Szólsz hozzám, Istenem

Urhan Ch., 1790–1845
Dr. Lamouroux, 1794–1866
Szólsz hozzám, Istenem
1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen
Már-már megindulok, hogy rádbízzam magam.
De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem,
Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam,
A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem.
A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam,
És törvényed szerint nem éltem semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál:
Én nem dícsértelek s nem hirdettem neved;
Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál,
Hogy, ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény,
S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok.
A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném,
De lelkem gyenge még, s jaj, összeroskadok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed,
Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked.
Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged,
Bús, gyarló bűnös én, hadd légyek gyermeked.

6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben,
Az fénylett át a szent s apostol életén;
Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven,
Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

(Református énekeskönyv, 445. dícséret)