A görög szavaknak egy nagy csoportja a Pásztori levelek nyelvezetére jellemző. Ezeket nem könnyű lefordítani, de valamennyinek lényegileg közös gondolata van. Ezek közé tartozik az „eusebeia”.
Az „eusebeia” főnevet Luther istenfélelemnek, jámborságnak vagy kegyességnek fordította le.
Az „eusebes”, mint melléknév, az Acta 10,2 és 2Pt 2,9-ben fordul elő, melyet Luther „kegyes”-nek fordít. Az ige (”eusebein”) azt jelenti: imádni valakit, az igazi hitnek a kötelezettségét teljesíteni. „Eusebein” az Acta 17,23. és 1Tim 5,4-ben fordul elő. Luther így fordítja: tisztelni (imádni), istenfélelemben élni. Az „eusebos” határozószó a 2Tim 3,12-ben és Tit 2,12-ben olvasható. Luther itt is istenfélőnek és jámbornak fordítja. Az 1Tim 2,10-ben egy rokon szó, a „theosebeia” használatos.
Láthatjuk, hogy mindezeknek a szavaknak ugyanaz a gyökerük. Alapjelentésük az istenfélelem, annak jelenlétében, aki több mint az ember; mélységes tiszteletadás a felséges jelenlétében. Ezek azonban nemcsak az istenfélelmet és tiszteletadást fejezik ki, hanem az istenfélelemhez illő isteni tiszteletet is magukba foglalják és ez egy tevőleges engedelmességnek az életformája, amely ennek a mélységes tiszteletadásnak megfelel.
- Ha a görög nyelvben egyáltalán van egy szó a vallásra, akkor ez a szó az „eusebeia”. Most lássuk, hogy maguk a görögök hogyan használták ezt a szót. A platóni definíció az „eusebeia”-át úgy írja le, mint helyes magatartást az istenekre tekintettel. A sztoikusok pedig, mint annak ismeretét, ahogyan az Istent imádni kell. Lukian azt mondta, hogy egy ember, aki „eusebes”, kegyes, úgy él, mint az istenek barátja (philotheos).
- Most fordítsunk figyelmet az „eusebeia” bibliai használatára. A Septuaginta nem gyakran használja, de két helyen nagyon is érthetően megvilágítja. Ézs 11,2-ben az „eusebeia”-t az „Úr félelmé”-re használja, amely a Lélek ajándéka, a Péld 1,7-ben az Úr félelmét jelenti, amely a bölcsesség kezdete. Itt látjuk ismét, hogy az „eusebeia” az Isten iránti helyes magatartás, a tiszteletnek a szolgálatnak és az engedelmességnek kifejezője.
- Vegyük most az Újszövetséget. Az „eusebeia” egyszer fordul elő az Apcsel.-ben. A 3.12-ben Péter és János tiltakoznak azon feltevés ellen, hogy ők saját erejükből (”eusebeia”) a templomajtónál meggyógyították a bénát. Az „eusebeia” tízszer fordul elő a Pásztori levelekben. 1Tim 2,2-ben, a keresztyén élet célja, hogy teljes istenfélelemben és tisztességben éljünk. Az 1Tim 3,16-ban ez olvasható: „Nagy az Isten kegyességének titka”. Az 1Tim 4,7 ajánlja a keresztyéneknek, hogy az istenfélelemben gyakorolják magukat. Az 1Tim 4,8-ban az „eusebeiá”-ról azt mondja, hogy az mindenre hasznos. Az 1Tim 6,3-ban szó van az „eusebeia” szerinti tanításról. Az 1Tim 6,5.6 elítéli azokat, akik megpróbálnak „eusebeia”-val pénzt keresni. Az 1Tim 6,11-ben a keresztyéneknek ajánlja, hogy istenfélelemre, „eusebeia”-ra törekedjenek. 2Tim 3,5 azokról beszél, akiknél az „eusebeia”-nak csak látszata van. Tit 1,1 az „eusebeia” szerinti igazságról szól. A Pásztori leveleken kívül négyszer fordul elő a Péter 2. levelében az „eusebeia”.
- Ennek a „nagy” szónak minden előfordulását megnéztük az Újszövetségben. Láttuk az alapvető jelentésüket: az Isten iránti helyes magatartás. Most azt kell megvizsgálni, hogy miben is áll ez a helyes magatartás.
