A minap olvastuk a Jelenések könyve 3. részének elejét. Mintha a minap íródott volna.
Két idézettel kezdem, először a Bibliából:
A ...-i gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, akinél az Isten hét lelke és a hét csillag van: Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek az én Istenem előtt. Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg! Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád. De vannak nálad néhányan ...-ban, akik nem szennyezték be a ruhájukat, és fehérben fognak járni velem együtt, mert méltók rá. Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!
A következő idézet a Bibliaolvasó Kalauzból való:
... város lakói a múltjukból éltek, a gyülekezet meg hagyományaiból. Szomorú Jézus megjegyzése: „...az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy”. A szép hagyományaink üresek, ha nincs élet a gyülekezetben. Az Úr azt mondja a szárdisziaknak, hogy emlékezzenek vissza, honnan jöttek, hogyan hallották és élték meg az evangéliumot. Az Úr ma is erre hív bennünket: ébredjünk fel. Nem a szép és gazdag múltban, hanem a mi Urunkban van a megmaradásunk.
Ez a levél is nagyban hasonlít a Jelenések könyve 2. és 3. fejezetében található többi hathoz. Rögtön az elején tisztázódik (ha csak egy-egy kiragadott levelet olvastunk volna, s nem lenne tiszta az első fejezet végéről): e leveleket nem János, nem akármelyik más apostol, hanem maga Krisztus íratja. Ahogy akkor, az első század közepe-vége felé volt mondanivalója az embereknek, úgy ma is van. Vannak-e olyan János apostolaink, akik egyáltalán meghallják az Ő szavát? Vannak-e, akik az Ő nevéért szenvednek, úgymond, hátratételt - s pont ezáltal kerülnének olyan helyzetbe, hogy a világ zaja nem nyomja el Krisztus halk és szelíd hangját? Vagy netán már annyira sokra értékeljük a környezetünk rólunk alkotott véleményét, hogy Megváltónkra már nem is figyelünk?
A levél nem a gyülekezetnek, hanem annak angyalának íródik. Akármennyire is általános papságról beszélünk, vannak olyan emberek, akik a többieknél nagyobb felelősséggel tartoznak a népért. Hogy ez az angyal megfeleltethető-e egy mai gyülekezet lelkipásztorának, vagy „csak” a szó szerinti értelmezést (a „küldöttet”) kell venni, ez nem teljesen tiszta számomra. Az viszont egyértelműen kiderül, hogy a levél feladója még ennél a kiemelt felelősségű embernél is nagyobb: Nála van a hét lélek és a hét csillag, azaz nála van az összes gyülekezet és az összes gyülekezeti vezető minden gondja-baja-öröme.
Ezt erősíti az is: Ő tudja a cselekedeteinket. Kár azokat tagadnunk, felesleges büszkének lennünk rájuk: Ő hamarabb tudta, mint mi egyáltalán végig tudtuk volna gondolni egyik-másik tettünk, vagy éppen mulasztásunk következményeit. Márpedig ezekből nem kevés van. Rögtön mond is egyet: „az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” A mi életünk vajon mennyire tükrözi vissza azt a kegyelmet, amit már a keresztvíz is jelképez? Tudunk-e az egyetlen Életben járni - vagy csak matricaként, címkeként, a farmerünk vagy pólónk felirataként, vagy ezüstláncon a nyakunkban hordjuk Jézus Krisztus jelét, nevét? Ilyen címkéktől, magától a keresztvíztől nem leszünk élők: ezek legfeljebb lehetőségek. Rengeteg koporsón is ott a kereszt.
Krisztus feladatot ad a ...-i gyülekezetnek, s nekünk is. Fel kell ébrednünk ebből a halotti állapotból, mint ahogy reggel felkelünk az ágyból; el kell indulnunk, hogy hirdethessük: Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó! Erősítenünk kell ebben a többieket is: a gyülekezet nem csak azokból áll, akik megjelennek egy-egy presbiteri gyűlésen, s mikor szavazni kell, talán anélkül emelik a kezüket, hogy a határozati javaslatot egyáltalán megértették volna. Nekünk, az ilyeneknek azt mondja a feltámadott Jézus: „nem találtam cselekedeteidet teljesnek az én Istenem előtt.”
Régen nem így volt - mondjuk sokszor. Igen, régen nem így volt: régen még hajlandóak voltunk emlékezni rá, hogyan kaptuk és hallottuk; hogy egy-egy prédikátor „csak” Isten szavának emberi nyelven szólója volt; nem földi helytartó, hanem még „gyüttmöntként” is közülünk való. Ne egy-egy embert kövessünk, még ha oly nagynak tűnik is: tartsuk meg azt a gyermeki hitet, amelyet megtérésünkkor élhettünk meg! Az alvókat még egy dolog fenyegeti: azt sem tudják, melyik órában rabolják ki őket, s veszik el életüket.
A levél második része a „mindezek ellenére” fényében íródik. Minden gyülekezetben vannak, akik az őket érő mindenféle történések és a körülöttük elhangzó mindenféle szólamok ellenére megmaradnak az első szeretetben, megmaradnak Jézus Krisztus követésében ahelyett, hogy beszennyeznék magukat az egyebekkel. Az ilyenek számára hatalmas ígéret hangzik: „nevét nem törlöm ki az élet könyvéből” (holott minden lehetősége és hatalma meglenne rá), sőt: „vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt” - mint mikor egy herceg egy ütközet előtt bemutatja az ő hűséges szolgáját a csatát vezető király és szárnysegédei előtt.
Mindez azonban nem lesz mindenki számára egyértelmű és közérthető. Aki nem képes meghallani Jézus hívó szavát, a Szentlélek minden egykor és ma létező gyülekezet számára szóló üzenetét, az nagy dolgokat veszíthet.
PS. Mind az idézetekből, mint abból, amit nekem sikerült megérteni belőlük, kihagytam és csak pontokkal jelöltem a szárdiszi gyülekezetet. Ez a levél éppen úgy íródhatott volna igen sok mai gyülekezetnek, köztük például a nagykőrösinek is, ahová jelenleg tartozom.