Kolozsvár, 1744
Pap Benedek, 1570 táján
1. Ó én két szemeim, ti az Úrra nézzetek,
Hogy kegyelmes hozzám, mindenkor elhigyjétek;
Az ő nagy szerelmét, hozzám nagy jó voltát
Mindenkor hirdessétek.
2. Megragadlak, Uram, az én igaz hitemmel,
Reád támaszkodom erős reménységemmel,
El sem is bocsátlak, amíg meg nem hallgatsz,
Az én lelki kezemmel.
3. Felindítlak téged nagy nyomorúságimmal,
Az én bűneimnek számtalan sokságával;
Mindaddig kiáltok, míg bé nem kötsz engem
Szent irgalmasságoddal.
4. Ó mennybéli Isten, te vagy én reménységem,
Kinek hatalmában, kezében ellenségem;
Ott vagy te, Úr Isten, én nagy segítségem,
Ahol nincs reménységem.
5. Tanítsál meg engem a te igaz útadra,
Hadd lássak elmenni a te igazságodra;
Én ellenségimet gonosz szándékukban
Ne bocsássad szájukra.
6. Ha tebenned, Uram, nem reménylettem volna,
A nagy bánat miatt megemésztettem volna;
Az élőknek földén a te javaidat
Meg nem láthattam volna.
7. Azért, ó, én lelkem, serkentsd fel te magadat:
Mit töröd, fárasztod nagy bánatban magadat?
Majd meg fogod látni Uradnak jóvoltát,
Csak el ne hagyd magadat.
(Református énekeskönyv 240. dícséret; 21-es református énekeskönyv 154. dicséret; forrás: www.koralkonyv.hu)