarázslása tiltva volt. Csak a birodalom későbbi idejében terjedt el a mágia széles körökben Rómában. Az angol J.R. Mozley ezt írja: „Kétségtelen, hogy akkor kísérletet tettek arra, hogy természetfölötti eszközzel sebezzék meg az ellenséget és személyes előnyöket érhessenek el, hogy a mágia hatalmát bizonyíthassák.” Sok sírfelirat emlékezik azokról az emberekről, kiknek halálát állítólag mágia okozta. Az egyik így szól: „Itt fekszik Eunia Fructuosa. Meg nem érdemelt halállal halt meg. Varázsszavaktól megbénult, sokáig feküdt úgy, a lelkét erőszakkal kényszerítettek ki belőle, mielőtt ő a természethez visszatért volna. Az árnyékok, vagy az égi istenek lesznek bosszúállói ennek a bűnténynek.”
Nézzük az akkori idők varázslatainak néhány formáját. Annak az embernek a nevét, akinek kárt akartak okozni, felírták egy táblára és mindenféle fenyegető és vészjósló jeleket és szavakat róttak rá, vagy viaszbábut csináltak az illetőről és lassan felolvasztották, vagy lassan széttörték. Ólomcsíkokat készítettek a megtámadott személy nevével, és átokkal az alvilág szellemeinek ajánlották. Az ólomtáblát aztán sírba tették, hogy az alvilág szellemei lássák és az átok szerint kezeljék.
Csontokat is elástak egy ember háza alá, hogy ezzel a halálát okozzák az illetőnek. Tacitus írja, hogy Germanicus meggyilkolásakor is így cselekedtek.
Szerelmi italokat használtak, az asztrológia elterjedt és minden évben új mágikus receptet adtak ki nem nemesfémből való arany készítésére. A gonosz pillantástól általában féltek. Különösen veszélyes volt ez a gyerekekre. Ez ellen úgy védekeztek, hogy az illető köpenyének hajtásába köptek, vagy egy emberi tagot ábrázoló amulettet viseltek. Hasonló különös amuletteket találtak kertekben és a házakon, melyek valószínűleg védelmül szolgáltak.
Az antik kor élete át volt szőve mágikus szokásokkal. Az ApCsel 19,19-ben olvashatunk olyan emberekről, akik megtértek, mert Pál apostol Jézus nevének hatalmát megmutatta nekik, ők azután csodakönyveiket elégették. Borzasztó nehéz volt egy olyan babonákkal teli világból a szokásokat kiirtani, mert azok a mindennapi élet részei voltak. Valójában az apostoli kor után ezekből a szokásokból nagyon sokat liberálissá vált gyülekezetekben nem pusztítottak ki, hanem átkereszteltek. Voltak emberek például, akik a régi amulettet már nem hordták a nyakukban, hanem helyette keresztyén mondásokat, sőt az Újszövetség részeinek erre a célra készített másolatait.
Ezek a tények világosan mutatják a test cselekedeteinek borzalmait. Ezek kivétel nélkül egy önmagában jó dolognak az elferdítései. Erkölcstelenség, tisztátalanság és féktelenség a nemi ösztönök perverziója, melyek önmagukban jók és a szerelem részei. A bálványimádás az imádat visszájára fordulása. Ugyanúgy a varázslás a drogok orvosi használatának a visszájára fordulása. Irigység, féltékenység és viták eltévelyedések a jóért való törekvésben. Ellenségeskedés és harag a jogos felháborodásnak az elferdülései. Iszákosság és tivornyázás az öröm elferdülései, amit a kedélyes együttlét hoz magával, pedig ezeket az ember vidáman élvezhetné. Itt mutatkozik meg világosan a gonosz hatalma, a bűn, mely olyan borzalmas, mert az a szépnek ellentéte, amely a legjobb dolgokat is a bűn alkalmává tudja átváltoztatni.