1.1. A kérdés felvetődése
Pünkösd ünnepén így prédikált Péter a sokaságnak: "...Halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csudatételek és jelek által, amelyeket Ő általa cselekedett Isten ti köztetek, ... gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek... Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk...
Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette Őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek.
Ezeket pedig mikor hallották, szívükben megkeseredének, és mondának Péternek:
Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?" (ApCs 2)
Ez az első pünkösdi gyülekezet lelkéből felszakadt kérdés, a keresztyén erkölcstan kérdése. Azóta is, valahányszor Isten Igéje elhangzik és az Igét befogadják, a pünkösdi gyülekezet kérdése újul meg: "Mit cselekedjünk?"
A pünkösdi történet fölidézésével természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy az erkölcsi kérdés az Ószövetség és az evangéliumok világában ismeretlen volt. Ez a kérdés voltaképpen már az első emberpár megteremtésével felvetődött. De különösen éles megvilágítást nyert a pünkösdi történetben. Tárgyunk szempontjából figyeljük meg itt a következő mozzanatokat:
Egy addig még alig ismert ember kiáll és prédikálni kezd: nem az a fontos, mi a neve s milyen a származása, hanem hogy ez a valaki a Lélek erejével, a mennyei Atya küldöttét, az Úr Krisztust hirdeti. A köréje sereglők - nem fontos, hogy sokan vannak és sokfélék - a hirdetett Igében az élő Isten valóságára s ugyanakkor saját bűneikre döbbennek. Ez a sokaság, döbbenetében és eszmélődésében nem "tömeg" többé, hanem az Ige ereje által egybefogott gyülekezet; riadt tudakozódásában voltaképpen már az egyház szava szólal meg, az egyház keresi az Egyház Urának akaratát. A háromezer megkeresztelkedése már csak az Ige végzett munkájának utólagos megpecsételése. A keresztyén erkölcstan művelésekor sohase feledjük, hogy az erkölcsi kérdés nem légüres térben vetődik fel, hanem ebben az összefüggésben. Ma is az Ige hirdetésében és hallgatásában mutatkozik meg teljes komolyságában. Ismerték és ismerik ugyan ezen az összefüggésen kívül is, de ez csak sejtelmes, és derengő ismeret. Az erkölcsi kérdés igazi értelme csak Isten színe előtt, az Igében világosodik meg. Itt láthatjuk meg szélességét és hosszúságát, mélységét és magasságát. Amint kijelentésszerűen megmutatja az Ige, ki vagyok én és kicsoda Isten, ajkamra tolul a kérdés: mit cselekedjem hát? Ez a pünkösdi történet első tanulsága.
A pünkösdi történet azonban nemcsak a kérdés felvetődése, hanem a feleletadás szempontjából is irányadó fontosságú. Nemcsak kérdést támaszt, hanem feleletet is ad. Péter a "mit cselekedjünk"-re nem marad néma, nem is tétova vállvonogatással felel, hanem hirdeti: "Térjetek meg!"... A feleletadáskor tehát - s ezt is figyeljük meg - nem ilyen vagy amolyan emberi bölcsességhez folyamodik eligazításért, nem "kipróbált módszereket" ajánl, még csak nem is önmagát állítja példaképül, hanem most is az Igét hirdeti: Térjetek meg, adjátok át magatokat az egyház Urának, az Úr Krisztusnak, és élni fogtok Őbenne, mint Isten visszafogadott fiai a Szentlélek által. "Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek és mindazoknak, akik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk". (39.v.)
A pünkösdi történet tehát nemcsak ezt az összefüggést mutatja meg, amelyben az erkölcsi kérdés felvetődik, hanem egyben figyelmeztet, hogy a feleletet is ugyanebben az összefüggésben kell keresnünk, ha az igazi kérdésre igazi feleletet akarunk adni. Emberi részről ennek a figyelmeztetésnek szem előtt tartásán fordul meg az erkölcstan keresztyén jellege. A keresztyén erkölcstan művelésekor nekünk is az Igében kell keresnünk a feleletet - ez a pünkösdi történet második tanulsága.
Ezt a kettős tanulságot még egy intelemmel is aláhúzza az Írás.
Az erkölcsi kérdés - mint már utaltunk rá - nemcsak az Igét hallgató egyházban vetődik fel. Valamiképpen az egyházon kívül is ismeretes, s valamilyen feleletet az egyházon kívül is adnak rá. Hogyan érti a kérdést és milyen feleletet ad rá a "világ fia", ez keresztyén erkölcstan művelése esetén is érdekel minket. A keresztyén erkölcstan változatos története szerint teológiai etikusaink nemegyszer szem elől tévesztették a pünkösdi történet útmutatását. Etikai feleletekért kirándulgattak a nagyvilágba s behozták a világ feleleteit az egyházba. Az aztán már nem sokat segített, ha a kint talált feleletet idebent esetleg többé-kevésbé módosították, alkalmazták; ilyen kirándulások révén a keresztyén erkölcstannak éppen keresztyén jellege került veszedelembe. Már az első századoktól kezdve megfigyelhetjük az etikai elvilágiasodás jeleit. Voltak idők, amikor a keresztyén jelleg szinte a felismerhetetlenségig veszendőbe ment, s teológusaink a hagyományos teológiai kifejezéseket világi bölcselőktől kölcsönzött idegen tartalommal iparkodtak megtölteni. Ilyesmi történt például a kései skolasztika és a felvilágosodás korában. A felvilágosodás következményeiből máig sem lábalt ki teljesen a keresztyén erkölcstan. Ha Péter apostol nem a pünkösdi gyülekezetet, hanem a teológiai etika majdani művelőit látta volna maga előtt, akkor sem kellett volna mást tennie, mint amit - a Cselekedetek könyve szerint - emígy tett: "Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala őket mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!" (40. v.) Ez az intelem a pünkösdi történet harmadik tanulsága.
1.2. A jelenlegi feladat
Ha belátjuk vállalkozásunk szükségszerűségét, akkor is óvakodjunk a túlbecsüléstől: a bölcseleti erkölcstanok ismerete természetesen nem háríthatja el a teológiai etika létét fenyegető külső-belső veszedelmet és nem biztosít senkit a keresztyén erkölcstan további elvilágiasodása és teljes önfeláldozása ellen; nagyon félreismernők a bajt, ha azt vélnénk, hogy ilyen könnyűszerrel elejét vehetjük. De saját munkánkat is félreismernők, ha többet várnánk tőle, mint hogy a bölcseleti erkölcstanok más voltát, esetleg elégtelenségét és tarthatatlanságát is megmutassa. Annyira talán jó lesz: éberekké tesz bennünket a világ feleletével szemben. Éppen a keresztyén erkölcstan művelésénél az eddiginél éberebb vigyázásra van szükség, ha az isteni bölcsesség és a világi bölcselet feleleteit nem akarjuk továbbra is könnyelműen összecserélni.
E felelősség tudatában tárgyalásunk menete így alakul: a bölcseleti etikákkal szembeállítva jellemezni próbáljuk a keresztyén erkölcstant. A különbség megmutatása után szólunk az Isten törvényéről, majd pedig a törvény jézusi összefoglalását követve, az Isten iránti szeretet és a felebarát iránti szeretet kettős gondolatkörében tárgyaljuk a keresztyén erkölcstan anyagát.