Egyszer talán össze fogom szedni a gondolataimat a teremtésről, de most csak egyetlen, talán valamennyire aktuális a 14. versből.

Lukács Pálról az ApCsel végén csupán a következőket írja: fogolyként Rómába (a világ akkori fővárosába) érkezésekor megengedték, hogy saját bérelt börtönében lakjon házi őrizetben, ahova aztán már három nap után meghívja a fő-fő zsidókat. Azok aztán továbbiakat hoznak magukkal egy újabb alkalommal, kiknek Pál elmondja a magáét, de nem nagyon hisznek neki.

Most kicsit korábbi helyről veszem fel a fonalat. A sztori most a következő: az újonnan hivatalba lépő Festust jön köszönteni a főnökség, ő pedig beszél a híres foglyáról, vagy más szemszögből nézve udvari bolondjáról - mire a főnökség is érdeklődést mutat.

Még mindig ez a Pál foglalkoztat. A sztori a múltkori folytatása: elmondja a védőbeszédét Félix előtt, aki szívesen hallgatja, de csak addig, míg meg nem ijed az igazságtól - merthogy onnantól kezdve már csak a kenőpénzben reménykedik. Pedig azt az utódja, Festus sem kapott...

Az ApCsel 24,1-9-ben jön egy ügyvéd, kivárja a sorát a megszálló képviselője előtt (mert ugye mindig a megszállóké a bíráskodás intézménye), s csak annak körbeudvarlása után vezeti elő a vádat: "meg akarta szentségteleníteni a templomot". Három gondolat ennek kapcsán.

"...hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok..." - írja a Heidelbergi Káté. Pál apostol életének azon részében, melyről az ApCsel utolsó fejezetei tesznek bizonyságot, szépen visszatükröződik ez.

Ma végre sikerült módot találnom arra, hogy az összegyűlt hanganyagaimat (eddig istentiszteletek, illetve keresztelők telefonnal készült felvételeit) közzétegyem. A teljes lista megtalálható Hanganyagok címmel, az utolsó tíz listája pedig a jobboldali blokkoknál.

A vasárnapi és a mai napi ige bár ugyanarról (pontosabban ugyanannak) az embernek szól, a figyelmes olvasó mégis ellentmondást fedezhet fel benne.