A „kalos” szó a keresztyén élet jellemző tulajdonságát írja le. Az Újszövetségben nem kevesebb, mint százszor fordul elő. Szokásos fordítása egyszerűen jó, de alkalomadtán derék, jóravaló, tisztességes, erényes értelemben is előfordul (Rm 12,17). Jóravaló, becsületes, tiszteletreméltó; ebben az összefüggésben többet jelent, mint csak igazat mondani. További jelentései: szép, nemes, jóságos, feddhetetlen.
- A klasszikus görögben a „kalos” egyike a legnemesebb szavaknak és évszázadokon keresztül megtartotta ezt a jelentését. Eredetileg a forma szépségére is vonatkozott. Minden kedvesre és szépre használták. Kandaules úgy hitte, hogy királynője a legszebb „kalliste” (a szó felsőfoka) minden nő között. (Hérodotosz 1). Homérosznál „Nireus” a legkecsesebb (kallistos) minden görög férfi között, aki Trójába jött. Athén istennője Odüsszeusznak csodaszép nagy nő alakban jelent meg. Amikor Homérosz egy személyleírásnál a „kalos”-t használja, gyakran a „megas” szóval hozza kapcsolatba, ami nagyot jelent. A szépség, amit „kalos” ír le, kiválósággal és méltósággal párosul. Xenophon Kyrust, mint egy szép férfit nemes lelkülettel, szívvel jellemzi.
- Miután a „kalos” szó értelmét a klasszikus görögben áttanulmányoztuk, most az újszövetségi jelentéséhez forduljunk.
- A „kalos” az újszövetségi, de ugyanúgy a nem vallásos görög nyelvhasználatban is úgy írja le a dolgokat, mint amelyek minden élethelyzetben hasznosak és szépek. A Lk 21,5-ben olvashatjuk, hogy milyen kövekből épült a templom. Leírja a jó, a termékeny gyümölcsfa gyümölcseit (Mt 3,10; Lk 3,9; Mt 7,17-19; 12,33; Lk 6,43). Hasonlóképpen leírja a jó talajt (Mt 13,8.23; Mk 4,8.20 és Lk 8,15) a jó vetőmagot (Mk 13,24.27.37.38), a jó, ehető halakat (Mt 13,48). A sóról azt mondja, hogy az jó (Mk 9,50). A Jn 2,10-ben jelzi a jó bort, a Lk 6,38-ban a jó mértéket, mely nagyvonalúan mér. A törvény is „kalos” (Rm 7,16; 1Tim 1,8) ugyanígy a Krisztus neve (Jak 2,7). A „kalos” a jellemző leírása minden jónak, hasznosnak és kellemesnek.
- A „kalos” szónak egyik legérdekesebb és legjelentősebb alkalmazása az ismételt és állandó használata a jócselekedetekre, melyek a keresztyén élet ismertető jelei (Mt 5,16). Jézus az ellenségeinek sok jót mutatott (Jn 10,32).
- A szavaknak ezekből az alapvető jelentéseiből következik a felhívás, mely az egész Újszövetségen átvonul. Az igazi keresztyénség meggyőző értékét mindig ki kell hangsúlyozni.
Pál nem tud jót (”kalos”) tenni, amit nagyon szeretne (Rm 7,15). A korintusiakat felszólítja, hogy jók legyenek. A galaták ne legyenek restek jót (”kalos”) tenni (Gal 6,9). A thessalonikaiaknak tanácsolja, mindent megvizsgáljanak és a jót (”kolos”) megtartsák (1Th 5,21). A keresztyének példák legyenek a jócselekedetekben és a szorgalomban (Tit 2,7.14). A keresztyéneket buzdítja az egymás iránti szeretetre és a jó cselekedetre (Zsid 10,24). Jó lelkiismeretük legyen (Zsid 13,18).
A „kolos” szó eddigi használata világosan megmutatja nekünk, hogy a keresztyén életének milyen minőségűnek kell lenni. Nemcsak kifogástalannak, hanem embertársaink felé vonzónak is kell lennie. A sötét és szeretet nélküli jó is biztosan jó, de inkább taszítóan hat, mint vonzóan. A keresztyének jó cselekedetei ellenben meggyőzőbbek. A valódi keresztyénség mindig vonzó és sohase taszító. A megszentelődésért vívott harcban a keresztyénnek nem szabad keménynek és elutasítónak lenni, mindig szem előtt kell tartani egy igazi, megszentelt élet győzelmes szépségét.
