Ma Izsák és Rebeka egymásratalálása van előttünk. Vagy lehet, hogy nem is az ő egymásratalálásuk, hanem az, hogyan derült ki számukra Isten akarata?
Hiszen a sztori úgy volt, hogy Ábrahám (a kedves papa) elküldte esküvéssel kötelezett szolgáját, hozzon neki feleséget. Ráadásul nem is akármelyik szolgáját küldte el, hanem azok közül is a legnagyobbat, akinek szava volt: "az urának minden gazdagsága az ő kezében vala" - s még ő is ki akart volna bújni a feladat alól, ha hagyták volna.
A szolga elment, tette, amit ura megkövetelt tőle. Vajon mi tudjuk-e tenni a feladatainkat, vagy mi is mindig kibúvókat keresünk?
Mikor a lányleső helyre ért, első dolga az imádság volt. Vajon mi tudjuk-e imádsággal kezdeni és/vagy befejezni napjainkat, feladatainkat?
Imádságában nem követelt, hanem azt kérte: ismerhesse fel, kit rendelt Izsák számára Isten. Vajon a mi párválasztásunk, életünk a mi akaratunk szerint való, szüleink akarata szerint, vagy Isten akarata szerint?
A leány szép is volt, szűz is volt, dolgos is volt - kívánni se lehetne jobbat. Vajon ma szépek akarunk-e lenni, vagy meg tudunk-e maradni a magunk természetességében? Egyáltalán, tudunk-e tiszták maradni? Megfogjuk-e a munka végét, vagy úgy állunk hozzá, hogy más is odaférjen?
Miután a szolga rögtön az első nap elvégezte a feladatát, első dolga a hálaadás volt. Eszünkbe jut-e sikereink idején, hogy kinek köszönhetjük őket? Egyáltalán, tudunk-e magunkon kívül másra is gondolni?
A vendégségbe érkezett s jó szívvel fogadott szolga addig nem fogott a lakomához, míg el nem mondta, mi járatban van. Vajon tudunk-e lényegre térve beszélgetni, vagy csak kerülgetjük a forró kását, s a problémákat nem megoldjuk, hanem eltussoljuk?
A szolga mondanivalója nem egyszerű: ma úgy mondanánk, Ádámtól-Évától kezdi a történetét - mégis végighallgatják. Vajon oda tudunk-e figyelni a másikra beszélgetéseink során, vagy csak udvariasan megvárjuk, míg a mondata végére ér és levegőt vesz, hogy aztán máris zúdíthassuk rá a saját gondolatainkat, érveinket, amiket már jó előre megfogalmaztunk?
Mikor a története végére ér, kerek perec felteszi a kérdést: jobbra menjek, vagy balra? Alá tudjuk-e vetni magunkat mások ítéletének, vagy mindig, mindenhol és mindenben a saját fejünk után vagyunk csak hajlandóak menni?
A válasz őszinte: nincs válasz. Be tudjuk-e vallani, ha valamit nem tudunk? El tudjuk-e fogadni, ha a feltett kérdésünkre "nem tudom" a válasz?
A válasz egyenes: fogd a lányt, és menjetek, "a mint az Úr elvégezte" - mielőtt azonban útra kelnének, megkérdezik Rebekát is, aki habozás nélkül igent mond, noha semmit nem tud a leendő férjéről. Ma hogyan születnek a házasságok: szerelemből, hatalomból, pénzből, megélhetésből, gyerekből, vagy "a mint az Úr elvégezte"?
Mikor elbocsátják a leányt, megáldják. Amikor ismeretlenbe engedjük gyermekünket, mivel bocsátjuk el: óvjuk és intjük, vagy áldást mondunk az útjára, életére akkor is, ha arról nem tudunk sokat?
Mikor Izsák és Rebeka messziről meglátják egymást, Rebeka elfátyolozza magát, és az esküvőig halott anyja sátorába vezeti. Tudunk-e ma az esküvőre, a házasságra, egyáltalán: a párunkra úgy gondolni, mint ajándék - vagy úgy tekintünk rá, mint megérdemelt jutalom? Tudjuk-e kivárni az ajándékbontás idejét, vagy idejekorán összeköltözünk, "kipróbáljuk, működik-e"?
Lám, egyetlen bibliai rész mennyi kérdést tud felvetni...