A „thymos” szó jelentése a nagyon jótól a legszélsőségesebb rosszig terjed. Olyan tulajdonságot jelöl, amellyel minden jó karakternek rendelkeznie kell, de olyan tulajdonságot is leír, amely minden személyes kapcsolatot és a közösség életét lerombolhatja.
A Septuagintában és az apokrif könyvekben a „thymos” több, mint háromszázszor fordul elő. Mind rossz, mind jó értelemben az emberekre vonatkozik. Simeon és Lévi testvérekről olvassuk, hogy ők haragból (”thymos”) öltek (1Móz 49,6). A Préd 7,9-ben olvassuk, hogy a „thymos” az ostobák szívében lakozik. A Péld 27,4-ben, hogy a „thymos” kegyetlen.
Az embereknek pozitív haragjáról olvasunk Sirák könyvében. Itt azt mondja, hogy három dolog gerjesztette haragra a bölcseket: ha egy hatalmas ember elszegényedik és nélkülöznie kell, ha tekintélyes embereket megvetik és ha valaki az igazságosságtól a bűnökhöz fordul. Itt a „thymos” szó jelentése a jogos felháborodás a gonosz ellen.
A vadállatokra is vonatkozik a „thymos”. A bölcs ismeri az élőlények természetét és a vadállatok ösztöneit (”thymos”, Bölcs 7,20). A vadállatok szörnyű dühéről is van szó (Bölcs 11,18; 16,5). Valóban: a „thymos” az egyedüli lehetséges kifejezés az állatok dühére.
Nagyon sok helyen, ahol a „thymos” használatos, Isten haragjára utal. Jahve ismételten figyelmeztette Izrael népét haragjára, ami fellobban, ha parancsolatait megszegik (2Móz 22,23). Mózes és a próféták gyakran kérik Istent, hogy fordítsa el haragját a néptől (2Móz 32,12) A 78. Zsoltárban Aszáf azért ujjongott, hogy Isten a haragját gyakran elfordította (Zsolt 78,38). Ézsaiás próféta azt mondta, hogy a megváltottak az Úrnak köszönhetik haragjának elfordítását (Ézs 12,1).
Az Újszövetségben is — különösen a Jelenések könyvében — Isten haragját jelenti a „thymos”. A bűnöst kényszerítik, hogy Isten haragjának kelyhét kiigya (Jel 19,15; 16,19). De ez a könyv a „thymos”-t az ördöggel kapcsolatban is használja (Jel 12,12).
Eddig egész világosan láttuk, hogy a „thymos” jelentése nagyon tág: embert és Istent, ördögöt és állatot foglal magába, nemes és széttörő haragot.
A görög íróknál is pozitív és negatív tulajdonságú a „thymos”.
Aristotelesnél a „thymos” gyakran szellemet jelent, abban az értelemben, ahogy mi az intelligens, életteli emberre mondjuk: van lelke. Itt a „thymos” a bátorsággal kapcsolatos. Az a lelkierő, amely az embert képessé teszi a szeretetre, amely hatalmat ad neki, hogy parancsoljon, ihletet ad a szabadságra, amely őt felháborítja a jogtalanságon. Ez a léleknek uralkodó és megfékezhetetlen eleme. Platón azt írja, hogy nincs lélek, amely nemes szenvedély (”thymos”) nélkül a gonosszal szemben tud szállni. Xenophon a „thymos”-t erőnek és bátorságnak nevezi. A „thymos” a léleknek egy tulajdonságát jelzi, ami nélkül nincs erő, nemeslelkűség, lovagiasság és vezetői képesség.
