Ugrás a tartalomra
Címlap
csecsy.hu
A Csécsy család honlapja

Morzsa

  1. Címlap
  2. Énekeskönyv
  3. O, Ó, Ö, Ő

Ó, dicsőségnek felkent fejedelme

szöveg: Losontzi Hányoki I., 1754
dallam: G. Franc, Genf, 1542 (8. zsoltár)
Énekelhető a 32. zsoltár dallamára is.
Ó, dicsőségnek felkent fejedelme
1. Ó, dicsőségnek felkent fejedelme,
Úr Jézus Krisztus, hívek segedelme,
Kit az Úr Isten rendelt váltságra,
S felemelt bölcsen nagy méltóságra: :/:
Felékesített, mint drága ruhával,
A Szentléleknek bő ajándékával,
És reád bízván az üdvösséget,
Adott válladra hármas tisztséget.

2. Te vagy az Úrnak legfőbb prófétája,
Te vagy titkának világos táblája,
Ki megjelentéd nagy indulatját,
A váltság felől szent akaratját: :/:
Hogy akik még nagy sötétben volnának,
Az igazság napjára találnának
És általlátnák, mint napnak fényét,
Az üdvösségnek igaz ösvényét.

3. Te vagy az Úrnak megszentelt főpapja,
Általad költ fel jókedvének napja,
Ki szent testednek áldozatjával
Váltságot nyertél annak árával. :/:
Szent érdemednek most is jelentése
Olyan, mint szádnak drága könyörgése,
Ez által szíved valamit kíván,
Az Úr megadja néked azt nyilván.

4. Te vagy az Úrnak felkent nagy királya,
Kinek vettettek mindenek alája,
Aki népedet tiszta igéddel,
Oktatod s vezérled Szentlelkeddel. :/:
Minden ügyében felállasz mellette,
Ellenségivel harcolsz őhelyette,
Minden veszélyét karod elhajtja,
Az üdvösségben végig megtartja.

5. E nagy királynak nálam is zálogja,
Igaz hit által én is vagyok tagja,
Őtet ismerem mint fő Uramat,
És keresztyénnek vallom magamat. :/:
Áldott nevéről bátran vallást tészek,
Szent törvényének követője lészek,
Lelkem és testem hálaadással,
Őnéki vallom hű ajánlással.

(48-as református énekeskönyv 292. dícséret, 21-es református énekeskönyv 451. dicséret; forrás: www.koralkonyv.hu)

Csatolt fájlok
o_dicsosegnek_felkent_fejedelme.midi (2.02 KB)
o_dicsosegnek_felkent_fejedelme.pdf (58.83 KB)
o_dicsosegnek_felkent_fejedelme-tablet.pdf (69.23 KB)
o_dicsosegnek_felkent_fejedelme-eink.pdf (65.99 KB)
  • kotta
  • egyszólamú
  • akkord
  • gitár
  • kíséret
  • 48-as énekeskönyv
  • 21-es énekeskönyv
  • Akkordos Korálkönyv


Könyv kereszthivatkozásai ehhez: Énekeskönyv

  • ‹ Ó, Atya Isten, irgalmas nagy Úr
  • Fel
  • Ó, ember, sirasd nagy bűnöd ›

Fő navigáció

  • CV
  • Önéletrajz
  • Könyvek
  • Énekeskönyv
  • Hanganyagok
  • Boobaa fotóblogja