Erősen ki kell hangsúlyozni, hogy egy igazi keresztyén élet meggyőző szeretete a keresztyénség legnagyobb hitelességét biztosítja.
Pál apostol Rómában felszólítja a keresztyéneket, hogy minden ember iránt a becsületességre törekedjenek (Rm 12,17). A latin „honestus” szó szép, illő, tetsző lenne itt a megfelelő. A 2Kor 8,21-ben kéri Pál apostol, hogy nemcsak Isten előtt, hanem az emberek előtt is tisztességesen járjunk. A Pásztori levelek ragaszkodnak azoknak a keresztyéneknek jó hírnevéhez, akik egy gyülekezetben hivatalt töltenek be (1Tim 3,7). Az özvegyek ismertek legyenek jó cselekedeteikről (1Tim 5,9). Jakab figyelmezteti a hívőket, hogy hitüket jó cselekedettel bizonyítsák (Jak 3,13). Péter kéri a keresztyéneket a jó (”kalos”) magatartásra a pogányok között (1Pt 2,12). A misszionálás legjobb módja, ha igazi keresztyén életet élünk. Az Újszövetség bizonyságot tesz arról, hogy az embereket előbb lehet keresztyén életmóddal megnyerni, mint kényszerítő szavakkal.
A keresztyének életében ne csupán a jó cselekedetek, hanem másfajta kedvességek is legyenek megtalálhatók, melyek másokban felkeltik az óhajt, hogy hasonló életmódot folytassanak.
- Már említettük, hogy a „kalos” szó százszor fordul elő az Újszövetségben, s ebből 24-szer a Pásztori levelekben. Ez sokatmondó és jellemző, mert a Timóteushoz és Titushoz írott levelek az üldözések idejében íródtak. Olyan időben keletkeztek, amikor a gyülekezetek, mint kis szigetek a pogányság tengerében megtörtek voltak, amikor a misszionálás feladata a legnagyobb követelmény elé állította őket. Hogy ezt a helyzetet uralni tudják, minden gyülekezeti tagnak minden munkáját kifogástalanul kellett végeznie.
- Egy tisztség a gyülekezetben értékes (”kalos”) dolog (1Tim 3,1) és kifogástalanul kell végezni (1Tim 3,13). Ilyen tisztséget gyakran romboló kritikára, önigazságra és fontoskodásra használtak. Ezzel szemben a jellemzőbb ismertető jelek a szeretetteljes szolgálatra való buzdítás és segítség lennének.
- A keresztyén ember Krisztus jó harcosa legyen és nemes harcot vívjon, ahogy Pál apostol magáról elmondhatta (1Tim 1,18; 6,12; 2Tim 2,3; 4,7). Elővigyázatosan kell cselekednie, nem kényszerű kötelességteljesítésben, hanem örömteli készséggel szolgáljon. Boldog életet mutasson, hogy a Krisztusért való szolgálatát, még a legnehezebb helyzetben is örömmel teszi.
- A keresztyén ember Krisztus jó szolgája (1Tim 4,6). Egy keresztyénnek Uráért és embertársaiért való szolgálata csupán kötelességteljesítésből kell kiinduljon, a második mérföldet is örömmel kell megtenni (Mt 5,41). Akkor vagyunk csupán alkalmasak, ha teljesítményünk szívélyességgel is párosul, ami a „kalos”-ban mindig benne foglaltatik.
- A keresztyének tanítása jó tanítás (1Tim 4,6). Minden keresztyén tanításnak, legyen az a legkomolyabb is, vonzónak és meggyőzőnek kell maradni. Robert Louis Sterenson azt írja naplójába – mintha az szokatlan eset lett volna –: „Az istentisztelet ma nem volt lehangoló.” Clovis G. Chappelt mondja: „Senkinek sincs joga úgy prédikálni, hogy hallgatói csüggedve menjenek el… Minden elcsüggesztő prédikáció rossz prédikáció… Az elkedvetlenített ember nem dicséret a prédikátornak, hanem ellene szóló vád (panasz). A keresztyén tanítás (”kalos”) nem verseng emberért, nem fenyegetéssel akarja Krisztushoz kényszeríteni.