De a klasszikus írók is nehéz helyzetben vannak, ha tisztázni akarják, amit a „thymos” rejt magában. Olyan, mint egy robbanóanyag, amelyet útiakadályok elhárításánál használnak, illetve ahhoz, hogy egy várost romba döntsenek. Aristoteles egyszerűen csak a szenvedély értelmében használja. A „thymos” egy pillanatnyi szenvedélyességet fejez ki, olyan tett is lehet, amely nem vezethető vissza gonosz szándékra. Platón a „Törvény” című művében azt írja, hogy nincs senki „thymos” nélküli, aki az igazságosságot képviseli, de ugyanakkor azt mondja, hogy ugyanez a „thymos” gyilkosság oka is lehet. Éppen azért, hogy a megfelelő helyre kerüljön, fegyelmezni kell. Továbbá, Platón úgy definiálja a „thymos”-t, mint alap nélküli heves indulatot. Aristoteles más véleményen van; ő nem választja el egészen a „thymos”-t az értelemtől. Ehhez személtető képet is ad. A harag — mondja — ugyan hallgat az értelemre, de nem egészen tartozik hozzá, úgy, mint egy szolga, aki kirohan a szobából, még mielőtt ura az utasítását befejezte volna. A „thymos” jó tulajdonság, de szigorúan féken kell tartani.
Érdekes és a „thymos” fogalmának tisztázásához hozzájárul, ha azt tudjuk, hogy a görög írók honnan vezetik le ezt a szót. Aristoteles a hevességről és a sietségről beszél, ami a „thymos”-sal kapcsolatos. A „thyein”, főzni igéből származik. „Thymos” eredete szerint a lélek dühöngése és fortyogása, írja Platón. Basileius úgy írja, mint a lélek ittasságát.
Az is jellegzetes tulajdonság, hogy a „thymos”-t megkülönböztetjük az „orge”-tól, amit általában haragnak fordítunk.
Az „orge”-t pl. Pál Isten haragjára használja. A „thymos” nagyon heves, de nagyon rövid ideig tartó, egy nagy bosszúságot jelöl, ami azonban hamarosan elmúlik. A sztoikusok a „thymos”-t úgy fordítják, mint kezdődő haragot, szemben az „orge”-val, amit Ciceró mint „ira inveterata”, meggyökeresedett haragnak fordít. Ammonius a „thymos”-t „proskairos”-nak, gyorsan tovatűnőnek, az „orge”-t mint „polychronos mnesikakia”-nak, hosszan emlékezetben maradónak írja le. A „thymos” olyan, mint a szalmaláng, mely gyorsan ég, de ugyanolyan gyorsan el is alszik, tehát nem sokáig táplált harag, hanem egy dühkitörés, heves szavakkal és tettekkel kísérve, de hamar elmúlik.
Pál a „thymos” szót többször használja leveleiben. A Rm 2,8-ban Isten haragját említi. Pál fél attól, hogy Korintusba való visszatértekor „thymos”-t fog találni az önfejű gyülekezetben (2Kor 12,20).
A „thymos” az a kiszámíthatatlan jellemvonás, amitől a keresztyén embernek távol kell tartania magát.
Sok emberről tudott, hogy heves természetűek, úgy gondolják, hogy azon nem tudnak változtatni és elvárják, hogy embertársaik ezzel számolnak és dühkitörésükkel szemben elnézőek lesznek. Az Újszövetség világossá teszi, hogy az ilyen indulat bűn és azt mutatja, hogy az ember még mindig a bűnös testnek a hatalma alatt él. Lehetséges, hogy az ilyen ember sohasem tisztázta még, hogy ő másokat sért és a közösségnek nehéz helyzetet teremt. Felforr, aztán el is felejti és azt hiszi, hogy mások is ugyanolyan hamar el tudják felejtetni az okozott fájdalmat. Az ilyen embereket figyelmeztetni kell arra, hogy a magatartásuk bűn, hogy ők ezt az indulatosságot csak a Szentlélek erejével tudják megfékezni. Azonban senki sem tudja az életéből egészen kiűzni a haragot. Az Újszövetségben két — látszólag egymásnak ellentmondó — kijelentést találunk. A Mt 5,22-ben Jézus így szól: „mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre…”, a másikban Pál írja: „a nap le ne menjen a ti haragotokon” (Ef 4,26). Mi az ellenszere annak, hogy a harag mérgét egy használható gyógyszer megváltoztassa? Egyszerű a felelet: a harag, ami rám vonatkozik és a büszkeség, a túlfűtött érzékenységből ered, mindig hibás. Harag mások miatt, Isten akaratának megvalósulásáért, harag önzés nélkül válhat Isten eszközévé.