A herezis szó kimondottan negatív jelentésű. Olyan hitet jelent, mely az ortodox, az igaz tanokkal ellentétben áll. A görögben ezzel ellentétben a “hairesis” nem feltétlenül jelent rosszat, ott a megválasztás tevékenységét, vagy egy választást jelent. A LXX-ban például az áldozat önkéntességét jelenti (3Móz 22,18). De lehet egy szándék, terv vagy egy cselekmény szabadon választott sorrendjére is használni. 1Móz 49,5-ben Simeon és Lévi gyalázatos, szörnyű tervüket végrehajtották.
Az Újszövetségben majdnem mindig olyan emberek csoportját írja le, akik egy bizonyos gondolkodásnak és eljárásnak követői és mindannyian egy eltökélt hitet követnek, tehát egy olyan csoport, melynek tagjai mindannyian ugyanazt az elhatározást, döntést hozták. Így használják például a farizeusok pártjára (ApCsel 15,5; 26,5), a szadduceusokra (ApCsel 5,17), a názáreti irányzatra (ApCsel 24,5) és kétszer a keresztyénekre alkalmazva (ApCsel 24,14; 28,22). Ezekben az esetekben “hairiesis”-t egyszerűen szektának fordítják, ami azonban abban az időben nem az eretneket jelentette. A szekta sokkal inkább olyan csoport volt, mely ugyanazon hit és életmód mellett döntött. Ettől nincs messze a következő, ahol a “hairesis” már azt jelenti, amit ma is, nevezetesen a hit, talán egy életmód is, ami egyes embereket egy közösségtől elválaszt, amelyhez azelőtt tartozott.
A Gal 5,20-ban sincs szó eretnekségről, hanem a gyülekezeten belüli szakadásról csoportokra és pártokra, ami miatt a gyülekezet összetartozása széttört. Az 1Kor 11,19-ben Pál inti a korintusi gyülekezetet az úrvacsorai magatartásuk miatt. Az ősgyülekezetben két dolog volt egymással összekapcsolva: a szeretet ünnepe vagy a szeretetvendégség és a kenyér megtörése. A szeretet ünnepe fontos helyet foglalt el a gyülekezet életében, és ez nagyon szép intézmény volt. Közös étkezés volt, melyre a keresztyének a hét első napján összejöttek. Hogy helyes képet tudjunk erről alkotni, meg kell gondolni, hogy ebben az időben a gyülekezeteknek nem volt saját épületük és a keresztyének itt-ott házaknál gyültek össze. A közös étkezéshez mindenki vitt valamit, amit tudott és szeretettel mindent megosztottak egymásközt. Valószínű, hogy sok esetben ez volt az egyetlen tisztességes étkezés, melyet egy rabszolga egész héten kapott. De Korintusban nem ültek többé együtt asztalhoz, hogy egymásközt szeretettel mindent megosszanak, hanem a gyülekezet csoportokra, “haireseis” oszlott. Minden kis csoport megtartotta magának, amit magával hozott.
Ez oda vezetett, hogy az egyiknek túl sok, a másiknak meg túl kevés volt. Ami egy harmonikus, szeretetteljes közösség lett volna, az megosztott, kicsi, önálló, önző és egymástól elkülönült csoportocskává lett. Ezt Pál apostol “hairesis”-nek nevezte. Ez a gyülekezet megosztását jelentette kis csoportokra, melyek egymástól elzárkóztak. Egy megosztott gyülekezet többé már nem gyülekezet. Ha valaki a társadalmi rangját úgy tekinti, mint korlátot egy másik társadalmi osztályhoz tartozóval szemben, az a keresztyénség lényegét még nem értette meg. Nagy különbség, ha az ember véleményének helyességéről meg van győződve, vagy ha azt gondolja, hogy mindenki más téved. A megrendíthetetlen meggyőződés keresztyén tulajdonság, a hajthatatlan türelmetlenség azonban bűn.
Itt ismét egy figyelmeztetés hangzik el számunkra, s egyben egy kötelezettség. Senki se tagadhatja, hogy az egyház sokat köszönhet azoknak az embereknek, akiknek volt bátorsága és meggyőződése egyedül helyt állni. Mégis megmarad az a követelmény, hogy vizsgálja meg magát mindenki, és ha észreveszi, hogy kegyessége és hite embertársától elválasztja, a keresztyén ember szeretni akarja, amit más hisz és talán még az övétől eltérő életmódját is.