Sóvárgás a szent hajlék után
84. zsoltár, Genf, 1562
Béza T., 1519–1605
1. Ó, seregeknek Istene,
Mely kedves gyönyörűsége
A te szerelmes hajlékidnak!
Az én lelkem fohászkodik, :/:
Tornácodba kívánkozik.
Ó, Istene a magasságnak!
Áhítozik testem, lelkem
Tehozzád, élő Istenem!
2. A verébnek is van fészke,
És honjában költ a fecske.
Én királyom, Zebaoth Isten:
Hol vannak a te oltárid, :/:
És te szentséges hajlékid,
Hol dícsértetel felségesen?
Bizony boldog az oly ember,
Ki téged házadban dícsér.
3. Ó, boldog az ember nyilván,
Aki a te útaidban
Kíván járni szívvel-lélekkel!
Menvén a siralom völgyén, :/:
Ahol merő száraz minden,
Ott is ő nagy hiedelemmel
Kútakat ás és csatornát,
Melybe esővizet bocsát.
4. Mennek erőről erőre,
Segítségről segítségre,
Míg hozzád jutnak a Sionra.
Ó, erős Zebaoth Isten, :/:
Hajtsd hozzám kegyesen füled,
És figyelmezzél az én szómra!
Jákób Istene, nagy Isten,
Hallgass meg én szükségemben!
5. Mi paizsunk, ó Úr Isten,
Fölkentedre nézz kegyesen,
Mert jobb egy nap a te házadban,
Hogynem ezer nap egyebütt! :/:
Az Isten tornáca előtt
Kapunálló lennék inkábblan,
Hogynem mint sok időt éljek
Házukban a hitleneknek.
6. Mert minékünk fényes napunk
Az Isten, és mi paizsunk,
Nagy dicsőséggel szeret minket.
Azokkal kegyelmet tészen, :/:
Kik járnak a jó ösvényen;
Sok javaival áldja őket.
Boldog az ember éltében,
Ki bízik az Úr Istenben.