Skarica Máté, 1544–1591
Debrecen, 1774
1. Reménységemben hívlak, Uram Isten!
Reggeli órám rólad áll szívemben;
Testem is óhajt hozzád e helyben,
Hol éltető víz nincs a kietlenben.
2. Csudámra vagyon szépsége házadnak,
Vajha ott volnék, hol téged szolgálnak!
Orvosság én lelkem fájdalmának,
Az lenne öröm könnyező orcámnak!
3. Élesztő nékem nagy-drága beszéded,
Melyben dicsőségedet kijelented,
Embernek szívét azzal emeled,
Szent biztatásra mikor kényszeríted.
4. Velem viselem ott is ízit annak,
Valahol nékem nyugodalmat adnak,
Csak jókat tőlem mindenütt hallnak,
Édességedben ajakim mozognak.
5. Sőt mind egész jövendő életemben
Áldlak, dícsérlek tégedet örömben.
Élet vagy: azért tiszteletedben
Hozzád emelem kezeimet hitben.
6. Azért ajakim csak téged dícsérnek,
Szájam és nyelvem rólad énekelnek,
Ágyamban is veled beszélgetnek,
Éjjel és nappal téged emlegetnek.
7. Mint drágalátos illatú kenettel
És kívánatos, ízes eledellel:
Úgy vídul lelkem éltetéseddel,
Mikor vígasztalsz angyali örömmel.
8. Te vagy, ki nékem váltságot ígérhetsz,
Ki engemet szent szárnyad alá rejthetsz,
Vélem egyedül minden jót tehetsz,
Előttem, Uram, soha el nem mehetsz.
9. Te ígéretedhez mert támaszkodom,
Az én lelkemben csak te benned bízom;
Én árvaságom azzal táplálom,
Hogy jobb karodnak árnyékában nyugszom.
(Református énekeskönyv 237. dícséret; forrás: www.koralkonyv.hu)