Debrecen, 1781
Aurelius Prudentius Clemens (348–405)
1. Hagyjátok el, hív keresztyének,
Fájdalmát a ti szíveteknek,
Senki ne sirassa halottját,
Mert megnyerte ő boldogságát.
2. Anyák szűnjenek meg sírástól,
Elfelejtkezvén magzatukról,
Mert nem halál az ő haláluk,
De életben megújulásuk.
3. Ekképpen az elvetett magvak
Rothadásukban gyarapodnak,
És szépen fejüket vetendők,
Végezetül jó gyümölcs termők.
4. Fogadd be azért a holt testet,
Kebeledbe, föld, vegyed őtet,
Takargassad az ő tagjait,
Mint édes anya magzatait.
5. Szentléleknek edénye volt ez,
Az élő Isten képe volt ez,
A Krisztus Jézus lakott ebben,
Volt Istentől nyert kegyelemben.
6. Föld, híven tartsd e testet benned,
Mert mikor Krisztus majd eljövend,
Számon kéri ezt akkor tőled,
Így lészen bizonnyal, elhiggyed!
7. Noha ez mostan rothadandó
És idővel porrá válandó,
De feltámad az Úr szavára,
Angyali zengő harsonára.
(Református énekeskönyv 400. dícséret; forrás: www.koralkonyv.hu)