Epaggelia - Ígéret

Az Újszövetségben az „epaggelia” főnév ígéretet jelent. Az igei változata „epaggellisthai”, „ígérni”. E szónak a klasszikus görögben való használatával kell kezdenünk, mely ebben az esetben különös világos fényt vet az újszövetségi értelmezésre.
1. Ezek a szavak a klasszikus görögben gyakran előfordulnak. Mint szakkifejezés, jelezheti a „nyilvános hirdetmény”-t. E szavakat használták, mikor nyilvános versenyeket és pogány (bálvány) áldozatokat hirdettek meg. Nyilvános közlemények kihirdetésekor is használták.
2. A klasszikus görögben több szó van az „ígéret”-re. Érdekes és fontos, hogy a sajátos jelentése az „epaggelia”-nak: „egy ígéret, amit saját akaratból, önként tettek”. Az nem ígéret amit kényszerből vagy zsarolással csaltak ki. Nem is olyan ígéret, amit kölcsönös közeledés és megegyezés alapján tesznek. Az ilyen ígéretet „hyposchesis”-nek neveznek. „Epaggelia” speciális szó a szabad akaratból tett ígéretre.
3. A klasszikus görögben az „epaggelia” és „epaggelisthai” szavakhoz olykor a hamisságnak egy kis mellékíze tapad. Olykor ígéretet jelent, amit a gyakorlatban nem tartanak meg. A szavak gyakran használatosak politikai propaganda-hadjáratban. Egy jelölt kijelentését jelenti, amit megválasztása esetére ígér. Ez sokszor csalétek a választópolgár számára. A szavak gyakran a sophisták ajánlatával kapcsolatosak. A sophisták görög tanítók voltak, akik a Krisztus előtti 5. században léptek fel, s mindenkinek felajánlották, hogy fizetés ellenében valamire megtanítják az érdeklődőket. Az igazi nagy tanítók, mint Platon és Isokrates ezeket a sophistákat hevesen ellenezték. Azt hitték, hogy ők az embereket képessé tették olyan ügyesen argumentálni, hogy a rossz is az ésszerűség látszatát kapja. Azonkívül azt gondolták, hogy a sophisták csak pénzre mennek. A sophista tanítók azt állították, hogy „epaggellisthai” az erényt (erkölcsöt) tanítják, de az csak üres felvilágosítás volt. Versenyeztek egymás közt, miközben mindegyik előadta, hogy őneki van a legjobb és leghatásosabb tanulmányi programja. Gyakran a szerelmeseknek a bizonyítékok szavait írták le. A szerelem első varázslatában megígér a szerelmes mindent, de amikor a végrehajtásnak kell jönnie, kitűnik, hogy az ígéretek csak üres szavak voltak. „Epaggelia” és „epaggellisthai” nagyszerű ígéreteket jelentenek, melyek azonban tökéletlenül teljesíthetők.
Most nézzük meg a szó újszövetségi jelentését.
1. Az Újszövetségben az „epaggelia” és „epaggellisthai” szavak „Isten ígéretei” kifejezésére használatosak. Csak két példa van összesen, amikor kétértelműen emberi ígéretekre használták. Az Acta 23,21-ben várják a zsidók a jeruzsálemi katonai parancsnok ígéretét, hogy Pált Casareába küldje, amikor is majd útközben meggyilkolhatják. Mk 14,11-ben a zsidók főembereinek ígéretéről olvashatunk, akik Júdásnak Jézus elfogásában nyújtott segítségéért fizetséget adnak. E két példán kívül az Újszövetségben mindig az isteni ígéretekről van szó. Istennek eme ígéretére szenteljük most figyelmünket. Az ígéretek egyébként nemcsak az Újszövetségben veszik először kezdetüket.
2. Isten ígéretei különösen Izrael népének szóltak (Rm 9,4; Ef 2,12). Isten Izraelnek a nemzetek között egyedülálló helyzetet ajánlott. Izrael különleges módon az ő kiválasztott népe. Izrael tragédiája az volt, hogy hivatását félreértette. Azt gondolta, hogy neki különleges tiszteletet és előjogokat ígért, miközben Isten rájuk valójában szolgálatot és felelősséget bízott. Isten ajánlata mindig feladat, amit mi őérte teljesítenünk.
3. Isten Izrael népének tett ígérete mindenekelőtt Ábrahámig vezethető vissza. Ábrahám hármas ígéretet kapott.
  1. Az ígéret földje (Acta 7,5; Zsid 11,9.13).
  2. Egy fiú ígérete olyan időben, ami emberileg lehetetlen volt (Rm 9,9; Gal 4,23:28).
  3. Az az ígéret, hogy őbenne a föld minden népe megáldatik (Rm 4,13; Gal 3,16; Zsid 6,13).
4. Isten ígérete volt az, hogy a Messiásnak Dávid családjából kell származnia (Acta 13,23:32). A Messiás és a Krisztus szavak ugyanazt jelentik. A Messiás a héber, Krisztus a görög kifejezés a „felkent”-re. Isten egy királyt ígért, hogy őáltala a föld országait uralma alá vonja.
