szöveg: Dr. Szentgyörgyvölgyi J., Debrecen, 1806
dallam: P. Davantès, Genf, 1562 (84. zsoltár)
1. Ismét egyik esztendeje,
Istentől kimért ideje
Telék el a mulandóságnak:
Az égi testek órája :/:
Lefolyván, lett új példája
A közös változandóságnak;
Elmúlt vége, mint kezdete,
Már van csak emlékezete.
2. Boldog, ki csendes lélekkel,
És nem könnyező szemekkel
Tekinthet vissza folyására,
Ki ha magát megkérdezi, :/:
Belső örömmel érezi,
Hogy szolgált ez jobbulására,
Hogy ment mind az ismeretben
Előbb, mind a szeretetben.
3. Boldog, kinek nem kell szánni
Elvesztett idejét, s bánni
Megbecsülhetetlen óráit,
Kinek hív emlékezeti :/:
Elébe nem helyezteti
Helyrehozhatatlan hibáit,
Ki az időt megbecsülte,
A hivalkodást kerülte.
4. Tökéletességnek Atyja,
Az öröm szívemet hatja,
Valahányszor azt elgondolom,
Mely sok jókat vettem tőled! :/:
De elrejtőzném előled,
Ha meg másrészről megfontolom:
Azokkal mily rosszul éltem,
Elvesztegetni nem féltem.
5. Minthogy azért te teheted,
Véghez egyedül viheted,
Hogy a jót akarjam és tégyem:
Engedd, hogy a múlt esztendőt :/:
Mint már vissza nem jövendőt
Magamnak tükörül felvégyem;
A jót benne követhessem,
A rosszat elkerülhessem.
(48-as református énekeskönyv 280. dícséret, 21-es református énekeskönyv 432. dicséret; forrás: www.koralkonyv.hu)