Márciusi pécsi csillagtúránk utolsó napjának első állomása a Dombay-tó volt. A társaság fele már járt itt, így hát nyugodt szívvel hagytuk őket a kocsiban aludni Dombay József emléktáblájánál. Maga a tó gyönyörű: ha nem lenne lefolyása, tengerszem fénye lehetne. A környezete is gondozott: még a békákra is odafigyelnek. Az árnyékos hegyoldalban rengeteg ibolya nyílt (még ha a képpel ezt nem is sikerül visszaadni) - kár, hogy egy bezárt kotschma töri meg az ívet. (Ilyen jellegű műintézményből a tó körül további hármat láttunk.) Még melegebb, esetleg hétvégi időben valószínűleg sokkal többen járnak ezen a néptelen parton, mint most.
A láda felé felcaplatva egy marék susztit leltünk, majd magát a ládát. Szokás szerint nyomunkat hagytuk benne néhány oldallal a rovásíró kessertárs bejegyzése mögött, majd haladtunk tovább a tóparton. A játszóteret természetesen nem lehetett kihagyni: nem kevés rábeszélés kellett ahhoz, hogy legalább a "csúszdát" elkerüljük. A torkolatnál néhány szép fűzfát láthattunk, majd mikor az égre néztünk, igyekezni kezdtünk, nehogy elkapjon minket az eső. A vízben tükröződő fűzfát azonban nem hagyhattuk ki - kíváncsiak lennénk viszont arra, mi ez az éles határvonal a víz alatt?
A másik műintézménytől még lefényképeztük a többieket az autóban, majd a "híd" felé haladva egy átfogó képet kaphattunk a tóról, partján a szép sövénnyé nyírt aranyvesszővel. A gáton visszafelé haladtunkban még a nap is kisütött újra, így egy gyönyörű látkép hagyta nyomát fényképezőnkben búcsúzóul.
