Kolozsvár, 1744
Rutilius Márton (1550–1618) után
1. Én Istenem!
Sok nagy bűnöm
Lelkemet szorongatják:
Itten nincsen,
Ki segítsen,
Hát kihez folyamodjam?
2. E világon,
Minden úton,
Ha szintén elindulok,
Súlyos terhem,
Betegségem
Ki elvégye, nem látok.
3. Hozzád térek,
Végy be, kérlek,
Jó Atyám s haragodban
Meg ne büntess,
Légy kegyelmes
Hozzám te szent Fiadban.
4. Ha terhelnem,
Kell szenvednem
Az igaz ítélettől:
Bár itt büntess,
Csak ott kedvezz:
Ne vesszek el örökül.
5. Ha sajtolgatsz,
Kereszttel látsz,
Adj engedelmes szívet,
Hogy tűréssel
És reménnyel
Várjam idvességemet.
6. Nyújtsd kegyelmed
És Szentlelked,
Hogy engem vezéreljen;
Bűn, ellenség
És hitlenség
Hogy pokolra ne vigyen.
7. Mint kis madár,
Ha szélvész jár
Az égi csattogásban,
Rejtez fákban
És odúkban,
Hol megmaradhat bátran.
8. Így a bűnök,
Halál s ördög
Engemet ha rettentnek:
Rejtekhelye
Vagy, reménye,
Ó Krisztus, én lelkemnek.
9. Sebeidben
Rejts el engem,
Hol bízvást megmaradok;
Bár meghaljak,
Vagy kínt valljak,
Jól tudom: hozzád jutok.
10. Te énnékem
Ellenségem
Haláloddal meggyőzted,
Boldog helyem,
Idvességem
A mennyben megszerezted.
11. Áldott Isten
Egy felségben,
Te benned szívem örül,
Mert te szavad
Áll s megmarad:
Aki hiszen, idvezül.
(Református énekeskönyv 206. dícséret; 21-es református énekeskönyv 475. dicséret; forrás: www.koralkonyv.hu)