1. Egy barátságos könyv és szerzője
Lukács evangéliumát a világ egyik legkedvesebb könyvének tartják. Egy amerikai egyszer megkérdezte, tudnának-e neki egy jó Jézus-életrajzot ajánlani. Ezt a választ kapta: “Ismeri Ön Lukács evangéliumát ?” Egy legenda szerint Lukács ügyes festő volt. Mind a mai napig látható egy Szűz Mária festmény az egyik spanyol katedrálisban, melyet Lukácsnak tulajdonítanak. Nem lenne egészen valótlan, ha a harmadik evangéliumot a legjobb Jézus-életrajznak neveznénk. A hagyomány szerint Lukács volt a szerzője, és semmi okunk ezt kétségbe vonni. Nem tartozott az ősgyülekezet híres alakjaihoz. Ha nem ő írta volna az evangéliumot, senkinek se jutott volna eszébe, hogy neki tulajdonítsa. Ő pogány volt, és ez megkülönbözteti az ÚSZ. többi zsidó-keresztyén szerzőjétől. Hivatása szerint orvos (Kol. 4,14.) és talán ennek köszönheti, hogy műve olyan nagy visszhangra talált.
Egy lelkész általában az embereket a jobbik, egy jogász a rosszabbik oldalukról látja, egy orvos viszont olyannak, amilyenek a valóságban. Lukács így látta az embereket, és így szerette őket.
Könyvét Theophilusnak ajánlja, aki a megszólításból nemes embernek látszik, akinek a római hatóságok szemében ismert és megbecsült embernek kellett lennie. Olyan embernek ajánlja evangéliumát, akinek őszinte vágya volt Jézusból többet megtapasztalni. Lukács Jézusról festett képe még közelebb hozta hozzá az Urat, jóllehet korábban bizonyosan hallott már Róla.
2. Az evangélisták szimbólumai
A négy evangélium mindegyike meghatározott szempont szerint íródott. Templomok ablakain gyakorta láthatjuk ábrázolva az evangélistákat, és szokás szerint mindegyiknek egy külön jelképe van.
Márk szimbóluma az oroszlán. Joggal állíthatjuk, hogy ennek az evangéliumnak a fő sajátossága az eseménygazdagság. A legközvetlenebb beszámoló Jézus életéről. Máté jelképe az angyal. Ő zsidó volt, és azoknak írt. Jézusban a Júda törzséből származó messiást látta, akinek jövetelét minden próféta hirdette. János szimbóluma a sas. A sas az a madár, amelyik mindegyiknél magasabbra repül. Az egyetlen olyan teremtmény, amely képes közvetlenül a Napba nézni. János műve az a theológiai evangélium, amelyik mindegyik fölé emelkedik. Benne a filozófus is talál olyan kérdéseket, melyekre egész életében keresi a választ, de csak az örökkévalóságban találja meg. Végül Lukács szimbóluma a bika, amely áldozati állat volt. Lukács Jézusban azt látja, aki életét az egész világért odaáldozza. Ezért az evangélium minden válaszfalat ledönt. Jézus a zsidóké és a pogányoké, a kegyeseké és a bűnösöké egyaránt. Ő az egész világ megváltója.
3. A történész gondosságával
Lukács evangéliuma rendkívül gondos munka. Görög nyelve elismerten jó. Az első négy verse az ÚSZ. egyik legjobb görög szövege. E versekben munkáját úgy jelöli, mint lelkiismeretes utánjárás eredményét. Ehhez megbízható forrásainak kellett lennie. Mint Pál apostol hűséges kísérője ismerhette az ősegyház mindegyik nagy alakját, és ezt arra használta, hogy történetüket megírja. A caesareai fogság két éve alatt Pál apostol társa. E hosszú idő alatt volt lehetősége a tanulmányozásra és az utánajárásra. Ő ezt jól ki is használta. Példa Lukács gondosságára ahogy Keresztelő János fellépését datálja. Hat kortörténeti adatot közöl. Tiberius császár uralkodásának 15. évében, Pontius Pilatus helytartósága idején, amikor Heródes a negyedes fejedelem Galileában, testvére Fülöp Itúreában és Trachonitis vidékén, Lisániás a negyedes fejedelem Abilénében, a főpapok pedig Annás és Kajafás voltak (Luk. 3,1-2.). Ezt egy olyan ember írja, aki szorgalmasan és gondosan összegyűjtötte az anyagot, és amilyen lelkiismeretesen csak lehetséges, mindent feljegyzett.