- Az „eusebeia”, igazi istenfélelem Jézus Krisztus isteni hatalma által valósul meg (2Pt 1,3).
- Az „eusebeia”, igazi istenfélelem Krisztus hatalmának ajándéka, mindazonáltal az embernek harcolnia kell érte. Gyakorolni kell magunkat az istenfélelemben (1Tim 4,7). Törekedni kell rá (1Tim 6,11).
- Ez az ajándék és ez a harc hármas jelentéssel bír:
- Az „eusebia” fáradozást, fáradtságot igényel. Arra az emberre, ki Krisztusért akar élni, üldözést vár (2Tim 3,12). A világtól magunkat elkülöníteni, más mértéket felállítani és más célokat követni, mindig veszélyes ügy. Ebben az értelemben Krisztus ajándéka nem békét hoz, hanem dicsőséget.
- Az „eusebeia” erőt ad. Ezek a szentség és erő együtt, amit az emberek sokasága Jeruzsálemben Péternél és Jánosnál tapasztalt (Acta 3,12) Krisztus az embereknek soha nem adott feladatot anélkül, hogy a véghezvitelhez szükséges erőt ne biztosította volna. Az összeomlás világában csak a keresztyénnek van ereje minden támadással szemben helytállni.
- Az „eusebeia” Istenhez vezet bennünket, mert az igazi istenfélőknek az Istenhez vezető út mindig nyitva áll (Jn 9,31). Az ember a kísértéseiben és küzdelmeiben minden időben Istenhez fordulhat, hogy újra isteni erővel legyen felszerelve.
- Az „eusebia” a keresztyén élet ismertetőjele. Ez a keresztyén ember célja és kötelessége, hogy istenfélelemben és tisztességben éljen (1Tim 2,2). Valaki azt mondta: „szent az, akinek könnyebb Istenben hinni.”
- Az „eusebeia” az eredete minden igazi Istentől való tudománynak és minden helyes gondolkodásnak (1Tim 6,3; Tit 1,1) Ez egyike a keresztyén élet nagy és figyelembe nem vett igazságainak, hogy az isteni kijelentéseknek a hatása a mi belső állapotunktól függ.
- Az „eusebeia”-t sosem szabad anyagi javakkal felcserélni. Egy ember, aki az istenfélelmet, mint eszközt használja az anyagi jólét elérése érdekében, a hitről káros a felfogása. (1Tim 6,5). Az igazi istenfélelem azonban a jelenben és a jövendőben egyaránt az igazi örömből vezető út (1Tim 4,8). Az a fontos, hogy a valóságos boldogság ne múlandó dolgokból álljon. Ezek nem képesek sem megnyugtatást, sem békét nyújtani. A valóságos siker egyedül a személyes kötödéseken nyugszik. Ha egy ember szeretettel teljes, akkor mindene van. Minden személyes kötödés közül a legnagyobb az Istennel való jó kapcsolat. Ha ez rendben van, akkor tapasztalja meg az ember az igazi boldogságot.
- Az „eusebeia” az élet gyümölcse az örökkévalóság fényében. A 2Pt 3,11 szent életvitelt és kegyességet vár el a keresztyénektől, mert Krisztus újra eljön. Sok keresztyén várja ma, sok évszázad után Krisztus újra eljövetelét, de már nem olyan élénken, mint ahogyan azt az első keresztyének tették. A tény azonban az, hogy egyetlen ember sem tudja, mikor szólítják át ebből a világból és kezdődik számára az örökkévalóság. Igazi istenfélelem jellemzi azt az embert, aki minden időben kész arra, hogy Isten magához szólítsa.
- Mindezek ellenére az igazi istenfélelem senkit sem szigetel el az embertársaitól. Az „eusebeia”-hoz, mint lényeges rész, hozzátartozik a testvéri szeretet (2Pt 1,6.7). Az igazi istenfélelem kiterjed mind Istenre, mind az emberekre. Van olyan vallás, mely az embereket az embertársaiktól elválasztja. Ezek szerzetessé vagy remetévé válhatnak, olyan emberekké akik azt gondolják, hogy a világban az életet fel kell adni, hogy magukat az elmélkedésre, az elmélyült gondolkodásra és imádságra odaszánhassák. Legyen bármilyen nagy és lényeges az imádság, a szemlélődés és meditációk, mégis tökéletlenek maradnak, sőt nem keresztyéniek, ha semmilyen tettek nincsenek. Természetes, hogy néha egy keresztyénnek vissza kell vonulnia a világtól, de ezt csak azért teszi, hogy megerősödve újra visszatérjen, hogy embertársait szolgálni tudja. A keresztény nem él Istennel, ha felebarátaitól elkülöníti.
