Penthein - Az isteni szomorúság

A „penthein” ige jelentése: fájdalmat hordozni, gyászolni. Egyáltalán nem rendkívüli szó a görögben. Az Újszövetségben kilencszer fordul elő.

Jézus mondja: lehetetlen, hogy a vőlegény barátai szomorkodjanak, ameddig ő közöttük van (Mt 9,15). Pál megrótta a korintusi keresztyéneket, hogy nem bánkódtak (”penthein”) azoknak a bűnei miatt, akik szégyent hoztak a gyülekezetre (1Kor 5,2) és attól félt, hogy a sírnia kell, ha ismét Korinthusba megy (2Kor 12,21). Jakab a 4,9-ben a bűnösöket felszólítja, hogy Istenhez forduljanak, gyászoljanak és sírjanak bűneik miatt. A Jelenések könyve háromszor használja ezt a szót Babilon eleste miatti panaszában (Jel 18,11.15.19). A legfontosabb hely a boldogmondásokban van. Lukács azt írja: „jaj néktek, kik most nevettek… mert sírni és jajgatni fogtok” (Lk 6,25). Máté szerint pedig: „boldogok, a kik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak” (Mt 5,4).

Ez a szó két fontos gondolatot tartalmaz.

  1. „Penthein” a görögben a legerősebb kifejezés a gyászolásra. Minden időben a halottakról való gyászt fejezi ki. Így használja Homeros Iliasában (19,225) és Herodotos is. Sophokles Ödipusról mondja, hogy őt gyötrő emlékezés rázta meg. A Septuagintában ez a szó a gyászt jelenti, melyet pl. Jákób Józseffel kapcsolatban viselt, amikor azt hitte, hogy fia halott (1Móz 37,34). Ugyanez a szó vonatkozik Dávid szomorúságára is, fia, Absolon tragikus vége miatt (2Sám 19,1). A papirusokban is hasonló jelentésű: a halotti gyászra, vagy más legyőzhetetlen elválásra vonatkozik. Az egyik papiruszban olvasható, hogy „a gyászoló asszonyoknak sötét ruhát kell viselni.” Másik helyen a papiruszban azt írja egy ember a feleségének, kitől elvált: „neked tudnod kell, hogy mióta elhagytál, szomorúságban vagyok, éjszaka sírok, napközben gyászolok.” A görögben nincs erősebb szó a szomorúságra, mint a „penthein.”
  2. A fenti idézetek alapján mondhatjuk: gyakran a bánkódás (”penthein”) együtt jár a sírással. Egy másik jelentőségteljes tény kapcsán érthető lesz, hogy „penthein” olyan szomorúságot jelent, amit az ember nem tud elrejteni, egy olyan gyötrelmet, melyet nemcsak a szívnek nehéz elviselni, hanem oly nagy, hogy az ember a könnyeit nem tudja visszatartani. „Penthein” olyan szomorúság, melyet az ember nem rejthet el.

Ezt a szót az Újszövetség az ember bűnei miatt érzett szomorúságára érti (Mt 5,4; 1Kor 5,2; 2Kor 12,21; Jak 4,9). A keresztyének bűnei felett érzett szomorúsága nem lehet gyengéd, szentimentális sajnálkozás. Ha az igazi mély fájdalommal jár együtt, amilyet kedvesünktől való elváláskor érzünk. Az ilyen szomorúságot nem tudjuk eltitkolni, könnyekben és bűnbánatban nyilvánul meg.

Ez olyan szomorúság, amit Carlyle „a bűn végtelen kárhozatosságának” nevezett. Erre a felismerésre jutunk, ha a keresztre nézünk, amit a bűn eredményezett.

Napjaink egyik nagy megtérése a japán gyilkos Tokihi Ishii-é, ki a börtönben az Újszövetséget olvasván, megtért. Ő volt az, aki a legbrutálisabb módon hajtotta végre embertelen bűntetteit. Két kanadai nő megpróbált vele beszélni a börtönben, de semmi hajlandóságot nem mutatott erre. Bibliát adtak neki, amit elkezdett olvasni. Jézus imája: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek,” szíven találta, megszúrta szívét, mintha hosszú tőrt szúrtak volna bele. Ezt ő így fogalmazta meg: bűne feletti szomorúság megtörte a kemény szívét.

A „penthein” azt tanítja nekünk, hogy a keresztyén út nemegyszer úgy kezdődik, hogy először nem vesszük annyira komolyan a bűnöket, hogy azon elkeserednénk, úgy mint egy kedves ember elvesztésén. A keresztyén lét a megtört szív isteni szomorúságával kezdődik.