A vasárnapi és a mai napi ige bár ugyanarról (pontosabban ugyanannak) az embernek szól, a figyelmes olvasó mégis ellentmondást fedezhet fel benne.
Vannak papjaink, akik mindenhez értenek. Legalábbis mindenhez jobban értenek. Igyekeznek megmagyarázni mindent, sőt, néha még a palástjuk mögé is bújnak azáltal, hogy mindent meg tudnak magyarázni valamilyen bibliai igehely alapján. Pál apostolnak is volt ilyen időszaka: Kisázsiában járva próbált eljutni Bithiniába, de "nem ereszté őt a Lélek". Úgy tűnik, a Szentlélek nem csak azt mondja: "Menj!", de néha azt is: "Ne menj!" Az imént említett papjaink néha szeretnek azzal takarózni, hogy nekik mindig és mindenhol Isten üzenetét kell hirdetniük - de hogy valóban Isten üzenete-e az, amit hirdetnek, afelől nem vagyok mindig meggyőződve. Oké, lehet szép beszédeket mondani, akár palástban is, akár szószékről is - de ha a Lélek nem hatja át, a beszédből nem lesz igehirdetés.
Mikor azonban a Lélek is azt akarja, hogy szóljon az ember, akkor nincs akadály. Hiába csak egy sátorkészítő volt ez a Pál apostol, Korinthusban már egyenesen azt mondta neki az Úr: "Ne félj, hanem szólj és ne hallgass!" Vannak élethelyzetek, mikor nem csak a papoknak, de az egyszerű, hétköznapi embereknek (sátorkészítőknek, kőműveseknek, programozóknak) is szólniuk kell. Istennek hatalmas ígérete van az ő számukra: "veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson". Még azok a papok sem, akik bármit és bárminek az ellenkezőjét is meg tudnák magyarázni, akár még biblikusan is.
Adja Isten, hogy a papokkal együtt tudjunk csendben maradni, amikor annak van ideje; szólni, amikor szólni kell; és adjon bölcsességet hozzá, hogy meg tudjuk állapítani: egy adott perc éppen a csendben maradásnak vagy az igehirdetésnek az ideje.