5. Minden ószövetségi ígéret Jézus Krisztusban fog teljesülni (Rm 15,8; 2Kor 1,20; Gal 3,19:29). Jézus jövetele által mondta Isten az embereknek: „itt van az az egy, akiben minden ígéret meg fog valósulni”. Jézusban találkozik Isten akarata és az emberek reménye.
6. Jézusban nemcsak a régi ígéretek teljesülnek. Őbenne még jobb ígéreteket kapunk (Zsid 8,6; 9,15). Jézus nemcsak a múlt reményeinek teljesülése, ő az embereknek még drágább és nagyobb javakat hozott, mint amit ők maguknak remélhettek. Jézus nemcsak az ószövetségi próféciákat és ideálokat töltötte be, hanem felülmúlta azokat. Azokat hozta a világba, melyek a múltból nőttek ki, de mégis teljesen újak. Ha az ember felismeri, hogy Istennek ígérete a múltba milyen messzire nyúlik vissza, akkor érti csak meg helyesen az üdvtörténetet. Ha egy gyermeknek valamilyen ajándékot ígérünk, azzal a szándékkel, hogy azt neki adjuk, ha arra megérett. (Pl. egy apa tervezheti és ezért spórolhat, hogy a gyermekét később egyetemre küldi. Miközben a gyermek felnő, erre az időre minden rendesen elő lesz készítve.) Ez az, amit Isten az emberrel tett. Kiválasztott egy embert és vele egy népet, amelyből kellő időben a Fia eljön. Egy nép kiválasztásával azonban Isten nem hanyagolta az emberiség többi részét sem. Alexandriai Kelemen a pogány filozófiában ugyanolyan előkészületet látott Krisztusra, mint Izrael népének törvényében. Ha mi ezt így tekintjük, akkor azt mondhatjuk, hogy az egyetemes történelem az embereket előkészítette az ígéret és az Isten kínálatának elfogadására.
A következőkben látnunk kell, mit ígért Isten Krisztusban az ő népének.
1. Isten megígérte az embereknek a Szentlélek adományát (Lk 24,49; Acta 1,4; Ef 1,13). A Szentlélek által cselekszik Isten az emberek életében és gondolkodásában. A Szentlélek ajándéka az embereknek erőt, teljes életet, teljhatalmat és világos gondolkodást, megvilágosodást, és meggyőző erőt ad a beszédben.
2. A Szentlélek adományával ígérte Isten a megbocsátás ajándékát (Acta 2,38).
3. Isten örök életet ígért az embereknek. Életet az időben és életet az örökkévalóságban (1Tim 4,8; Tit 1,2; 2Tim 1,1; Jak 1,12; 1Jn 2,25). Az örök élet nem az örökké tartó földi élet. Az igaz, hogy az Újszövetség ismételten a halottakból való feltámadás ígéretére mutat (Acta 26,6). Azonban az örök élet lényege nem egyszerűen a folytonosság, hanem más állapot. Azt mesélik, hogy egyszer egy elbágyadt, elkedvetlenedett katona Julius Caesarhoz ment azzal a kéréssel, hogy véget vethessen az életének. Caesar ránézett és így szólt: „Ember, éltél te egyáltalán?”
4. Isten megígéri uralmát és országát azoknak, akik őt szeretik (Jak 2,5). Az embereknek gyakran az az elképzelése, hogy Isten őket egy borzalmas, sötét életre hívja, melyben ők minden kívánságot feladnak és kemény, szigorú, komor sorsot kell magukra venni. Az igaz, hogy a Krisztussal való élet alárendeltséget és fegyelmet kíván, de a célja ennek az odaadásnak és fegyelemnek a királyi hatalom és dicsőség elnyerése.
5. Isten megígéri az embereknek az ő Fia visszatérését (2Pt 3,4:9). Ez azt jelenti, hogy Isten az emberi történelemmel beteljesedését garantálja. Az Újszövetség korának legnagyobb gondolkodói a sztoikusok, a történelmet úgy képzelték el, mint egy körforgást. Azt mondták, hogy minden pár ezer évben egy tűzvész mindent elnyel és ugyanaz a folyamat újra kezdődik. Nekik a történelem egy taposómalom volt, nem pedig előrehaladás a cél felé. Ha az ember Krisztus visszajövetelét minden emberi elképzeléstől megfosztja, akkor egy jelentőségteljes igazság áll elő: a történelem Krisztus győzelmével beteljesül.