- A keresztyén tanúbizonysága és a hitvallása „kalos” legyen, amilyen a Krisztusé volt (1Tim 6,12,13). Kétféle módon lehet Krisztus mellett tanúskodni: vagy eltaszítja a bizonyságtétel az embereket, vagy vonzza őket. Az igazi bizonyságtétel nem kemény, szigorú, tele tilalmakkal és tiltakozással, melyek az életerőt bénítják és a létet egyhangúan jelenítik meg. Az igazi keresztyén bizonyságtétel a maga élő, világító erejével hat. Egy diáklány mondta nagy tanárnőjéről, Alice Freemann Palmerről: „Azt az érzést keltette bennem, mintha napfényben fürödnék.” Ilyen hatásosnak kellene lennie a keresztyén bizonyságtételnek is.
- Péter apostol Isten kegyelmének jó sáfárairól beszél (1Pt 4,10). A keresztyén embernek kötelessége, hogy Isten kegyelmét hirdesse embertársainak. Ezt a feladatot meggyőző szívélyességgel kell végeznie. Nem szabad bezárni az ajtót az embertársaik előtt, hanem kinyitni. Nem szabad elítélni, hanem együttérzőnek kell lenni. Vannak prédikátorok, akik olyan fenyegetéseket és vádakat mondanak, hogy az embernek az a benyomása, hogy gyűlölik hallgatóikat. Az embereket nem tudjuk megnyerni Krisztus számára anélkül, hogy ne mutatnánk ki szeretetünket. Isten kegyelmének sáfára jóságos és barátságos (”kalos”) legyen.
- Eddig megvizsgáltuk a „kalos” szó értelmét és használatát a klasszikus görögben és az Újszövetségben. A szónak két alkalmazását az Újszövetségben, melyek legjobban mutatják a szó jelentését, szándékosan a végére hagytuk.
Az Újszövetség egyik legmegragadóbb története, Jézus megkenetése a betániai poklos Simon házában történt. Az Úr Jézust az az asszony szerette, és szeretetét csak azon a módon tudta kifejezni. A közömbös, fantázia nélküli nézők elítélték őt a meggondolatlan tette miatt. Jézus azonban így felelt: „Ő jót (”kalos”) cselekedett énvelem” (Mt 26,10; Mk 14,6).
Ez az esemény megmutatja a „kalos” szó teljes jelentését. Ez a szeretet demonstrációja volt. Ez az asszony tudta, hogy csak javainak a legjobbja volt elég jó. A szeretet tette volt az, mely nem az értéket nézte, mely nem helyezte előtérbe a hasznosságot. Itt az igazi szeretet nyilvánult meg, amely az ajándékban nem tisztán praktikus, hideg megfontolást láttat.
A „kalos” szó másik alkalmazása, mely az egész jelentését megmutatja nekünk, Jézusban, mint a jó pásztorban szemlélhető (Jn 10,11-14). Egy pásztor, aki juhaival törődik, nemcsak hideg hasznos gondolkodásból teszi. Feláldozó szeretetből vigyáz azokra. Ha a bárányok nehéz helyzetbe kerülnek, akár életét is kockáztatja, hogy segítsen rajtuk.
Nem számítja ki gondosan az órákat, melyeket nyája mellett kell eltöltenie, hanem egész nap legelteti, sőt éjszaka is vigyáz rájuk, amikor a karám bejáratánál alszik. A jó pásztor szolgálja juhait szeretettel és hősiességgel, elsősorban nem a bér játszik szerepet. A „kalos” szó alapvető gondolata a megnyerhető, megnyerő szépség és jóság. El kell ismernünk, hogy nem lehet „kalos” az, ha eredete nem a szeretetben van. A cselekedetek, melyek „kalos”-ok, olyan szívből származnak, melyben a szeretet uralkodik. A cselekedet külsőleges szépsége a szív belső nagyságából és szeretetéből ered.
A Memorabiliákban Xenophon elmeséli, hogy Kritobulus Szokratésszel hogyan tudatta kívánságát, hogy nemes lelket és egy szép arcot (”kalos”) nyerjen. A „kalos”-t minden testrészre alkalmazták, ami szép és jó formájú. Homérosz leírja Menelaust jól formájú (”kalos”) lábaival és bokáival, melyek a harcban vértől foltosak voltak. Beszél Aphrodité a szerelem istennőjének szép (”kalos”) kezéről. De a „kalos” nemcsak személyekre vonatkozott, hanem minden tárgyra, amely szép és pompás. Homérosz ezt a szót egy pompás ház nagy, értékes belső udvarára használja és ugyanúgy egy nagyon szépen megmunkált pajzsra, pompás köpenyre, ruhára, mit Odisseusnak vittek, a gazdagon csipkézett ruházatra, amit Athéné istennőnek csináltak és egy szép gyümölcsöskertre.
