Fobos - Jogos és hibás félelem

A „fobos” félelmet jelent. A „fobos” a görög nyelvben minden időben semleges szó volt, azaz vagy jó, vagy rossz jelentéssel bírt. Alkalmazása szerint valami hasznosat és dicséretre méltót jelezhetett, de gonoszt és kárhoztatni valót is. Jelenthet egy gyáva, de egy valóban istenfélő embert is.

A klasszikus görögben a „fobos”-nak három fő jelentése van.
1. Homérosnál majdnem mindig pánikot, vagy menekülést jelent. „Pánikszerű menekülés” mondja Homéros, „a megbénító ijedelem” (”fobos”). A korai görögben mindig meneküléssel volt összefüggésben (pl. a csatatérről való pánikszerű menekülés). A megfelelő ige passzív formája, a „fobosthai” jelentése: „menekülésbe kényszerítettnek lenni”. A szó az idegek felmondását foglalja magába, ami egy embert végül is menekülésre késztet. Ennek ellentéte a „hypomenein” ige, melyből a „hypomoné” helytállni, kitartani szó származik.
2. A klasszikus görögben általában a „fobos” félelmet jelent a szó legtágabb értelmében. Ez az ellentéte a „tharsos”, a bátorság szónak.
3. Végül a klasszikus görögben a „fobos” alázatosságot, mély tiszteletet, hódolatot jelentett egy uralkodóval, de különösen az istenekkel szemben.
Az Újszövetségben nagyon ismert szó, 47-szer fordul elő. Az alkalmazását először a szinoptikusoknál és az Apostolok Cselekedeteiben vizsgáljuk meg. A tanítványok reakcióját jelzi, amikor Jézust meglátták a vízen járni (Mt 14,26), vagy amikor Jézus a vihart lecsendesítette (Mk 4,41). Jelzi azt a hatást, melyet a bénának meggyógyításakor (Lk 5,26), a naini ifjú feltámasztásakor (Lk 7,16) és a megszállott gadarai gyógyításakor (Lk 8,37) a szemtanúkra gyakorolt. Zakariás érzését fejezi ki, amikor az Úr angyalát látta az oltár mellett (Lk 1,12), és a jelenlévőkét, amikor Zakariás visszanyerte beszélőképességét (Lk 1,65). Ugyanez a szó a pásztorokra is vonatkozik, amikor az angyal a Messiás születését megjelentette nekik (Lk 2,9). Megmutatja az őrök reakcióját Jézus sírjánál, amikor az angyal megjelent és a követ elgördítette (Mk 28,4), és az asszonyokét, amikor az üres sírt látták (Mt 28,8). Jelöli az emberek érzését az utolsó időben (Lk 21,26).

Az Apostolok Cselekedeteiben a „fobos” a zsidók érzését is jelzi, amikor látták a csodajeleket és azt az erőt, amely az ősgyülekezetben érvényesült (Acta 2,43).

A „fobos” volt azoknak az embereknek a reakciója, akik Anániás és Zafira halálát átélték és arról hallottak (Acta 5,5). Az efézusi esküdtekre is vonatkozik (Acta 19,17). A gyülekezet az Úr félelmében (”fobos”-ban) járt (Acta 9,31).

A „fobos” sem az evangéliumokban, sem az Apostolok Cselekedeteiben nem használatos rossz értelemben. Minden megvizsgált helyen az ember szívének érzékenységét írja le, amikor Isten erejének hatását átéli. Mindig az ember magatartását jelöli, amikor a teljesen ismeretlennel kerül érintkezésbe, azzal ami az ő lehetőségein kívül esik, ami egészen más, mint ő maga, és amit ő nem tud megérteni.

Így lesz számunkra világos, hogy nincs hit istenfélelem nélkül. Isten és a keresztyének között belső, de kényszer nélküli, bizalmas kapcsolat van. A „fobos” az ember érzékenységét írja le, ami a csodálatba, szeretetbe és imádásba merül. Tiszteletet mutat, ami a teremtményre árad a teremtő jelenlétében. Swinburne írja híres mondatában: „Dicséret minden embernek a magasságban, mert ő minden dolgok ura!” A „fobos” pontosan ellentéte ennek a mondásnak, mert a legmagasabb értelemben a „fobos” abszolút tiszteletadás, az ember alázata Isten jelenlétében.