4. A pogányok evangéliuma
Lukács evangéliumával nyilvánvalóan a pogány keresztyénekhez fordul. Theophilus, ahogy Lukács maga is, pogány keresztyén volt, és így evangéliumában egyetlen pogány se talált olyat, amit ne tudott volna megérteni. Lukács időbeli adatait, amint láttuk is, a római császár és a helytartó uralkodásával kezdi. Az eseményeket a nagy világpolitika összefüggéseibe állítja. Ezért áll időmeghatározásában első helyen a római uralkodó. Éppen ellentéte Máténak, akit ez nem érdekel különösebben, ezért Jézus fellépését a zsidó próféciák beteljesedésének tekinti. Csak elvétve idéz az ÓSZ-ből. szokása, hogy a héber kifejezés helyett a neki megfelelő görög szót használja, így minden görögül beszélő meg tudja érteni. Simon, a kananeus nála Simon a zélóta (6,15.). A Kálvária-hegyet nem Golgotának nevezi héberül, hanem görög szóval Kranion-nak. Mindkettő ugyanazt jelenti: Koponya-hegy. Soha nem használja a rabbi megszólítást, hanem helyette a görög kifejezést.alkalmazza. Jézus nemzetségtáblázatát nem Ábrahámig, a zsidó nép ősatyjáig vezeti vissza, mint Máté, hanem Ádámig, az első emberig (Mt. 1,2. - Lk. 3,38.). Ez az oka, hogy Lukácsot könnyebb olvasni, mint a többi evangéliumot. Ő olyan emberek számára ír, akik hozzánk hasonlóak.
5. Az imádságok evangéliuma
Ez az az evangélium, amely különösen is sok imádságot tartalmaz. Jézus életét minden döntő pillanatban imádság közben mutatja be. Imádkozott keresztelésekor (3,21.), a farizeusokkal történő első összeütközéskor, mielőtt a 12 tanítványt elhívta, mielőtt megkérdezi tanítványaitól, hogy kinek nevezik, amikor először jelenti ki halálát és feltámadását (18,22.), megdicsőülésekor (9,29.), és a kereszten (23,46.). Csak ő tudósít arról, hogy Péterért imádkozik a kísértés órájában (22,32.). Ő az egyetlen, aki a kérő barátról és a hamis bíróról szóló példázatokat ránk hagyta. Lukács számára az imádság Istenhez vezető ajtó volt, amely megnyílt és így a legdrágábbat hallhatta.
6. Az asszonyok evangéliuma
Az ókori Palesztinában az asszonyoknak nagyon alárendelt szerepük volt. Egy reggeli imádságban olvasható, hogy megköszöni a zsidó ember, hogy nem született pogánynak, rabszolgának és nőnek. Ezzel szemben Lukács evangéliumában egészen különleges helyet biztosít nekik. Jézus születésének történetét Máriával kapcsolja össze, nála olvasunk Erzsébetről, Annáról, a naíni özvegyről, a Simon farizeus házában a Jézus lábát megkenő asszonyról. Ugyanígy ő tudósít Mária és Márta alakjairól és Mária Magdalénáról.
7. A magasztalások evangéliuma
Lukácsnál az Isten dicsőítése gyakrabban fordul elő, mint az Úsz-ben összesen. Ez a három nagy himnuszban csúcsosodik ki: magnificat (1,46-55.), benedictus ( 1,68-79.) és a nunc dimittis (Simeon éneke, 2,29-32.). Az egész világ fölött egy bizonyos fényözön nyugszik.
8. Az univerzalizmus evangéliuma
Az evangélium legjellemzőbb vezérgondolata mégis az, hogy az evangélium minden emberre vonatkozik. Minden válaszfal leomlott. Jézus Krisztus különbség nélkül minden emberé. A mennyek országából nincsenek kizárva a samaritánusok (9,51-56.). Csak nála találjuk az irgalmas samaritánus példázatát, a tíz leprás történetét, melyek közül csak a samáriai jött vissza köszönetet mondani (10. ill. 17,11-19.). János arról tudósít, hogy a zsidók nem vállaltak közösséget a samaritánusokkal (4,9.), Lukács azonban egyértelműen elveti, hogy valaki is ki legyen zárva. Azt is megmutatja, hogy a pogányoknál megértést talál, akiket a hithű zsidók mint tisztátalanokat elvetettek. Világító például állítja a sareptai özvegyet és a szíriai Naámánt (4,25-27). Egyedülálló hitéért megdicséri a kapernaumi századost (7,9.). Nála olvassuk ezt a mondatot is: “Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában.” (13,29.). Rendkívüli érdeklődést tanusít a szegények iránt. Mária tisztulása után csak a szegények áldozatát mutatja be (2,24.). Keresztelő János követőinek mondott szavai ebben csúcsosodnak ki: “A szegényeknek az evangélium hirdettetik” (7,22.). Csak ő említi a gazdag és Lázár példázatát (16,19-31.). A boldog-mondásokban nem a Máté-i verziót olvashatjuk: “Boldogok a lelki szegények”, hanem “Boldogok a szegények”.
Mindenekelőtt a kitaszítottak és a bűnösök evangéliuma. Itt olvassuk a vámszedő Zákeus történetét (19,1-10.), a farizeus és a vámszedő példázatát (18,9-14.), a meg nem térő latort is itt találjuk (23,43.), és a tékozló fiú példázatát is (15,11-32.). A tanítványok kiküldésénél Máté evangéliumában Jézus megparancsolja, hogy a pogányokhoz és a samaritánusokhoz ne menjenek. Lukácsnál erről szó sincs. Mind a négy evangélium idézi Keresztelő János munkálkodásával kapcsolatban Ézsaiás prófétát, de csak Lukács említi “…meglátja minden halandó az Isten szabadítását.” (3,4.). Egyedül ő az evangélisták között, aki nem ismeri Isten szeretetének határát.