6. Isten népének nyugalmat ígér (Zsid 4,1). Valakit megkérdeztek, hogy a mi modern világunknak milyen jellegzetes ismertetőjelét figyelte meg. Azt felelte: „Fáradt szemek”. Az élet minden tekintetben harc, amely az egész embert kívánja. Az Újszövetség ezt úgy írja le, mint egy csatát, egy hadjáratot, egy versenyfutást, mint állandó megmérettetést. De azután jön Isten nyugalma. Ezt a nyugalmat senki sem élvezheti igazán, aki előtte nem tett meg mindent.
Az ígéret lényegét, mely a keresztyéneknek adatott, még tovább kell vizsgálni.
1. Isten ígérete (Lk 24,49; Acta 1,4). Itt olyan valamit találunk, ami a szónak használatát a klasszikus göröghöz kapcsolja. Ott láttuk, hogy a szó gyakran olyan ígéretet jelent, mely után nem következnek tettek. Az Újszövetségben is ilyen lehetőségre gondoltak némelyek. Az 1Tim 2,10-ben figyelmezteti a keresztyén nőket, hogy hitvallásuk szerint éljenek. A 2Tim 6,20-21-ben értéktelen, üres felismerésről van szó, melyet a világ szerinti bölcsek ismernek. 2Pt 2,19-ben azokról van szó akik egy illuzórikus szabadságot ígérnek, miközben ők maguk a romlás rabszolgái. Ezzel szemben az Újszövetség ismételten hangsúlyozza Isten ígéreteinek megbízhatóságát. Azok igazak, mert:
  1. Isten igaz. „Ő hűséges, aki az ígéretet adta” (Zsid 10,23). Isten nem hazudhat (Tit 1,2), garantálja ígéretét, meg is esküszik (Zsid 6,17) erre.
  2. Igaz az igéről, mert Isten mindenható. Isten képes az ígéreteit teljesíteni (Rm 4,21). Isten ígéreteit tehát teljhatalma garantálja. Az ember ígéretei lehetnek üres ígérgetések, de Isten ígéreteire teljesen lehet hagyatkozni, mert Isten igazsága nem hazudhat, teljhatalma nem hiúsulhat meg.
2. Isten ígéretei a kegyelmen alapulnak, nem pedig a törvényen. Láttuk, hogy „epaggelia” a klasszikus görögben ígéretet jelent, melyet önként tettek. Isten ígérete nem az emberi cselekedetektől függ. Az kizárólag Isten nagylelkűségén alapul. Isten ígéreteit nem az emberi erények alapján adta, hanem tisztán irgalmasságból. Emögött nincs emberi teljesítmény, hanem csak az Isten szeretete.
3. Isten ígéreteit ezért csak hit által lehet megkapni (Rm 4,14:20; Gal 3.29.), nem lehet örökölni. El kell fogadni ajándékként. Az embernek büszkeségét fel kell adnia, ha Isten ígéreteit munkával szeretné kiérdemelni. Mindig alázatosnak kell lennie. Önmagát Isten adósának lássa, aki Isten ígéreteit kész hittel elfogadni.
4. Isten ígéretei mozgató erők az emberek megjobbulására. Mivel ilyen ígéretei vannak, tisztítsa meg magát (2Kor 7,1). Nincs ember, aki szeret és akinek szeretetét viszonozzák, hogy ne becsülné ennek értékét. Minden ember, akit szeretnek, jól tudja, hogy egész életén át arra kell törekedjék, hogy méltónak mutatkozzék arra, amit soha nem szolgált meg. Éppen így van ez velünk és Istennel. Az ígéreteket soha nem tudjuk megszolgálni, mert azt Isten nagylelkű szeretetéből ajándékozta, de mégis egész életünkben meg kell kíséreljük, hogy erre a szeretetre méltónak bizonyuljunk.
Mindez végül is odavezet bennünket, hogy teljesen és egészen örülni tudjunk Isten ígéreteinek.
1. Türelmeseknek kell lennünk. Türelem által nyerte el Jézus az ígéretet, és csak így tudjuk azt mi is elnyerni (Zsid 6,12.15). Futnunk kell és nem szabad elfáradnunk. Ki kell tartani a végsőkig, meg kell tanulnunk várni.
2. Hűségünket meg kell őriznünk. A legnagyobb állhatatossággal, megrendíthetetlen hűségükkel nyerték el a mártírok az ígéreteket (Zsid 11,33). Aki hitét mindhalálig megtartja, azé lesz az életnek koronája (Jel 2,10).
3. Engedelmességet mutassunk. Csak azután, ha Isten akaratának eleget tettünk, kapjuk meg az ígéreteket (Zsid 10,36). Mint ahogy sok dologban, úgy van az itt is: Isten ajándékozza adományait, de azt nem vesztegeti el. Isten nagylelkűségében az ígéreteit nem adja hiába. Csak türelemmel, hűséggel és engedelmességgel tudjuk az ő egész teljességét elnyerni.