Ugrás a tartalomra
Címlap
csecsy.hu
A Csécsy család honlapja

Morzsa

  1. Címlap

Szentségtelen - tett vagy akarat?

Boobaa, 2009-07-30

Az ApCsel 24,1-9-ben jön egy ügyvéd, kivárja a sorát a megszálló képviselője előtt (mert ugye mindig a megszállóké a bíráskodás intézménye), s csak annak körbeudvarlása után vezeti elő a vádat: "meg akarta szentségteleníteni a templomot". Három gondolat ennek kapcsán.

1. Kicsit olyan ez nekem, mint mikor a betanított gyerek odamegy az óvónénihez, hogy "nagyésokoséserősésügyestecciklenni, de a Józsika már megint rámszórta a homokot, küldjük el az oviból, menjen a nevelési tanácsadóba". Egyrészről nevetséges, másrészről túllövés a célon: nem megölni/elküldeni, hanem megnevelni kéne azt a gyereket. Ugyanakkor nem ilyenek vagyunk mi is néha? Elegünk lesz valakiből, odamegyünk, akitől csak törvénykezést, bíráskodást remélünk, körbeudvaroljuk, kifényesítjük a nemlétező glóriáját, majd csak utána, mintegy mellékesen jegyezzük meg, hogy a Józsival valami bajunk van. Pedig lehet, hogy csak a Józsival kéne megbeszélnünk...

2. Felmerül annak a kérdése is: a mi cselekedeteink, gondolataink, életünk nem szentségteleníti-e meg a templomot? (Akár fizikai értelemben - azt a templomot, ahová vasárnaponta igehirdetést hallgatni járunk -, akár átvitt értelemben - a bennünk lakozó Szentlélek templomát.) Nem szabad azonban arról sem megfeledkezni, hogy ahogy az egyház mi vagyunk, úgy mi vagyunk az egyház is: az egyház cselekedetei, gondolatai, hétköznapjai nem szentségteleníti-e meg a templomot?

3. Tertullusz is csak azzal tudott vádaskodni, hogy Pál meg akarta szentségteleníteni a templomot - s nem azzal, hogy effektíve megszentségtelenítette. Az csak a dolog egyik része, hogy Pál nem akart ilyet; a lényeg inkább az, hogy mi megtesszük-e? megtettük-e? akarunk-e bármi olyasmit tenni, amit bármilyen fogadatlan prókátor, egyéni vállalkozó ügyvéd vagy bbárki annak tartana?

Adja Isten, hogy ezekre a felmerülő kérdésekre tudjunk magunkba szállva olyan igaz választ adni, ami alapján az örökkévaló Bíró sem ítél el bennünket.

  • SDG
  • blog
  • Boobaa
  • Új hozzászólás

Fő navigáció

  • CV
  • Önéletrajz
  • Könyvek
  • Énekeskönyv
  • Hanganyagok
  • Boobaa fotóblogja

Új énekek

  • Ó, én édes jó Istenem
  • Ha a keresztre néz szemem
  • Ó, Jézus, amikor sokan
  • Királyi zászló jár elöl
  • Téged kér szívünk
  • Ó, ember, sirasd nagy bűnöd
  • Mielőtt a világ meglett
  • A Bárány hordja csendesen
  • Úr Jézus, taníts meg örülni
  • Ó, Isten, ki a törődött szívet

Új hanganyagok

  • 2021 07 25 Decs - Befejezés
  • 2020 10 25 Decs
  • 2020 09 06 Decs
  • 454 2020 08 23 Gerjen
  • 2020 07 19 Decs
  • 2020 07 12 Decs
  • 2020.01.19 Decs
  • 2019 11 10 Decs
  • 2019 10 13 Decs
  • 2019 09 22 Gerjen