Ha az Újszövetséget részleteiben kutatjuk, észrevehetjük, abban mennyi öröm jut kifejezésre. Hetvenkétszer találjuk a „chairein” szót, aminek jelentése örülni, örvendezni és hatvanszor a „chara”, öröm főnevet. Az általánosan használt görög üdvözlés, írásban és a beszédben a „chairein” szó, amit általában „köszöntés” szóval fordítanak le. Claudius Lysias római tiszt használja ezt a Felixhez írott levelében (Acta 23,26). Szószerint lefordítva: öröm legyen veled! Az Újszövetség egyik másik helyén ugyancsak ez a szószerinti fordítás a használatos.
Az úgynevezett jeruzsálemi apostoli zsinaton megfogalmazott levél a pogány-keresztényekhez a „chairein”, öröm legyen veletek szóval kezdődik (Acta 15,23). Jakab a szétszóródott keresztényeket, akik e világban mint idegenek élnek, ezzel az „öröm legyen veletek!” kifejezéssel köszönti (Jak 1,1). Az utolsó szavak egyike, melyet Pál írt barátainak Korinthusba; „chairete” — örüljetek, kedves barátaim (2Kor 13,11). Jézus életével kapcsolatban két szép alkalmazása van a „chairein” szónak. Amikor az angyal megjelent Máriának, hogy születendő gyermekét hírül adja, az üdvözlése így szólt: „Örvendj!” (örülj!) (Lk 1,28), és húsvét reggelén a feltámadott Krisztus köszöntése a szomorú asszonyokhoz ez: „örüljetek!” (Mt 28,9). Ez az üdvözlés győzelmesen hangzik át az egész Újszövetség.
Az öröm a keresztyén élet jellemző atmoszférája. Bármilyen legyen is egy keresztyén élete, neki mindig öröme lesz, bármilyen körülmények között is legyen. „Örüljetek az Úrban”, írja Pál a filippibeli keresztyéneknek és ezt a felhívást nagyon nyomatékosan ismétli: „Örvendezzetek az Úrnak minduntalan és ismét mondom néktek: örüljetek!” (Fil 3,1; 4,4). „Legyetek örvendezők minden időben”, írja az 1Tess 5,16-ban. Valaki azt mondta, hogy az „örüljetek” a keresztyének állandó parancsa.
A Kolossébeliekhez írott levélben van egy jelentőségteljes hely, ahol azt olvassuk, hogy Pál kéri a gyülekezetet, miután Isten őket megtöltötte a akaratának megismerésével, minden lelki bölcsességgel és belátással, hogy méltóan járhassanak a király előtt és minden jó munkájukban gyümölcsözzenek és Isten megismerésében növekedhessenek, sőt továbbmegy: „Hogy megerősödjetek az Ő dicsőségének hatalma szerint teljes állhatatosságra és hosszútűrésre” — és azután az utolsó szavak: „örvendezéssel, örömmel” (Kol 1,9-11). Minden erényt és minden ismeretet öröm világít meg, sőt még a türelmet és a hosszútűrést is, mely sokszor bizony örömtelen és kemény lehet. „Isten országa” — írja az apostol a rómaiakhoz –: „igazságosság, békesség és öröm” (Rm 14,17). A keresztyén életnek nincs olyan helyzete és nincs olyan alkalma, melyet ne az öröm világítana meg. Az örömtelen élet a keresztyén élet.
Az Újszövetség az örömnek határozott példaképeit és példáit adja.
- Először is a keresztyén közösség örömét találjuk. Az Újszövetség tele van az együttlét örömeivel. Az ilyen közösséget már látni is öröm. Pál írja Filemonnak, hogy milyen örömet és vigasztalást kapott szeretetük és a szentekről való gondoskodásuk által (Filem 7). Azok a pogányok akik, a keresztyének közösségét figyelték, azt mondták: „nézzétek, hogy szeretik egymást!” Sohase felejtsük el, hogy egy igazi, keresztyén közösség jelenléte nagy segítsége volt az evangélium hirdetésének, pedig a szétesett közösség egyik legnagyobb akadálya. Pál apostol szívének nagy öröme volt a filippibeli keresztyének szeretetteljes megemlékezése (Fil 4,10). Keresztyén közösséget látni és azt megélni, egy felbomlott gyülekezetet újra helyreállítva látni nagy örömet jelent. Amikor Titus a viszálykodó korinthusi gyülekezet újraegyesülésének és a viszálykodás okainak elsimításáról szóló hírrel Pál apostolhoz ment, Pál ujjongott szívében (2Kor 7,7.13). Az Újszövetség szól a testvérek újratalálkozásának öröméről. János remélte hogy testvéreit viszont fogja látni, ami által az öröme teljes lesz (2Jn 12).
