Kolozsvár, 1744
Nagybánkai Mátyás, 1570 előtt
1. Ne hagyj elesnem, felséges Isten, keserűségemben!
Te szent Fiadért légy segítséggel: ne essem kétségben,
Mert mindenfelől, látod, Úr Isten, vagyok kísértetben.
2. Az Írás rólad, Felséges Isten, bizonnyal azt mondja,
Hogy valakinek te benned vagyon szíve nyugodalma,
Az olyan ember meg nem szégyenül, mert te vagy oltalma.
3. Gyermekségemtől fogva, Úr Isten, mind ez ideiglen
Téged hívtalak én segítségül minden szükségemben,
Mostan is nincsen több bizodalmam sem földön, sem mennyen.
4. Nincsen szívemnek több bizodalma, Úr Isten, náladnál,
Valamíg gyötresz, szabad légy velem, csak ne haragudjál,
Mint kegyes Atya, fiadat dorgálj, csak hogy meg ne útálj.
5. Csak te egyedül voltál, Istenem, énnékem gyámolom,
Nagy fájdalmimban és romlásimban az én vígasztalóm;
Ne hagyj elesnem, s megszégyenülnöm, kegyes oltalmózom!
6. Mely nagy örömem és bizodalmam vagyon nékem ebben:
Hogy ígéreted, mint drága zálog, itt van én szívemben;
Krisztus Jézusért engem meghallgatsz, tudom, kérésemben.
7. Jelentsd meg hozzám, felséges Isten, kegyelmességedet
És véghetetlen, kegyes atyai te nagy szerelmedet,
Hogy teljesítsd be könyörgésemre szent ígéretedet.
8. Add meg, Úr Isten, te szent nevedért, amit tőled kérek,
Szent Fiad által, teljes szívemből, melyért most könyörgök,
Mert csak te benned bízom, Úr Isten, míg e testben élek.
(Református énekeskönyv 257. dícséret, 21-es református énekeskönyv 168. dicséret, forrás: www.koralkonyv.hu)