Burgeois L., 1551
Béza T., 1519–1605
1. Tebenned bíztunk eleitől fogva,
Uram, téged tartottunk hajlékunknak!
Mikor még semmi hegyek nem voltanak,
Hogy még sem ég sem föld nem volt formálva,
Te voltál és te vagy, erős Isten,
És te megmaradsz minden időben.
2. Az embereket te meg hagyod halni,
És ezt mondod az emberi nemzetnek:
Légyetek porrá, kik porból lettetek!
Mert ezer esztendő előtted annyi,
Mint a tegnapnak ő elmúlása
És egy éjnek rövid vigyázása.
3. Kimúlni hagyod őket oly hirtelen,
Mint az álom, mely elmúlik azontól,
Mihelyt az ember felserken álmából.
És mint a zöld füvecske a mezőben,
Amely nagy hamarsággal elhervad,
Reggel virágzik, estve megszárad.
4. Midőn, Uram, haragodban versz minket,
Ottan meghalunk és földre leesünk,
A te kemény haragodtól rettegünk,
Ha megtekinted mi nagy bűneinket,
Titkos vétkünket ha előhozod
És színed eleibe állítod.
5. Haragod miatt napja életünknek
Menten elmúlik nagy hirtelenséggel,
Mint a mondott szót elragadja a szél.
A mi napink, miket nekünk engedtek,
Mintegy hetven esztendei idő,
Hogyha több, tehát nyolcvan esztendő.
6. És ha kedves is volt valamennyire,
De többnyire volt munka és fájdalom;
Elkél éltünknek minden ékessége,
Elmúlik, mint az árnyék és az álom.
De ki érti a te haragodat?
Csak az, aki féli hatalmadat.
7. Taníts meg minket azért kegyelmesen,
Hogy rövid voltát életünknek értsük,
És eszességgel magunkat viseljük!
Ó, Úr Isten, fordulj hozzánk ismétlen!
Míg hagyod, hogy éltünk nyomorogjon?
Könyörülj már a te szolgáidon!
8. Tölts bé minket reggel nagy irgalmaddal,
Hogy jókedvvel vigyük véghez éltünket,
Ne terheltessünk nyomorúságokkal!
Vígasztalj minket és adj könnyebbséget,
És haragodat fordítsd el rólunk,
Mellyel régóta ostoroztatunk!
9. Szolgáidon láttassad dolgaidat,
Dicsőségedet ezeknek fiain!
Add értenünk felséges hatalmadat,
Mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten!
Minden dolgunkat bírjad, forgassad,
Kezeink munkáit igazgassad!
(Református énekeskönyv 90. zsoltár; 21-es református énekeskönyv 90. zsoltár; kotta forrás)