Józsefet eladják féltékeny testvérei Egyiptomba, ahol először egy nő vet rá szemet, majd börtönbe vetik, ahol megfejti rabtársai álmait - akik azonban megfeledkeznek róla, még felemeltetésük után is. Csak akkor ugrik be a főpohárnoknak József, mikor már egyenesen a fáraó álmodik, és senki nem tudja megfejteni. Ekkor lép a színre József, s vele együtt az Isten - akinek köszönhető, hogy nemcsak Egyiptom, de az egész világ túléli az éhínséget.
Mintha mai sztori lenne. Jön az Isten választottja, akire közvetlen hozzátartozói féltékenyek, mert náluk jobban megy sora - de legalábbis könnyebb az élete. Keresik a módját, hogyan lehetne úgy eltenni láb alól, hogy ne vetüljön rájuk a gyanú árnyéka sem. Így kerül Egyiptomba, gyakorlatilag szolgaságba - és ott is vele van az Isten: a gazdája egész vagyonát rábízza, mert hűséges. No nem a gazdájához, hanem az Istenhez.
Következő próbatétel a gazdája felesége: valószínűleg nem lehetett egy rossz megjelenésű nő, József mégis felsőbb, mélyebb gyökerekkel rendelkező törvényeknek engedelmeskedik, s nem a kívánós asszonynak - igaz, még ez sem menti meg a börtöntől. Azonban Isten ott is vele van: a börtönőrnek tulajdonképpen csak a fizetését kell felvennie, mindent megcsinál helyette József, a szolga, a rab, az Isten választottja. Így jut tudomására egy újabb isteni áldás: az álommagyarázat képessége - ezt azonban nem saját érdemének tulajdonítja, hanem kellő alázattal mindig és minden helyzetben Istenre mutat.
Mindennek ellenére még az a főpohárnok is megfeledkezik róla, aki az életét köszönheti az álma magyarázatának - és mindenek ellenére végül mégiscsak eszébe jut Isten választottja. A fáraó pedig próbálkozik jobbra, próbálkozik balra, csak éppen ott nem próbálkozik álma megfejtetésével, ahol a megváltás lenne: Istennél. Ezért aztán kis híján az egész világ éhenveszik: alig hét évük marad a hét szűk esztendőre való felkészülésre.
Valahol mi is ezek vagyunk. Azt, akit Isten elénk, fölénk helyez, de legalábbis többre tart nálunk, azt mindenféle ártatlannak látszó módszerrel megpróbáljuk félretenni. Amikor nem sikerül, próbálunk rajta máshogy fogást találni: erkölcstelenséggel, pénzügyekkel, vagy éppen amit találunk. Amikor ez sem jön be, próbáljuk halálra dolgoztatni, míg a munka bérét felvesszük helyette. Isten embere azonban állhatatos fajta: ennek ellenére nem fog hátat fordítani annak, Aki oly gazdagon megáldotta még a próbatételek között is.
Aztán jönnek a felsővezetőink: keresgélnek mindenféle tanácsadókat, szóvivőket, fél- és álmegoldásokat a kialakult, vagy kialakulandó válsághelyzetekre és azok kezelésére - éppen csak a lényeg felett siklanak el: hogy megkérdezzék Isten véleményét. Pedig Neki van véleménye, és hiszem, hogy minden körülmények között van szószólója is.
Adja Isten, hogy az igazán komoly problémák előtt találjunk rá az Ő bebörtönzött, megvetett, elfelejtett, félretett, megvádolt szószólójára, és az Ő szavára hallgatva találjon vissza egyházunk is az Istenhez.