Márciusi pécsi csillagtúránk utolsó napjának második (és utóbb kiderült, hogy egyben utolsó) állomása Rockenbauer Pál sírja volt. Aznapra három ládát terveztünk: a Dombay-tavat, ezt, meg a pécsváradi várat, de mivel a kisebbik aprónép még mindig az igazak álmát aludta, ezért először a temetőt kerestük meg: a várat már babakocsival is járhatónak mondták.

Márciusi pécsi csillagtúránk utolsó napjának első állomása a Dombay-tó volt. A társaság fele már járt itt, így hát nyugodt szívvel hagytuk őket a kocsiban aludni Dombay József emléktáblájánál. Maga a tó gyönyörű: ha nem lenne lefolyása, tengerszem fénye lehetne. A környezete is gondozott: még a békákra is odafigyelnek.

A kisharsányi rokonlátogatáskor a beszélgetés kicsit hosszúra nyúlt, így hát autóba ültünk a nagyobbikkal, és célba vettük a legdélebbi geoládát (na jó, a jelenlegi magyarországiak közül). Szinte rárepülhettünk (már az autóból ~15 métert mutatott csak a GPS), bár kicsit keresni kellett - no meg megvárni, míg nincs mugli a környéken.

A kisharsányi rokonlátogatás kapcsán útbaesett egy régi tartozásunk: a túronyi Árpád-kori templom. Még Mácsodi Feriék idejében kezdődött a felújítása, akiket azóta fősulis szobatársam, Hanvay Zoliék követtek a parókián, s már jópár éve tervezgetjük, hogy meg kéne látogatni őket. Sajnos most sem tudtunk velük túl sokat beszélgetni, egyrészt mert húsvéthétfő lévén a papnak meló van, másrészt a gyerekek is aludtak, harmadrészt meg ránk is vártak Kisharsányban.