Mindkét levél rövidsége a legnagyobb veszély, hogy igazán komolyan vegyük. Általában senki sem veszi a fáradságot, hogy utána gondoljon azoknak, amiket e levelek tartalmaznak.
1. A presbiter
Mindkét levél a “vén”-től való. A II. levél így kezdődik: “A presbiter, a kiválasztott Úrnőnek és gyermekeinek.”, a III. pedig: “A presbiter, a szeretett Gajusnak, akit igazán szeretek”. Nagyon valószínűtlen, hogy a “vén” megjelölés hivatali, vagy egyházi cím, mert egy gyülekezethez tartozhatott és illetékessége arra a gyülekezetre terjedt ki, ezzel szemben mindkét levelet azzal a szándékkal írja, hogy szavainak azokban a gyülekezetekben is súlya legyen, amelyekben nincs jelen. Úgy beszél, mint akinek tekintélye az egész egyházra kiterjed. A “presbyteros” olyan embereket jelölt, akik korukra nézve idősebbek voltak. Tekintélyük nem funkciójuknak, hanem koruknak és személyüknek szólt. Tudjuk, hogy Efézusban volt egy János nevű presbiter, aki nagy tiszteletnek örvendett. Papias, aki hierapolisi püspök volt, szoros kapcsolatban állott Efézussal. Gyakorta használja a “vén” kifejezést ilyen értelemben és megemlít egy János nevűt is. Neki kellett írni e két levelet. Ez idő tájt már öregember volt és az utolsó túlélő, kapcsolópont az akkori emberek, valamint Jézus és tanítványai között. Mint efézusi püspöknek tekintélye volt, s ha azt látta, hogy a gyülekezeteket veszély fenyegette, írt a barátainak jóságos, szeretetteljes hangon.
2. A közös szerzőség
Nem lehet kétséges, hogy mindkét levélnek ugyanaz a szerzője. Rövidségük mellett sok a közös vonás: vö. II.Ján. 1. - III.Ján. 1. ; II.Ján 4. - III.Ján. 3-4. A befejező mondatok is szinte azonosak. E két levél és az I.János szituációja között is nagy a hasonlóság (vö. I.Ján. 3-4. - II.Ján. 7.). Mindhárom levél ugyanabban a szituációban született, ugyanarról a veszélyről és ugyanazokról az emberekről szól.
3. A II. levéllel kapcsolatos nehézség
Az egyetlen komoly kérdés, amely felvetődik, hogy a II. levél egyetlen személynek, vagy egy gyülekezetnek szól? A levél így kezdődik: “A kiválasztott úrnőnek”. Ki ez? Az I.Pét. 5,13-ban olvassuk: “Köszönt titeket a veletek együtt kiválasztott babiloni gyülekezet.” Minden bizonnyal a “babiloniak” egy gyülekezetet jelentenek, így a II.Jánosban is ezt kell érteni alatta. Az úrnő kifejezés pedig azt jelenti, hogy a gyülekezet Krisztus menyasszonya. Tehát a II.János nem egyetlen személynek, hanem egy gyülekezetnek íródott.
4. Az ősegyház problémája
E két levél azért olyan fontos, mert az ősegyház nehézségeit elénk tárja. Érthető, hogy az öreg János figyelmezteti és védi a gyülekezetet. Az I.Ján. 2,4 -ben írja, hogy örül, ha igazságban járnak a gyülekezet tagjai. De arról is szól, hogy ez nem mindenkinél van így. Határozottan állítja, hogy a vándortanítók közül nem mindenki igaz tanítást hirdet. Azt tanácsolja, hogy az ilyenekkel ne vállaljanak semmilyen közösséget (II.Ján. 10.). Valamivel komplikáltabb a III. levélnél a szituáció. Gajusnak ír, akiről bizonyságot tettek a vándormisszionáriusok. Ebben a gyülekezetben élt egy Diotrephes nevű férfi aki elsőbbségre tört. Diktatórikus ember lehetett, aki nem tűrt maga mellett riválist. Feladta az igazságot, sőt a gyülekezetben is megkísérelte kiközösíteni azokat, akik nem álltak mellé. Még egy férfi lép színre, Demeter, akiről János bizonyságot tesz, hogy igaz ember. A legegyszerűbb magyarázat, hogy ő a vándortanítók vezetője, akik a gyülekezethez az utat megtalálták. János azért ír Gajusnak, hogy a vándortanítókat pártfogolja, s ne Diotrephes mellé álljon.
5. A három lelki tiszt
- Apostolok: azok a férfiak, akik Jézus földi életének kísérői és feltámadásának tanúi. Tisztségük és tekintélyük nem egy meghatározott helyre korlátozódott, hanem az egész egyházban a legnagyobb tekintélynek örvendtek.
- Próféták: Szintén nem egy meghatározott helyen szolgáltak. Ők voltaképpen vándorprédikátorok voltak, akik éppen odamentek, ahová a Lélek irányította őket. Lemondtak a kényelmes életről, hogy mindenütt hirdetni tudják az evangéliumot. Az egyházon belül különleges helyük volt. A Didache feljegyez egy úrvacsorai liturgiát s ott ezt olvassuk: “A próféta olyan hosszan adjon hálát Istennek, amilyen hosszan akar.” (10,7.) Nem a szokásos előírások vonatkoztak rájuk.
- Vének: feladatuk egy részét Pál missziói útjainál is láthatjuk. Egy meghatározott gyülekezetben tevékenykedtek. Annak gyakorlata sokszor tőlük függött.
6. A vándorprédikátorokkal kapcsolatos problémák
Az apostolokkal helyzetük egyedülállósága miatt nem volt probléma, de nem így a vándorprédikátorokkal. Mivel helyről-helyre vándoroltak, így a gyülekezetek vendégei voltak s fennállott az a veszély, hogy megszokják a kényelmes életet. A Didache arról is értesít, hogy ne használjuk ki a gyülekezetek vendégszeretetét. Közülük némelyek hamis tanítók voltak.
7. A lelki tisztségviselők összeütközése
Diotrephes nem akarta János tekintélyét elismerni. A helyi egyház és a vándorprédikátorok összeütközéséről van szó. A III.János szituációja a következő: János képviseli az ősi, apostoli uralmat. Demeter, a vándorprédikátorok és evangélisták seregének képviselője. Diotrephes pedig a helyi gyülekezetért felelős, aki a vándorprédikétorokban potenciális ellenfeleket látott. E két levél tehát az ősegyház belső viszonyaiba enged betekinteni.