Tegnap délelőtt felhív a papunk, hogy mit csinálok délután? Mondom mit kéne? Neki temetése van, úgyhogy az egyház kisbuszával szállítsak már el egy nőt az egyik helyi öregotthonból a tanyájára meg vissza, mert már három hónapja nem járt otthon. Hát, tanulságos volt.
Az öregotthonban derült ki, hogy a nő kerekesszékben ül - ennek ellenére egyedül be tudott szállni a kisbuszba, és a kerekesszéket se kellett vinni. A kérés szerint irány a tanya (~20 perc kocsival), ahol max. 20 percet töltsünk el ("valószínűleg úgyis felnyomták már neki"), és már jöhetünk is haza. A tanyához érve kiderült, hogy bemenni nem tudunk, mert a nő elhagyta a kulcscsomóját - lehetséges, hogy a mentőben, amikor a fekélyes lábával szállították a kórházba -, de legalább nem törtek be. Irány a szomszéd (~200 m), aki szemmel láthatólag otthon van, merthogy ott áll a kocsija a ház előtt; neki van kulcs. De menjek, és én kopogtassak (a kutya mellett), mert neki fáj a lába... Mondom gyerünk. A fickó tényleg otthon volt, bár a kocsi nem jelent semmit, mert rossz: nincs rá 130k-ja, hogy megnézesse, inkább vesz egy másikat. No persze kulcsa neki se volt, arra viszont emlékezett, hogy a tévét neki ígérte a nő - pedig állítólag van már a fickónál vagy három tévé.
Haza még nem mehettünk, be kellett még menni Mária nénihez. Ez a Mária néni a történet tanulsága: úgy 90 éves, mindkét szeme hályogos, hallani csak hallókészülékkel hall, a gyerekei magárahagyták, nagynéha a szomszéd hoz neki vizet, fát, gyógyszert, van egy szuka kutyája egy kiskutyával, és amúgy meg az öreg, egyhelységes vályogházát fújja a puszta szele. Kedvelem ezt a nénit, mert megszégyenítően egyszerű, mégis nagyszerű életet él. Ugyan most is végig kellett hallgatni, miért kellett levágnia a haját (amikor hozták neki a fát, a fuvaros "segített" neki hajat mosni, de előtte nem mosott kezet, szóval csupa ragacs lett a néni haja, úgyhogy csak levágni tudta), meg hasonló sztorik, de aztán az öregotthonnal kapcsolatban az volt az első és legfontosabb kérdése: ott is meg tudja-e tartani a csendesóráját a nő? Nem, nem az istentiszteletről, hanem a napi egyéni csendességről van szó, merthogy "az kell ahhoz, hogy az ember lelke is éljen". Aztán elmesélte Mária néni, hogy vétett az Isten ellen, mert még nem olvasta el a napi Ígét - úgyhogy felolvasta nekünk: A4-es méretű, vastag lapokra vagy 28-as félkövér betűvel nyomtatott Újszövetségből. Végül imádkozott is egyet velünk, úgy engedett csak utunkra.
Tanulság: egyáltalán nem számít, hogy kik laknak körülötted, milyen helyen élsz, mit csinálsz, mivel foglalkozol, mi foglalkoztat - az egyetlen fontos dolog, hogy az Úristennel megvan-e, és rendben van-e a kapcsolatod. Ezt pedig nem lehet folyton a gép előtt ülve megtanulni, ehhez bizony tanyamisszióra kellett mennem...