A kővágószőlősi láda után a cserkúti felé vettük az irányt, aznapi másodikként. A falu a forrásáról kapta nevét, ami ma már nem mosodának, hanem legfeljebb lábmosásnak ad elég vizet. Közvetlenül mellette szépen faragott pad szolgál, ahol a lépcsőzésben megfáradt vándor pihenőt vehet. (Nem tudni persze, hogy ez a forrás ma mennyire természetes, de ez csak keveset ront a hely varázsán.) A forrástól nem messzire annak történetét is elolvashatjuk.

A szabadság vége felé már kettesével vettük a geoládákat; először a kővágószőlősi uránbányászati emlékhelyet látogattuk meg. Elsőre ugyan "kissé" túlszaladtunk a faluban (rögtön a falu elején le kellett volna térni jobbra), de így legalább láthattuk a falu főterén (?) a tájékoztató táblát a Mecsek gyöngyszemeiről, valamint a templomot is; a fogadó előtti fordulóban még egy igazi szekér is áll.