- Az „eusebeia”, az igazi istenfélelem nem korlátozódik a gyülekezet körére és az istentisztelet idejére. Az igazi istenfélelem otthon kezdődik. Ha valaki Jézus igazi tanítványa és gyülekezeti tag akar lenni, először a saját családját kell helyesen szolgálnia (1Tim 5,4). Ha egy ember a gyülekezeti munkája miatt a saját családját elhanyagolja, az tévhit és nem igazi istenfélelem. Nem lehet keresztyén egyház keresztyén család nélkül. A legfontosabb vallásos munkát nem a nyilvánosság előtt, hanem a saját családi környezetben kell végezni. Jézus tanította: „ahol ketten vagy hárman összejönnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). Valaki azt állította, hogy a „ketten vagy hárman”, ezt jelenti: apa, anya és a gyermek. Mindenesetre az igazi keresztyénségnek ugyanúgy, mint az igazi felebaráti szeretetnek otthon kell kezdődnie. Egészen biztos, hogy onnan kiindulva viszont a gyülekezetben és a világban kell szétáradnia. Amikor a keresztyének az „eusebeia” szót átvették, már akkor egy nagy szó volt, de ők olyan jelentéssel töltötték meg, amely még nagyobbá tette.
Jézusra tekintés nélkül, az ő segítsége nélkül, Jézus jelenléte nélkül igazi istenfélelem nem lehetséges. Az 1Tim 3,16 „az istenfélelem titkáról” beszél. Az Újszövetségben és az ókorban a titok nem olyasmi volt, ami a beavatatlanok számára érthetetlen maradt, csupán a beavatottaknak volt kristálytiszta. Jézus hozta az embereknek az igazi istenfélelem titkát. Benne látták az emberek Istent és egyben megtanulták, hogyan tisztelhetik őt.
Az első példánál Pál a „gymnazein” (gyakorolni) igét használja, amely az atlétákra vonatkozott. A második említett helyen a felhívás Timóteusnak szól, hogy jó harcot harcoljon meg. Ez meg a katonák világából vett fogalom. Ahogy az atléta a versenyre treníroz, úgy kell a keresztyénnek is magát gyakorolni a Jézus követésében. Ahogy a katona a végső győzelemért küzd, úgy kell a keresztyénnek megrendíthetetlenül és fáradhatatlanul küzdeni a jóért.
Isten csak az közölheti egy emberrel, amit az elfogadni képes és megérthet. Egy ember mennél közelebb él Istenhez, annál többet tud neki mondani. Hogy Istentől tanulhassunk, előbb engedelmesnek kell lennünk.
Az is lehetséges, hogy egy ember, aki a keresztyén hitet nem képes megérteni, vagy egyáltalán nem akarja megérteni, talán fél attól, hogy megértse.
A görögök minden erényt és minden jó tulajdonságot úgy értelmeztek, mint középutat két extrémitás között.
Az erény volt a helyes álláspont, a szerencsés középút a szükség és a bőség között. Plutarchos szerint az „eusebeia” a középút az „atheotes” (ateizmus) és a „deisidaimonia” (babonaság) között. Philo szerint ez a középút az „asebeia”, istentelenség, istennélküliség és deisidaimonia (babonaság) között.
Így tehát következtetni tudunk, hogy az „eusebaia” a helyes viszonyulás Istenhez és az isteni dolgokhoz, mely sem Istent nem kapcsolja ki teljesen, sem haszontalan babonákban nem leledzik. Ez tehát egy szív szerinti magatartás, mely Istennek helyet ad, és a mi életünkbe érkezik.
Josephus az „eusebeia” szót szembeállítja az „eidolatreia”-val, a bálványimádással. „Eusebeia” Istennek az igazi helyet adja és helyes módon szolgálja.
