szöveg: Lengyel J., Debrecen, 1806
dallam: L. Bourgeois, Lyon, 1547 (32. zsoltár)
1. Hallottuk, Jézus, miképpen hívogatsz,
Sietünk hozzád, tudjuk, hogy megnyugtatsz.
Vállunkat nyomja nagy terhünk súlya,
Félünk, erőnket hogy felülmúlja.
Fáradtak vagyunk, régóta emeljük,
Mert együtt jött ez a világra velünk;
Jézus, terhünktől légy szabadítónk,
Fáradtságunkban légy megújítónk.
2. De mégis, lelkünk e hittel élesztjük:
Hogy te, Megváltónk, nem akarod vesztünk;
Hanem magadat adtad érettünk,
Életedet letévén helyettünk.
A törvény átka tégedet üldözött,
Míg felfüggeszte az ég és föld között,
Tulajdon tested ott feláldozád,
E világ bűnét a fán hordozád.
3. Ezért az Atya, magával bennünket
Megbékéltetvén, eltörlé bűnünket;
Ellenségiből tett fiaivá;
Szent Fia örökös társaivá;
Jézus! te halállal tévén eleget,
Megengesztelted a földhöz az eget;
Általad – amit más nem tehetett –
A teljes váltság elvégeztetett.
4. Azért már minket éleszt és vigasztal
Ez az általad rendeltetett asztal;
Mely annak nyilvánvaló tüköre:
Véred mint omla, tested mint töre!
Sőt tested jegyét itt nemcsak mutatod,
De személy szerint nekünk is átadod:
Zálog ez, hogy nekünk is van jogunk
A tőled szerzett jókhoz, Jézusunk!
5. Szállj le most mennyből, életnek kenyere!
Tápláld lelkünket az örök életre!
Tudjuk: aki e kenyérből eszik,
Soha örökké meg nem éhezik.
Életnek vize! Nyiss magadnak utat,
A szomjú hívek keresik e kutat:
Szolgáltasd ingyen az italokat:
Oltsd el végképpen szomjúságukat.
6. Óhajtunk, Jézus, egyesülni veled:
Úgy lesz szívünk szent, ha te megszenteled.
Adjad hát, hogy mint tagok a főnek,
Engedjünk néked, bennünk élőnek.
Olts be magadba, mint jó szőlőtőbe,
Hogy jó nedvesség folyjon a vesszőbe,
És légyen szívünk szívednek mása,
Éltünkben élted, hogy minden lássa.
7. Adjad: egymás közt legyen egyességek,
Akik e közös asztalnál vendégek;
Mert bizony, aki másokat szeret,
Csak az eszik itt méltán kenyeret.
Fogjon hát ez az egész gyülekezet
Egymással atyafiságosan kezet,
Mert tudjuk: maga a hívogató
Úr Jézus nem személyválogató.
8. Megelégítvén lelkünket ez étel,
Hálaadással távozzunk innét el,
Mondván: az Úrnak dicsőség legyen,
Ki az éhezőt betölti ingyen.
Tartsd fenn, Úr Isten, rajtunk jóvoltodat,
Add nekünk immár kegyes válaszodat:
„Bízzál már fiam, bízzál, leányom,
Bűneidet szemedre nem hányom.”
(48-as református énekeskönyv 438. dícséret, 21-es református énekeskönyv 363. dicséret; forrás: www.koralkonyv.hu)