Debrecen, 1781
Pápai halottaskönyv, 1841
1. Porok vagyunk, porrá lészünk,
E világtól búcsút vészünk,
Mint az árnyék, elenyészünk.
2. Itt nincsen semmi állandó,
Minden változó, múlandó,
Rövid életű, s halandó.
3. Emberek, tapasztaljátok:
Egyaránt tartozik rátok
A paradicsomi átok.
4. Annyi nyugvó helyet adnak
Neked is, mint portársadnak,
Ha szemeid elszunnyadnak.
5. A holtak csendes kertjében
Melletted alszik békében,
Kit gyűlöltél életében.
6. Lelkem, ne bízz emberekben,
A földi fejedelmekben:
Nincsen segítség ezekben.
7. El kell múlni a porrésznek;
Ha kimegy lelkünk, enyésznek:
Szándékink mind semmik lésznek.
8. Így hát múlandó mindenem,
Amivel bírok, csak Te nem,
Mert örökké élsz, Istenem.
9. Te vagy lelkem bizodalma,
Szívem örök nyugodalma,
Hitemnek boldog jutalma.
10. Ha ostromol a test és vér,
Szegény lelkem csak hozzád tér,
Uram, kegyelmet tőled kér.
11. Ha reám kereszt tétetett,
Ha megúnom az életet:
Vígasztalsz, örök szeretet.
12. Ha sajtolgat a szegénység:
Hozzád vezet a reménység,
Édes Atya, nagy Istenség.
13. Ha rettent halálfélelem:
Édes Jézus, Te légy velem;
Megtartó kezed ölelem.
14. Erősítsd gyenge hitemet,
Halálos küzdéseimet,
Segítsd, idvezítsd lelkemet.
15. Nyugodt lesz így porba szállnom,
Végső szómmal ezt kiáltom:
Jővel, Úr Jézus, Megváltóm!
(Református énekeskönyv 412. dícséret; forrás: www.koralkonyv.hu)