Az Újszövetség többi részében a „fobos”-nak sokkal komplikáltabb jelentése van; jó és rossz értelemben is használatos. Először a pozitív tartalmú használatát tekintsük át.
1. Sok esetben a „fobos” mély tiszteletadást jelent, mely félelemmel jár. Amint azt már említettük, az Acta 9,31-ben a gyülekezetről olvassuk, hogy az Úr félelmében járnak. Azt jelenti, hogy a keresztyének Isten iránti mély tiszteletben, alázatban éltek. Pál azt mondja a Rm 3,18-ban az istentelenekről, hogy náluk nincs Isten iránti félelem. Alázat és Isten iránti tisztelet nem létezett. Péter írja, hogy jövevénységünk idejét félelemmel kell eltölteni (1Pt 1,17). Ebben az esetben a „fobos” egy ember érzékenységét jelenti, aki az örökkévalóság árnyékában él, aki állandóan tudatában van Isten jelenlétének, s nem felejti el, hogy egyszer számot kell adnia cselekedeteiről.
2. Ez a „fobos”, ez a tisztelet, a mindenütt jelenvaló Istennek tudata, a keresztyén fegyelmezett életének a mozgató ereje, mely a bűnnek romlasztása ellen hat.
3. Ez a „fobos” a megszentelődéshez vezető hajtóerő (2Kor 7,1). Mivel Isten szent, azért a keresztyén is szent. Egy keresztyén élete különbözzön más ember életétől és ahhoz a mozgató erő a szent Isten közelségének tudata.
4. Ez a „fobos” munkálja az isteni szomorúságot, mely bűnbánatra vezet (2Kor 7,10). A bűnbánat egyik gyökere a saját megközelíthetetlenségünk, méltatlanságunk elismerése a szent Isten jelenlétében. Ebből az érzékenységből nő ki a „fobos”, a teremtmény alacsonyrendűségének érzése a teremtővel szemben.
5. A „fobos” munkálja a keresztyén ember erőfeszítését a saját üdvéért (Fil 2,12). Annak ismerete, hogy a jövendő ítéletet, vagy a célt elszalaszthatjuk. Annak tudatára jutás, hogy ez az élet itt döntő jelentőségű, a keresztyént eltölti tiszteletteljes és remegő buzgósággal és szenvedélyes törekvéssel.
6. Ez a „fobos” a kölcsönös figyelemnek és a keresztyének kölcsönös szolgálatának az alapja (Ef 5,21). A keresztyén Isten jelenlétében él, nemcsak a saját üdvösségére figyel, hanem a testvérére is, mert érte is meghalt Krisztus. Mivel a keresztyének tisztelik Istent, ezért egymás iránt is figyelmesek.
7. A „fobos” mozgatórugó is lehet más embereknek Krisztus számára történő megnyerésére. Hiba lenne, ha az ember mindegyik figyelmeztetést kivenné a keresztyén üzenetből. A keresztyén hit kínál valamit az embereknek és ígéreteket ad, de bármely ajánlatot el lehet utasítani és lehet nem hinni az ígéretekben. Az ilyen magatartásnak következménye van.
8. A pásztori levelekben a „fobos” szó más értelmezését találjuk. Az egyházfegyelmet nyilvánosan kell gyakorolni, ezt látják a többiek és tartanak tőle (1Tim 5,20). Az egyházfegyelmet nemcsak azért gyakorolják, hogy a bűnbeesetteket ismét helyes útra térítsék, hanem azért is, hogy a többieket figyelmeztessék.
Most nézzük meg a „fobos” szó negatív jelentését. Először a szónak azt a két alkalmazását vizsgáljuk meg, amelyek indulatokat fejeznek ki, önmagukban nem rosszak, de hibás tettekre vezethetnek.
1. A „fobos” jelenti egy nehéz feladat előtti természetes visszariadást. Ebben az értelemben használja Pál a kellemetlen helyzetre, amelybe Korintusban került (1Kor 2,3; 2Kor 7,5). Ez a „fobos” természetes és kikerülhetetlen. Minél érzékenyebb egy ember, annál hevesebben fogja el. Ilyen indulatok miatt nem kell szégyenkezni, a dolog csak akkor lesz kellemetlen, ha ez az embert a kötelességétől tartja távol.
2. A „fobos” az emberi autoritás tiszteletben tartását (respektálását) is jelenti. A korintusiak Titust „fobos”-sal (félelemmel) fogadták (2Kor 7,15). Az Újszövetség a „fobos”-t ismételten megköveteli a felsőbbséggel és munkaadókkal szemben (Rm 13,7; Ef 6,5; 1Pt 2,18), de ez a respektus ne szolgalelkűség legyen. Adjuk meg, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené (Mt 22,21).
3. Most jutottunk el a „fobos” kimondottan rossz oldalához. Adva van egyfajta félelem, „fobos”, amely a rossz ember jellemzője (Rm 13,3). Az az ember, aki a törvények szerint él, nem kell féljen a felsőbbségtől. Itt a „fobos” a gonosz tettek eredménye.
4. A „fobos” a haláltól való félelmet is jelzi (Zsid 2,15). Egy amerikai újságíró egy sor életszabályt állított fel, ahol egészen elöl állt ez a parancsolat: „Sohase gondolj a halálra!” Dr. Johnson úgy magyarázta, hogy a haláltól való félelem az emberbe úgy bele van vésődve, hogy egész élete a távolságtartásra irányuló törekvés. Ettől a félelemtől akarják a keresztyének a reménységükkel az embert megszabadítani.
5. A „fobos” és a törvény betűihez való ragaszkodás együtt jár. A törvény görcsös, formális figyelembevétele rabszolgává alacsonyítja az embert. A félelem a rabszolgák jellemzője (Rm 8,15). Pál apostol felfogása szerint a törvény csak félelmet okozott. A keresztyén azonban a kegyelemben hisz, ami által ő a szeretet gyermeke és nem a törvénynek rabszolgája.
6. A félelem („fobos”) elleni orvosság a szeretet (1Jn 4,16). A tökéletes szeretet kiűzi a félelmet az életből. A félelem — mondja János –: fájdalom. A félelem büntetéssel függ össze, de a keresztyén hit azt tanítja, hogy ne annyira a bosszúra, hanem inkább az Isten szeretetére gondoljunk, ne annyira a büntetésre, inkább a megbocsátásra.
7. A „fobos” gyávaság is, ami az embert akadályozza, hogy a keresztyén üzenetet tovább adja, ami egyébként a feladata. Ez különösen a negyedik evangélium jellemző kijelentése. A zsidóktól való félelem tartotta az embereket távol, hogy a Krisztusban való hitüket megvallják (Jn 7,13). Ez indította arimatiai Józsefet, hogy Jézusnak csak titkos tanítványa maradjon (Jn 19,38). Ez tartotta a tanítványokat a keresztrefeszítés után ijedten a zárt ajtók mögött (Jn 20,19). Megakadályozhat egy embert a szükség idején, hogy megvallja: melyik Urat szolgálja (1Pt 3,14). A „fobos” megtöri a keresztyén hit belső hősiességét.