Könyv navigáció

  • A, Á
  • B
  • C, Cs
  • D
  • E, É
  • F
  • G, Gy
  • H
  • I, Í
  • J
  • K
  • L, Ly
  • M
  • N, Ny
  • O, Ó, Ö, Ő
    • Ó, Ábrahám Ura
    • Ó, áldandó Szentháromság
    • Ó, áldott éj
    • Ó, ártatlanság Báránya
    • Ó, Atya Isten, irgalmas nagy Úr
    • Ó, dicsőségnek felkent fejedelme
    • Ó, ember, sirasd nagy bűnöd
    • Ó, én édes jó Istenem
    • Ó én két szemeim, ti az Úrra nézzetek
    • Ó, felséges Úr, mi kegyes Istenünk (négyszólamú és akkordos)
    • Ó, halld meg imám
    • Ó, halld meg, Uram, ó, halld meg imám
    • Ó, hova visz az út
    • Ó, irgalmas Isten
    • Ó, Isten, ki a törődött szívet
    • Ó, Jézus, amikor sokan
    • Ó Jézus, árva csendben
    • Ó Jézus, árva csendben… (háromszólamú)
    • Ó, Jézus, mi Üdvözítőnk
    • Ó, jöjj, élő Lélek
    • Ó, jöjjetek, hívek
    • Ó, jöjjetek, hívek… (háromszólamú)
    • Ó jöjj, ó jöjj, Immánuel
    • Ó jöjj, ó jöjj, Immánuel (e-moll)
    • Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő
    • Ó, Krisztusfő, sok sebbel
    • Ó Krisztusfő, te zúzott
    • Ó Krisztus, láttam szenvedésed
    • Olyan örömöt, mint a forrás
    • Ó lelkem szent napsugara!
    • Ó lelkem szent napsugara… (háromszólamú)
    • Ó, maradj kegyelmeddel
    • Ó, maradj kegyelmeddel… (háromszólamú)
    • Ó, mely boldog az oly ember éltébe'
    • Ó, mennyeknek fényessége
    • Ó, mi kegyelmes Krisztusunk
    • Ó, mily hű barátunk Jézus
    • Ó, mindnyájan, akik szomjaztok
    • Ó, nagy hatalmú felséges Úr Isten
    • Ó, népeknek Megváltója
    • Ó, örök hatalmú
    • Őrhelyemre állok
    • Őrizz meg, Istenem!
    • Örök élet reggele
    • Örök Isten, kinek esztendők nincsenek
    • Örökké imádd
    • Öröm hallik mindenfelől
    • Örömömben, bánatomban
    • Öröm van nálad
    • Országod jöjjön el!
    • Örüljetek az Istennek
    • Örülj szívem, vígadj lelkem
    • Örvendezzen már e világ
    • Örvendezzetek az erős Istennek
    • Örvendezzetek az erős Istennek… (háromszólamú)
    • Örvendezzetek, egek
    • Örvendj egész föld az Istennek
    • Örvendjetek az Úrnak
    • Örvendjetek, keresztyének
    • Örvendjetek, mert Isten úgy szeret
    • Örvendj, világ
    • Örvend mi szívünk
    • Ó, seregeknek hatalmas királya
    • Ó, seregeknek Istene
    • Ó, Sion, ébredj
    • Ó, terjeszd ki, Jézusom
    • Ó, terjeszd ki, Jézusom (háromszólamú)
    • Ott a messze földön
    • Ó, Uram, állíts helyre minket
    • Ó, Uram, a te igéd lámpás
    • Ó, Úr Isten, légy közöttünk
  • P
  • R
  • S, Sz
  • T, Ty
  • U, Ú, Ü, Ű
  • V
  • Z, Zs

Új énekek

  • Ó, én édes jó Istenem
  • Ha a keresztre néz szemem
  • Ó, Jézus, amikor sokan
  • Királyi zászló jár elöl
  • Téged kér szívünk
  • Ó, ember, sirasd nagy bűnöd
  • Mielőtt a világ meglett
  • A Bárány hordja csendesen
  • Úr Jézus, taníts meg örülni
  • Ó, Isten, ki a törődött szívet

Új hanganyagok

  • 2021 07 25 Decs - Befejezés
  • 2020 10 25 Decs
  • 2020 09 06 Decs
  • 454 2020 08 23 Gerjen
  • 2020 07 19 Decs
  • 2020 07 12 Decs
  • 2020.01.19 Decs
  • 2019 11 10 Decs
  • 2019 10 13 Decs
  • 2019 09 22 Gerjen