- Ábrázolja az evangélium fölötti örömöt is. Az evangélium történetei örömmel kezdődnek és végződnek. Nagy örömüzenet volt a hír, amit az angyal a pásztoroknak jelentett (Lk 2,10), és a bölcsek is ujjongtak, amikor a csillagot megpillantották, mert az nekik a király születését jelentette (Mt 2,10). A kezdet örömmel volt körülvéve. A feltámadás reggelén az asszonyok visszatértek a sírtól a feltámadottal való találkozás után, nagy félelemmel és örömmel (Mt 28,8). A tanítványok nagy örömükben alig tudtak hinni a jó hírnek (Lk 25,41). Amikor Jézus tanítványai közt megjelent, boldogok voltak, hogy láthatták őt (Jn 20,20). És végül a mennybemenetel után a tanítványok nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe (Lk 24,52). Az egész evangélium tele van örömmel. Az evangélium elfogadása örömöt váltott ki. Zákeus Jézust nagy örömmel hívta meg házába (Lk 19,6). A tessalonikaiak a Szentlélek örömével fogadták az Igét (1Tess 1,6). Ismételten közli az Apostolok cselekedetei az örömöt, melyet az evangélium jó híre kiváltott. Fülöp igehirdetése nagy örömöt jelentett Samáriában (Acta 8,8). Az etióp udvari főember a megkeresztelkedése után örömmel ment tovább az útján (Acta 8,39). Antiochiában nagy volt az öröm, amikor a pogányok meghallották, hogy az evangélium hirdetése továbbiakban már nemcsak a zsidókra korlátozódott, hanem az örömüzenetet nekik is hirdetik (Acta 13,48). Az Újszövetség nyilvánvalóvá teszi, hogy a megtérés az ember életének egyik legboldogabb tapasztalata. Az öröm a hitből következik. Pál apostol imádsága volt, hogy Isten töltse be a keresztyéneket Rómában a hitnek minden örömével és békéjével. (Rm 15,13).
- A keresztyén öröm bizonyos komolyságot is magába foglal. Kitart a megpróbáltatásban és szenvedésben is. Jakab kéri olvasóit, hogy tartsák örömnek, ha különféle kísértésbe esnek (Jak 1,2). Ez az Istentől eredő öröm minden szomorúságot legyőz, mert a keresztyén minden szomorúságot elfelejt, ahogy az asszony elfelejti újszülött gyermekének születési fájdalmait (Jn 16,21). Az is érdekes, hogy az Újszövetségben milyen gyakran egymás mellett van az öröm és szenvedés. Az üldözések ellenére az antiochiai keresztyének megteltek Szentlélekkel és örömmel (Acta 13,52). A keresztyén ember képes a szomorúságban is vidám lenni (2Kor 6,10). Tessalonikában az evangélium hirdetése zaklatásokat hozott magával, de ugyanakkor örömet is (1Tess 1,6).
- Végül az is öröm, ha látjuk ahogyan Isten munkálkodott és az ő nagy tetteinek tanúja vagyunk. A hetvenkét tanítvány örömmel jött, mert a gonosz lelkek is engedelmeskedtek Krisztus nevének (Lk 10,17). Jézus csodatetteinek láttán ujjongtak az emberek (Lk 13,17; 19,37). Öröm van az evangélium terjedése által. Barnabás nagyon örült, amint Isten kegyelmét látta az antiochiai pogányok között (Acta 11,23). Az evangélium elterjedésének híre minden testvérnek nagy örömet szerzett (Acta 15,3). Minél inkább el fog terjedni, és minél több ember fog abban részesülni, annál nagyobb lesz az öröm. Lelkészek és tanítók örülnek a gyülekezetben történő munka előrehaladásán. A római keresztyének hitbeli engedelmessége mindenütt ismert volt, és Pál apostol örvendett ezért (Rm 16,19). A gyülekezet egysége az apostoloknak nagy örömet jelentett (Fil 2,2). Pál örült a kolossébeli keresztyének állhatatosságának és annak az előrehaladásnak, melyet a tessalonikaiak tettek dacára az ő távollétének (Kol 2,5; 1Tess 3,9). János örvendett gyermekeinek hitben járásán (3Jn 4).
Az Újszövetségben nem olyan vallást találunk, amely az embert az embertársától elválasztja. Nagyon elevenen írja le a megismerésnek, a barátságnak és a barátok kibékülésének örömét, mert a barátság és az emberek közötti kibékülés, az Isten és emberek közötti közösség és megengesztelődés kiábrázolója.
