Szomorú a halál a gyarló embernek

Debrecen, 1781
Kőrösi István, 1652 előtt
Szomorú a halál a gyarló embernek
1. Szomorú a halál a gyarló embernek,
Halál követétől mindenek rettegnek,
Kiváltképen, kik e világban örülnek,
Nehéz e világtól megválni ezeknek.

2. Többet higyj a jégen rajzolt írásoknak,
Mint a csalárd világ sok bíztatásának,
Szép szín alatt közli kis részét javának,
De semmit sem hihetsz állandóságának.

3. Romlandó az élet s csak veszendő hívság,
Hamar elenyészik, mint a gyenge virág,
Minden ékessége csak nagy sanyarúság:
Helyette vár reád a fényes mennyország.

4. Azért, gyarló világ, már maradj magadnak,
Ám tartsd barátidnak, kik benned vígadnak,
Tovább követője nem leszek útadnak,
Nem leszek bús rabja múlandó javadnak.

5. Tudom, kinek hittem és kinek szolgáltam,
Kit szeretett lelkem, kihez folyamodtam,
Kit hívtam Uramnak, ki mellett harcoltam,
Azért hűségemnek jutalmát találtam.

6. Elértem hitemnek egyetlenegy célját,
Vitézkedésemnek reménylett pálmáját,
Az örök életnek drága koronáját,
Hogy abban tiszteljem a mennyek királyát.

7. Ó édes Megváltóm, ne nézd bűneimet,
Sok ellened való cselekedetimet,
Idvességem árát: tekintsd érdemedet,
Jővel, Jézus Krisztus, vedd hozzád lelkemet!

8. Igazságod szerint ne ítélj meg engem,
Mert semmi kegyelmet nem talál érdemem,
Nem lehet kívüled soha idvességem:
Jővel, Jézus Krisztus, édes reménységem!

9. Elvégeztem immár pályafutásomat,
E világon való zarándoklásomat,
Megtartottam hitem s igaz vallásomat:
Jővel, Jézus Krisztus, add meg koronámat!

(Református énekeskönyv, 403. dícséret)