Bármire is használták ezt a szót, mindig kedvesség, báj, kecsesség, jóság hangzása volt. Egyformán kellemes volt a szemnek és a szívnek.
Továbbá magába foglalja a „kalos” jelentése a szeretetet és csodálatot. Athén polgárai szívesen hallgatták, ha az ember a városukat pompásnak (”kalos”-nak) nevezte.
Herodotos nagyon érdekes módon használta a „kalos” szót. Ő igazi szerénységről beszél, aminek az életet szépíteni kell: „Már ősidőktől fogva az emberek bölcs életszabályt állítottak fel, amiből tanulhatunk.” Azt mondja, hogy összehasonlítva a perzsákat a barbár szkítákkal, akiknek nem volt tapasztaltuk az élet bájos, „kalos” dolgairól. „Kalos” azokat a dolgokat írja le, melyek az életet vonzóvá, kedvessé és kellemessé teszik.
Annak ellenére, hogy a „kalos” jelentése a szépségben benne rejlik, kifejezi a használhatóságot is. Az a szépség, amit a „kalos” kifejez, az nem csak dekoratív, hanem hasznos is az emberek számára. Így mondja Homérosz a Phaaken városa leírásában: „egy pompás (”kalos”) kikötő van a város mindkét oldalán.” Az hasznos a kedvező szélnek is: „és boldogan hajóztak oda a Kréta fölötti állandó (”kalos”) északi szélben.”
Thukydites „kalos”-al jelöl egy jól felépített tábort. Xenophon a „kalos”-t olyan pénzérmék leírására használja, melyeket tiszta ezüstből nyomtak, nem hamisítványok, nem bepiszkoltak, nem kopottak vagy rongáltak voltak. A görögök gyakran beszéltek „kalos chronos”-ról a jó, vagy alkalmas időről. A „kalos” szépet és tisztességest is jelent erkölcsi vonatkozásban. Homérosz a kapzsi emberekről azt mondja: „nem lenne sem igazságos, sem szép Telemachos vendégeit valahol ócsárolni.” Mikor Antigoné testvérének, Polyneikesnek holttestét tisztességgel el akarta temetni, ámbár neki ezt a végtisztességet megtiltották, így felelt barátainak, akik e végzetes lépés következményeire figyelmeztették: „ha azonnal meg is kell halnom: szépen (”kalos”) halok meg.” Platon ezzel a szóval írja le egy ifjúnak jó nevelését, ki Athén városának tisztességet szerzett. A „kalos” azt a szépséget is jelenti, amit a jó, a becsületes munka jelent.
Talán a legjobban akkor látjuk a „kalos” szó jelentését, ha szembeállítjuk az „agathos”-sal, amelyet a leggyakrabban használtak a „jó” kifejezésre. Az „agathos” a praktikus és morális jót fejezi ki. A „kalos” ellenben nemcsak a praktikus és morális jót, hanem az esztétikus, a kedves, a szemnek kellemest jelenti. Hort a Jak 2,7 alapján így magyarázza a „kalost”: „A jó amit a „kalos” jelent, látható, közvetlen hatást tesz arra, aki azzal kapcsolatba kerül. Nemcsak a következménye jó, erre az „agathos”-t használnák.” A teremtéstörténetben olvashatjuk: „…és Isten látta, hogy amit teremtett, az jó.” A görögben itt is a „kalos”-t találjuk.
A „kalos”-nak egészen egyértelműen nemes jelentése van.
A keresztyén hit a teljes szeretetet, minden megnyerőt és meggyőzőt a világ elé akart tárni. Úgy is mondhatnánk, hogy az embereket szívélyességgel akarta elbűvölni, hogy keresztyén hitre térjenek.
Nyelvünkben nincs olyan szó, mely a „kalos” teljes jelentését visszaadná, nincs olyan szó, amely a szépséget, a megnyerő, vonzó lényt, jóságot, hasznosságot magába foglalná. Talán a jóságban van legközelebb a valódi jelentése. A tudományosság összekeverhet, a tanultság tévútra vezethet, az ügyesség elriaszthat, a vállalkozó kedv ellenségeskedést kelthet. De ami az emberek szívét Krisztushoz vonzza, az magának Krisztusnak megnyerő módja, ami mindenkinek, aki magát Krisztus követőjének tekinti, élő kell legyen. Ha mi Krisztust a gyülekezetében akarjuk szolgálni, találjuk meg ezt a meggyőző jóságot, ami a „kalos”.
Akkor mi magunk is „kalos” vagyunk.