Schulz J. A. Péter, 1790
Claudius Mátyás, 1740–1815
1. Fölkelt immár a szép hold,
A csillagezres égbolt,
Oly tisztán tündököl;
Az erdő áll sötéten,
S fehér köd künn a réten
Csodásan száll a légbe föl.
2. Mély csend borult a földre,
S mit alkony leple föd be,
Meghitten integet,
Mint nyájas, tiszta hajlék,
Hol nappalodnak terhét
Kialhatod, feledheted.
3. Nem látod-é a holdat?
Fél arca int, mosolyg csak,
Pedig kerek, egész.
Van sok, mit itt az ember
Nem lát jól földi szemmel,
És oktalan nevetni kész.
4. Mint gyenge, földi férgek,
Kik bűn útjára tértek,
Mi nem sokat tudunk,
Sok csalfa képet űzünk,
Sok furfangot kifőzünk,
S a céltól csak messzebb jutunk.
5. Ó add, üdvöd keressük,
Ne a mulandót lessük,
Ne kössön fénye meg;
Hagyj egyszerűvé válni
S előtted élni, járni,
Mint vidám, boldog gyermekek.
6. Ha jő a végső óra,
Fordítsd a kínt is jóra,
És adj szelíd halált;
Ha innen elvezetsz te,
Ó, hadd jutunk egedbe,
Úr Istenünk és jó Atyánk!
(Református énekeskönyv, 502. dícséret)