Elismerjük, hogy a keresztyén hit a keresztyén örömöt magához vonzza. Mindig voltak emberek, akik a vallásból gyötrelmet csináltak. Azonban az Újszövetségben a hit és az öröm kéz a kézben haladnak.
Ez az öröm a szomorúságban csodálatos is. A csoda abban van, hogy az ember mindent magára vesz Krisztusért. Péter és János örömmel távoztak a Nagytanácsból. A fenyegetések dacára örültek, hogy ők méltókká lettek Krisztus nevéért szenvedni (Acta 5,41). Péter bátorította testvéreit, mikor azt mondta nekik, szenvedésük magának, Krisztusnak a szenvedés (1Pt 4,13). A Kol 1,24-ben Pál olyasmit mond, ami manapság nálunk értetlenséget vált ki: „Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátra van, az ő testéért, amely az egyház.” Hogyan lehetséges az, hogy valami még hiányozhat a Krisztus szenvedéséből? Hogyan engedheti meg magának valaki, hogy ezt állítsa? Példának okáért: lehet hogy egy tudós, vagy egy orvos a laboratóriumában, vagy műtőjében fáradozik, rizikót vállal és saját egészségét kockáztatja, hogy egy orvosságot feltaláljon a betegek fájdalmának enyhítésére. Azonban egy ilyen felfedezés céltalan, ha ő nem jön ki a laboratóriumból és világszerte nem hasznosítja az emberek javára. Éppenséggel az is lehetséges, hogy aki ezt a felfedezést terjeszti, fáradozni és szenvedni lenne kénytelen, sőt áldozatot hozni, hogy találmányát az emberek számára hozzáférhetővé tegye. Ha majd azt mondják, hogy szenvedéseik által az emberiségnek ajándékot adtak, véghezvitték, ami a felfedezésben még hiányzott, találóan fogalmaztak. Krisztus műve befejezett. Az emberek között viszont még el kell terjedjen. Mindig is — így mutatja a történelem — voltak emberek, kik Krisztus követőjeként készek voltak meghalni, évszázadokon át dolgoztak és szenvedtek emberek, hogy ezt az üzenetet továbbadják. Ami most az ő szenvedéseiket illeti, bátran mondhatjuk, hogy ők „kipótolták”, ami Krisztus szenvedéseiből még hiányzott. Ha tehát Jézus iránti hűségünket, és őérte viselt szolgálatunkat felvállaljuk, úgy az azt jelenti, hogy mi „kipótoljuk”, ami Krisztus szenvedéseiből még hiányzik. Adhat valami nagyobb kiváltságot, mint ez? Azt az örömöt, amely a szolgálat által a szenvedésekbe árad, nem veheti el tőlünk senki (Jn 16,22).
Nem szabad elfelejtenünk, hogy minden igehirdetés arra szolgál, hogy az embereknek örömet adjon. Jézus azt mondta: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen” (Jn 15,11). Jézus beszéde tanítványainak teljes örömöt adott (Jn 17,13).
János írása közös örömöt szerzett (1Jn 1,4). Pál arra törekedett, hogy a korintusiaknak örömöt közvetítsen (2Kor 1,24). Az volt a kívánsága, hogy még egy kicsit tovább élhessen, és a filippibelieknek az előhaladásukban és a hitbeli örömükben szolgálatára lehessen (Fil 1,25).
A prédikátornak gyakran kell szomorúságot és bűnbánatot ébreszteni, a szíveket fel kell rázni és őket önmegtagadásra, és alázatra felszólítani. A krisztusi üzenet azonban ezzel nem fejeződhet be. Az a prédikáció, amely az embert a sötét reménytelenségbe viszi, nem felel meg a krisztusi szellemnek, mert a megszégyenülés és a megalázás után, a bűnbánatban a megbocsátást és Isten szeretetét kell megtapasztalni. Soha senki ne távozzon a keresztyének összejöveteléről anélkül, hogy Jézus lángoló szeretetét fel nem ismeri.
Talán a számadáskor legnagyobb örömünk az lesz, hogy mi embereket Krisztushoz vezettük. Pál számára a tessalonikaiak és filippibeliek voltak az ő koronája és öröme (Fil 4.1; 1Tess 2,19-20).
Az öröm nem más, mint Isten öröme. Ez az elveszettek feletti öröm, akik újra megtaláltattak (Lk 15,5-7; Mt 18,13; Luk 15,10,32).
Az embernek éppúgy, mint Istennek a legnagyobb öröme az elveszettek megmentése és újjászületése.