Platon sürgősen felszólít minden embert az „eusebeiára”, ezáltal a gonosztól megmenekül és a jót elnyeri, hogy ilyen módon Isten barátjává váljék. Az „eusebeia” nemcsak az Isten, hanem az emberek iránti helyes viszonyulást is jelenti. Platon „eusebeia”-ról beszél Isten és a szülők iránt. Ami ennek a szónak a hétköznapi nyelvben való használatát illeti, megjegyezhetjük, hogy a görögök az „eusebeia”-t használták, hogy az éppúgy találó latin szót, a „pietas”-t lefordíthassák. „Pietas” a jónak, tiszteletnek, kötelességnek a kifejezője. Warde Fowler írta: „A rómaiaknak a pietas jellemző tulajdonsága volt, melyet a kísértés és veszély ellenére a szenvedés és önszerető kényelem fölé emel.” Aeneas „pietas”-a kötelességérzetté lett, úgy az istenek akarata iránt, mint apja, fia, népe iránt is; és ez a kötelesség nem hagyta őt el soha.”
A pogány etikának minden nemessége ebben a szóban, „eusebeia” benne foglaltatik, mielőtt még a keresztyén hit kisajátította volna és annak még nagyobb jelentőségét tulajdonított volna.
Az 1,3-ban Péter az „eusebeia” szerinti életről szól. A 2Pt 1,6.7 kéri a keresztyéneket, hogy „eusebeia”-t kapcsolják a testvéri szeretethez. A 2Pt 3,11 szerint szentül és kegyesen kell élni.
Hogy az „eusebeia”-ról szóló tanítás egész lehessen, még az Újszövetségben előforduló rokon szavak használatáról kell szólni. Láthattuk, hogy az „eusebeia” az igazi kegyességet jelenti. Láthattuk azt is, hogy az „eusebeia” szó az igazi „istenfélelmet” is jelenti. Nincs még egy szó, melynek teljes értelmét fontosabb lenne ismerni. Az Újszövetségben „eusebes”, mint melléknév négyszer fordul elő. Acta 10,2-ben Corneliusról olvassuk, hogy ő „eusebes”, aki az Urat féli. Az Acta 10,7-ben olvashatjuk, hogy Cornelius egy katonát, aki „eusebes” volt, Péterhez küldte követként. A 2Pt 2,9-ben arról van szó, hogy Isten a kísértéstől megszabadítja a kegyeseket. Ez a szó tehát nem nagyon gyakran fordul elő, mégis ismételten azt látjuk, hogy az Isten iránti egyenes és becsületes magatartás alapvető gondolatát foglalja magába. Az „eusebos”, mint határozószó kétszer jelenik meg. 2Tim 3,12-ben figyelmeztetés van, hogy mindenki, aki mint „eusebos” él, üldözést kell elviseljen. Tit 2,12 ugyanazon szófordulatot használja.
Az ige „eusebein” szintén kétszer fordul elő. Az Acta 17,23-ban Pál használja, amikor az athéniakhoz beszél, akik ismeretlenül tisztelik az ismeretlen Istent. Az 1Tim 5,4-ben az özvegyek gyermekeiről mondja, hogy otthon istenfélelmet mutassanak, midőn szüleikről gondoskodnak. Ha az igazi istenfélelemről akarunk magunknak képet alkotni, úgy ennek a szónak előkelő helyet kell biztosítani. Hogy teljes legyen vizsgálódásunk, még két rokon szót kell megnéznünk. Az Újszövetségben kétszer jelenik meg a „theosebeia” szó. A különbség az „eusebeia” és a „theosebeia” között a következő: a „seb” szótag tiszteletet, vagy imádatot jelent. „Eu” a görögben a „jó”-t jelenti, így az „eusebeia” helyes imádatot, igazi tiszteletet jelent. „Eusebeia” aláhúzza a tisztelet igaz voltát, amely mentes a babonáktól, a tökéletlenségtől. „Theos” görög szó, jelentése Isten. „Theosebeia” tehát szó szerint „Istennek a tisztelete”. Valójában mindkét szó jelentése majdnem ugyanaz. Az „eusebeia” csak a tisztelet valódiságát hangsúlyozza.
A „theosebeia”-ra az 1Tim 2,10-ben találunk példát, ahol olyan asszonyokról van szó, akik istenfélelmet tanúsítanak. Melléknévként a „theosebes” a Jn 9,31-ben fordul elő. Isten meghallja az istenfélő ember imáját.