Régi közösségek

Lukács Pálról az ApCsel végén csupán a következőket írja: fogolyként Rómába (a világ akkori fővárosába) érkezésekor megengedték, hogy saját bérelt börtönében lakjon házi őrizetben, ahova aztán már három nap után meghívja a fő-fő zsidókat. Azok aztán továbbiakat hoznak magukkal egy újabb alkalommal, kiknek Pál elmondja a magáét, de nem nagyon hisznek neki.

Pál két évig tartózkodik itt, de hogy ezután mi történt vele, arról Lukács nem ír. A Bibliában máshol sem találunk utalást rá, vajon végül eljutott-e Hispániába római fogsága után (előtte biztosan nem járt arra, hiszen erről az időszakról meglehetősen részletes beszámolót ad az ApCsel). Talán nincs is ennek jelentősége? Ahhoz, hogy az akkori és későbbi üldöztetések központjában is szabadon - értsd: bár szobafogságból, mégis teljes nyíltsággal - hirdethesse Jézus evangéliumát, nem kell Hispániáig, a föld végső határáig menni. Elég Rómáig, a világ közepéig, ott sem tiltotta el senki ettől - sőt, Pál körül létrejött egy közösség, akiknek elmondhatta a meggyőződését. Mi vajon meddig megyünk el hitünk megvallásával? Megelégszünk a vasárnapi egy-másfél órányi templompad-koptatással?

Erről az időszakról a Jubileumi Kommentár így ír: "Az üldözés azonban – bár nagyszámú áldozatot követelt – valójában hasznára volt Krisztus népének, mert próbára tette a hívők hitét, felkeltette sokakban az érdeklődést az evangélium iránt, a zsidó vallástól és a politikai hatalomtól is üldözve nyilvánvalóvá lett, hogy nem emberi csoportosulás ez, hanem Krisztus követésére a Szentlélek által elhívott szeretetközösség, melyen a poklok kapui sem vehetnek erőt, amíg ez marad." Valahol ilyen időket élünk most is. Lehet, hogy nem követel áldozatot az üldözés, de attól még próbára teszi hitünket. A minap szó volt a templom- és egyéb építők hitéről. Ma az a kérdés, hogy miről teszünk bizonyságot? Istenbe, pénzbe, hatalomba, megélhetésbe, munkába, társadalomba, vagy mibe vetett hitünkről? Mert akik Istenbe vetik hitüket, azokat üldözi a pénz (nem hajlandóak imádni a Dániel-féle bálványt), üldözi a hatalom (ma Magyarországon az egyházi fenntartású iskolák kevesebb juttatást kapnak, mint az ugyanolyan tevékenységet végző államiak - ami tudomásom szerint a kommunista alkotmánynak is ellentmond) (szerk.: alább egy megjegyzésből kiderült, hogy rosszul tudtam), üldözi a megélhetés (aki egyházból, igehirdetésből, bizonyságtételből akar megélni, azt legjobb esetben is kiröhögjük), és így tovább.

Adjon az Isten egyházának olyan megújulást, hogy láthatóvá, magától értetődővé váljék: nem csak összeverődött emberek csoportja ez (akik az istentisztelet végeztével már rohannak is a "dolgukra", azzal is alig váltva szót, akivel ugyanazt a templompadot koptatták), hanem Krisztus követésére, a Szentlélek által elhívott szeretetben élő közösség!